Ágazati összefogást szorgalmaz az agrárkamara
2018. május 14. hétfő 13:30

Az afrikai sertéspestis miatti gazdasági károk mérséklése érdekében ágazati összefogást szorgalmaz a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - mondta Éder Tamás, a szervezet élelmiszeriparért felelős alelnöke az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A szakember hangsúlyozta: eddig csak vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestist Magyarországon, és a sertéstenyésztőknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a betegség ne terjedjen át a házi sertésekre, a lehető legszigorúbban be kell tartani az állategészségügyi szabályokat.
A sertéspestis megjelenése óta több ország tilalmat vezetett be a magyar sertéshúsra, így 40-50 ezer tonnányi exportpiacot veszítenek el a hazai termelők, ami a hazai sertéshústermelés több mint 10 százaléka - mondta a NAK alelnöke.
Éder Tamás úgy fogalmazott: kérdés, hogy a túlkínálat mennyire "nyomja" majd a piacot.
Már érzékelhető az árak csökkenése, ugyanakkor a tenyésztők költségei nem változtak. Fontos, hogy a feldolgozók és a kiskereskedők ne próbálják túlzottan leszorítani az árakat, mert az hosszabb távon sokkal súlyosabb gazdasági károkat okoz - fejtette ki az agrárkamara alelnöke.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...