Másfélszeresére nőtt a melanomás esetek száma
2018. május 18. péntek 10:36

Tíz év alatt legalább másfélszeresére emelkedett az UV-sugárzás okozta melanomás esetek száma, a daganatos betegségek közül ez a mutató nőtt a legnagyobb mértékben - közölte a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatóhelyettese az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Holló Péter azt mondta, a melanoma az emberi szervezetben előforduló legveszélyesebb daganat, leginkább az egyszeri leégések miatt a bőr festéket termelő sejtjeiből alakul ki. A daganatok hetven százaléka újonnan, mintegy harminc százaléka pedig már meglévő anyajegyekből jön létre.
Kiemelte, nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat, mert saját magunkon könnyebben észrevesszük, ha a már meglévő anyajegyek, foltok színe, mérete, alakja megváltozik, vagy ha új elváltozások jelennek meg a bőrünkön. Emellett évente egyszer érdemes orvossal is megnézetni a bőrünket - tette hozzá.
Elmondta, a világos bőrűek, a sok anyajeggyel rendelkezők és a gyermekek a legveszélyeztetettebb csoportok, de mindenkinek vigyáznia kell, hogy minél kevesebb UV-sugárzás érje a bőrét.
Kitért arra is, a szolárium mértéktelen használata a bőr korai öregedéséhez, károsodásához és daganatok kialakulásához vezet.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...