Lövések dördültek egy közlekedési vita közben

Lövések dördültek egy közlekedési vita közben Közlekedési vita miatt két lövést adott le egy férfi Budapest XIV. kerületében egy másik férfira - közölte a rendőrség szombaton a honlapján. Szombat délelőtt 9 óra körül az Ifjúság útján vitatkoztak össze, és a 30 éves kőszegi Cs. B. János gáz-riasztófegyverrel kétszer rálőtt a másik férfire.A lövések miatt a férfi megsérült, a mentők kórházba vitték. A rendőrök Cs. B. Jánost a helyszínen elfogták, a körülmények tisztázása folyamatban van - írták. Képünk illusztráció. 

Vezet a Fidesz-KDNP, fej-fej mellett az MSZP-DK-LMP trió

Vezet a Fidesz-KDNP, fej-fej mellett az MSZP-DK-LMP trió A kormánypártokra a biztos szavazók körében 54 százalék szavazna, lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen - olvasható a Nézőpont felmérésében, amelynek részleteit szombaton közölte az intézet az MTI-vel. A január 3. és 21. között 2000 ember megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék támogatja a kormánypártokat, ez három százalékpontos növekedés az év végéhez képest. A Jobbik 7 százalékon áll, ami 2014 óta a legrosszabb eredménye, az MSZP-vel változatlanul 5, a DK-val 4 százalék, az LMP-vel 3, a Momentummal 2...

Kődarabokkal okozott baleseteket egy elmeháborodott

Kődarabokkal okozott baleseteket egy elmeháborodott Őrizetbe vettek egy 56 éves kisapostagi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy több alkalommal térkődarabokat és más tárgyakat helyezett fő közlekedési utakra, ezzel veszélyeztette a közúti közlekedésben résztvevők életét és testi épségét - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.A férfit a rendőrök csütörtökön igazoltatták Székesfehérváron, előállítása után megállapították, hogy korábbi cselekedeteivel összefüggésben több közúti baleset történt a megyében. A férfit a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja...

A munkalehetőség...

A munkalehetőség befolyásolja az ingatlanpiacot Az ingatlan és a lakásárakat nagyban befolyásolja a térségben rendelkezésre álló munkalehetőség - mondta Balogh László, az...

Nyíltan beszállt a...

Nyíltan beszállt a választási kampányba Soros György Soros György Davosban megtartotta valótlanságoktól hemzsegő és Magyarországra sértő kampánynyitó beszédét - kommentálta Gulyás...

Újra nyílik Kínában a...

Újra nyílik Kínában a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása Harmadik helyen, a kunmingi Jünnan Tartományi Múzeumban nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása, amely Sanghajban és...

Mandiner.hu: Allah mellett...

Mandiner.hu: Allah mellett tett hitet Vona Gábor A Mandiner portál birtokába került és csütörtökön közzétett videofelvételen a cikk szerint muszlim fiatalok előtt tett hitet...

A digitális átalakulás a...

A digitális átalakulás a nagyobb ütemű növekedés kulcsa A digitális átalakulás és a versenyképesség javítása a nagyobb ütemű gazdasági növekedés elérésének kulcsa - mondta Varga...

Május 31-ig lehet nevezni a...

Május 31-ig lehet nevezni a II. Hét Domb filmfesztiválra Május 31-ig nevezhetnek magyar és külföldi alkotók filmjeikkel a második Hét Domb filmfesztiválra, amelyet szeptember 3. és 9....

Gondot okoz a kevés szénhidrátbevitel a várandós anyáknál

Gondot okoz a kevés szénhidrátbevitel a várandós anyáknál Amerikai tudósok összefüggést találtak a várandós anya alacsony szénhidrátbevitele és a baba születési rendellenességének kockázata között - számolt be a medicalxpress.com.   A Birth Defects Research című szaklap csütörtöki számában publikált tanulmány alapján a kevés szénhidrátot fogyasztó várandósoknak 30 százalékkal nagyobb eséllyel született gyermeke velőcső-rendellenességgel, többek között nyitott gerinccel vagy súlyos, életveszélyes agyhiánnyal (anenkefália), mint azoknak, akik nem korlátozták a szénhidrát-fogyasztásukat. Ez az első kutatás, amely az alacsony...

Az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása

Az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében.   A miniszter hangsúlyozta, noha Magyarország általában meg kívánja tartani nemzeti kompetenciáit, az oktatás területén messzemenően támogatja a brüsszeli találkozó célkitűzését, a közös Európai Oktatási Térség létrehozását és erősítését. "Az oktatás erősítése előfeltétele annak, hogy Európa továbbra is jó...

Egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít idén a NAV

Egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít idén a NAV A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a tavalyi mintegy 4 millióhoz képest idén egymillióval több szja-bevallási tervezetet készít - közölte az adóhatóság csütörtökön az MTI-vel.  Tájékoztatásuk szerint a nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítanak egy tervezetet, amely nem válik automatikusan bevallássá, így azt ki kell egészíteni az önálló tevékenységből származó, illetve őstermelői bevételekkel, költségekkel. Kiemelték, ha a tervezetet nem egészítik ki, és...

Élőhely-védelmi program...

Élőhely-védelmi program indult a Balatonnál Élőhely-védelmi és élőhely-helyreállítási program indult a Kis-Balatonon és Somogy megye észak-nyugati részén öt helyszínen, a...

Arany János hősnői kelnek...

Arany János hősnői kelnek életre a Várkert Bazárban Arany János hősnői kelnek életre kortárs értelmezésben a Várkert Bazár Nők, Aranyban című irodalmi sorozatában, amelynek...

Meghirdették az Ökumenikus...

Meghirdették az Ökumenikus Diákfilmszemle idei pályázatát Meghirdették az Ökumenikus Diákfilmszemle idei pályázatát, a téma az "Újrajátszva - Amikor egy helyzetet szeretnénk...

Helyenként 20 centiméter...

Helyenként 20 centiméter körüli a hóréteg az országban A magasabb fekvő helyeken 20 centiméter körüli hóréteg alakult ki: Kékestetőn 26 centiméteres hóvastagságot mértek...

Oscar-díjra jelölték a...

Oscar-díjra jelölték a Testről és lélekről című magyar filmet Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai...

Teljesen megújul az...

Teljesen megújul az országos pulmonológiai intézet Megújul a következő években az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet (OKTPI) az Egészséges Budapest Program (EBP)...

Művelődéstörténeti előadássorozat indul a Várkert Bazárban

Művelődéstörténeti előadássorozat indul a Várkert Bazárban Rejtélyes történelem címmel művelődéstörténeti előadássorozat indul csütörtökön a Várkert Bazárban, ahol május végéig minden hónap utolsó csütörtökén a magyar- és a világtörténelem rejtélyeiről Csorba László történész beszélget meghívott vendégeivel.   A sorozat első előadását január 25-én tartják Az avarok és a nagyszentmiklósi kincs nyomában címmel, amelyen a Temes megyei Nagyszentmiklós határában 1799-ben előkerült rejtélyes leletegyüttesről lesz szó. Az esten Csorba László vendége Bálint Csanád akadémikus, régész, a leletek szakértője lesz - közölte a Várkert Bazár...

Megkezdődött az Arany 200 országos lemezbemutató turné a Zsolnay Kulturális Negyedben

Megkezdődött az Arany 200 országos lemezbemutató turné a Zsolnay Kulturális Negyedben Megkezdődött az Arany 200 című produkció országos lemezbemutató turnéja a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben hétfő este megtartott koncerttel.   Bordás Józsefnek, a Magyar Jazz Szövetség elnökségi tagjának 80 perces darabját 12 tagú zenekar, 2 színművész és 2 balettművész közreműködésével adták elő. A koncert előtt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Arany János munkásságára utalva elmondta: az erény, a hazaszeretet, a társadalmi felelősségvállalás, a lelkiismeret, a hit, valamint az emberi jellem fejlődésének igénye a kulcs egy életképes társadalmi közösség jelenéhez...

Két magyar filmet mutatnak be a Berlini Filmfesztiválon

Két magyar filmet mutatnak be a Berlini Filmfesztiválon Az idei Berlini Filmfesztivál párhuzamos programjában, a Kritikusok Hetén lesz Lichter Péter és Máté Bori két filmjének, a játékfilm hosszúságú The Rubnak és a 2016. október 8. című rövidfilmnek a bemutatója.  A cannes-i és a velencei Kritikusok Hete mintájára létrehozott szekciót a Német Filmkritikusok Szövetsége indította el négy évvel ezelőtt, a Berlinale párhuzamos programjaként. A vetítéssorozat célja, hogy a filmek köré vitákat, beszélgetéseket szervezve dialógust indítsanak a filmesek, kritikusok és a nézők között. A szervezők ezért csak kevés filmet válogatnak a...