A nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van - Orbán Viktor bemutatta kormányát

2018. május 18. péntek 12:12

A nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van - Orbán Viktor bemutatta kormányát

Esküt tettek az Országgyűlés előtt az új kormány miniszterei pénteken, a negyedik Orbán-kabinet megalakulását követően. Az eskütételt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, amelyben bemutatta új kormánya tagjait. 

Kövér László házelnök az ülés elején köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnököt, Schmitt Pál volt köztársasági elnököt, Boross Péter volt miniszterelnököt, volt és jelenlegi közjogi méltóságokat, az anyaországi és a külhoni történelmi egyházak képviselőit, a külhoni magyar szervezetek képviselőit, a diplomáciai testület képviselőit, az országgyűlési és EP-képviselőket, a nemzetiségi szószólókat, valamint a sajtó képviselőit.

Az ülésen az ellenzéki frakciók közül csak a Jobbik vett részt, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség tagjai, valamint a DK és az LMP képviselőcsoportja nem jelent meg.

A képviselők a mentelmi bizottság javaslatára 147 igen szavazattal - egyhangúlag - igazolták Potocskáné Kőrösi Anita mandátumát, aki az ózdi polgármestersége miatt lemondott Janiczak Dávid helyét veszi át a Jobbik-frakcióban. Az új képviselő letette esküjét az Országgyűlés előtt. Így 199 fős lett, azaz teljessé vált a törvényhozás létszáma.

Szűcs Lajos, az Országgyűlés jegyzője ismertette az államfő átiratát a miniszterek kinevezéséről.

A köztársasági elnök Bártfai-Mager Andreát tárca nélküli miniszternek, Benkő Tibort honvédelmi miniszternek, Gulyás Gergelyt Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Kásler Miklóst emberi erőforrásokért felelős miniszternek, Nagy Istvánt agrárminiszternek, Palkovics Lászlót innovációs és technológiai miniszternek nevezte ki. Pintér Sándor vezeti a belügyi tárcát, Rogán Antal pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát. Semjén Zsolt és Süli János tárca nélküli miniszterként vesz részt a kormány munkájában, Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, Trócsányi László az igazságügyi tárcát vezeti, a pénzügyminiszter Varga Mihály.

Orbán Viktor bemutatta kormányát

Orbán Viktor miniszterelnök az ülésen bemutatta tizenhárom miniszterét.

"A kormány tagjának lenni egyszerre küldetés és szolgálat" - mondta beszédében, azt ígérve kormánya nevében, hogy hűséggel szolgálják a nemzetet, és a nehéz időkben is fenntartás nélkül szeretik majd Magyarországot.

Úgy fogalmazott: "a nemzetet szolgáljuk, de helyünk Európában van". Szerinte a kabinet nagy lehetőséget kapott, amit nagy alázattal is kell fogadnia.

Kitért arra is: Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik. "1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk Európa jövője".

A miniszterelnök szerint Európát még hosszú évekig fenyegeti a népvándorlás és a tömeges migráció, ezért a határ szilárd őrizetére és a biztonsági kockázatok higgadt kezelésére van szükség.

Esküt tettek a miniszterek

A miniszterelnök beszédét követően ünnepélyes esküt tettek Orbán Viktor negyedik kormányának miniszterei, majd ellátták kézjegyükkel az esküokmányt.

Az alaptörvény értelmében az új kabinet a miniszterek kinevezésével alakult meg, amely mintegy két órával az eskütétel előtt, a Sándor-palotában már megtörtént, amikor Áder János köztársasági elnök átadta a minisztereknek a kinevezési okmányokat.

Kövér László a minisztereknek eredményes munkát, sok sikert, egészséget és Isten áldását kívánta, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt.

MTI - Fotó: MTI/Soós Lajos