Vonattal ütközött egy autó, meghalt a sofőr

Vonattal ütközött egy autó, meghalt a sofőr Vonattal ütközött egy autó Baja közelében pénteken, a sofőr meghalt. A baleset miatt szünetel a vonatközlekedés Baja és Mátéházapuszta között, és az utat is teljes szélességében lezárták - tudatta a rendőrség és a Mávinform.    A baleset a Keleti körúton található vasúti átjáróban egyelőre tisztázatlan körülmények között történt 12 óra után nem sokkal. Az ütközés során a személyautó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján. Baja és Mátéházapuszta között a műszaki mentés...

Csak közös erővel biztosítható a régió fejlődése

Csak közös erővel biztosítható a régió fejlődése Az Európai Unió határain belül és azok közvetlen szomszédságában csak közös erővel tudjuk biztosítani a fenntartható regionális fejlődést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken az Országházban.    A házelnök (képünkön) a Dunai Parlamenti Képviselők 5. konferenciáján mondott köszöntőjében kiemelte: Magyarország a Duna-régió szakmai stratégiáját egy erősödő kelet-közép-európai politikai együttműködés fontos tényezőjének is tekinti. Úgy látja, biztató, hogy a változatos társadalmi, nyelvi, gazdasági és természeti adottságokkal rendelkező dunai térség...

Turisták fegyveres kirablása miatt fogtak el három férfit

Turisták fegyveres kirablása miatt fogtak el három férfit Elfogott a rendőrség három férfit, akik fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldit nyáron Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.    Az egyik férfi a VII. kerület, Kazinczy utcában gyalogosan elállta egy brit és egy dél-afrikai turista útját, és felszólította őket, hogy adják át a náluk lévő pénzt. Eközben a férfi két társa egy sötét autóval lelassított mellettük, és egy airsoft fegyverrel nyomatékosította a követelésüket. A brit átadta a pénzét az elkövetőknek, akik a dél-afrikait a legközelebbi bankautomatához...

Sok lesz a napsütés az első...

Sok lesz a napsütés az első októberi hétvégén Az első októberi hétvégén sok lesz a napsütés, csak néhol lehet zápor. Kissé melegszik is az idő, napközben többfelé 20 foknál...

Orbán Viktor: A saját...

Orbán Viktor: A saját földünkön a saját kultúránk értékei szerint akarunk élni Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában "a saját kultúránkért...

Kósa Lajos: szinte egyetlen...

Kósa Lajos: szinte egyetlen pontja sem stimmel a jelentésnek Szinte egyetlen pontja sem stimmel a Sargentini-jelentésnek, amelyről "üvölt", hogy már maga az ítélet - mondta Kósa...

2020-ig kétezer óvodát...

2020-ig kétezer óvodát újítanak fel, illetve építenek Kétezer állami, önkormányzati, egyházi, illetve határon túli óvoda újul meg vagy épül fel Magyarországon és a...

Étrend-kiegészítőket vont...

Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih Nem engedélyezett összetevőket, gyógyszerhatóanyagot is tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti...

Hideg reggel után hűvös...

Hideg reggel után hűvös nappal jön csütörtökön Eleinte változóan felhős lesz az ég helyenként záporral, majd éjszakára csökken a felhőzet. Csütörtökön gomolyfelhős, napos...

Új légitársaság jelenik meg októbertől Budapesten

Új légitársaság jelenik meg októbertől Budapesten Új légitársaság jelenik meg és új légi járatok is nyílnak az október 28-ával induló téli menetrendi időszakban - közölte szerdán a Budapest Airport az MTI-vel.    A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a 2017-ben alapított grúz MyWay légitársaság járatot nyit Tbiliszi és Budapest között, a társaság Boeing 737-eseivel hetente háromszor közlekedik majd a két főváros között. Négy új járat is indul a brit szigetek és Magyarország között, az easyJet heti kétszer közlekedik majd London Southendre, illetve Manchesterbe, a Wizz Air...

Távozásra szólították föl az elítélt szegedi városvezetőket

Távozásra szólította föl a Gyulai Járásbíróság által hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi városvezetőket a KDNP helyi elnöke és közgyűlési frakcióvezetője szerdán a Tisza-parti városban.    Haág Zalán a városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hűtlen kezelés miatt első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a bíróság Botka László polgármester helyettesét, Solymos László alpolgármestert, Mózes Ervin címzetes főjegyzőt és a polgármester kabinetfőnökét. A politikus hangsúlyozta, Szegedet nem irányíthatják olyan személyek, akiket a bíróság - ha...

A kormány nem változtat bevándorláspolitikáján

A kormány nem változtat bevándorláspolitikáján Semmilyen európai parlamenti diktátum és vádirat nem tudja a magyar kormányt arra késztetni, hogy bevándorláspolitikáján változtasson - jelentette ki Gulyás Gergely szerdán az Országgyűlésben a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában.    A javaslatot országgyűlési képviselőként - más kormánypárti honatyákkal közösen - jegyző Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a Sargentini-jelentés a migránsok, a menedékkérők és a menekültek alapvető jogairól...

Bezárják a Délit, másképp...

Bezárják a Délit, másképp járnak a vonatok Karbantartás miatt csütörtökön két hétre bezár a budapesti Déli pályaudvar - közölte a MÁV szerdán az MTI-vel.    A...

Szerdán már egy kis...

Szerdán már egy kis napsütésben is lehet részünk Nyugat, északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, és egyre inkább keleten, északkeleten várható eső, zápor....

Részegen okozott halálos...

Részegen okozott halálos balesetet, elítélték Ittasan okozott cserbenhagyásos halálos balesetet tavaly januárban az a férfi, akit első fokon öt év börtönbüntetésre ítélt...

Felrobbant egy kazán...

Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán Mosonmagyaróváron kedd délután, egy férfi meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. ...

Brüsszel több eszközzel is...

Brüsszel több eszközzel is gyengítené a határvédelmet A Fidesz szerint az elmúlt napok történései azt mutatják, Brüsszel több eszközzel is tovább gyengítené a határvédelmet, hogy...

Áron alul értékesíti a...

Áron alul értékesíti a sütőipar a fehér és félbarna kenyeret A pékek országos átlagban veszteséggel adják tovább a három legnagyobb mennyiségben forgalmazott terméküket, a fehér és a...

Októbertől szigorodtak az adósságfék szabályok

Októbertől szigorodtak az adósságfék szabályok Október 1-től szigorodtak az adósságfék szabályok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendeletének hatályba lépésével - mondta Fülöp Zsuzsanna, a jegybank felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.    A jegybank szeptember 15-én közölte, hogy a módosított jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató (jtm) szabályozásról szóló rendelet alapján az új, 5 évnél rövidebb kamatperiódusú forint jelzáloghitelek felvétele esetén az adós havi törlesztőrészleteinek összege október 1-jétől nem haladhatja meg a rendszeres havi nettó jövedelem 25, illetve magasabb jövedelem esetén 30...

Ennyi volt, kilép az LMP-ből Szél Bernadett

Ennyi volt, kilép az LMP-ből Szél Bernadett Távozik az LMP-ből, így a frakcióból is kilép Szél Bernadett korábbi társelnök - a politikus ezt Facebook-oldalán közölte hétfőn.    Ugyancsak távozik az LMP frakciójából Szabó Szabolcs, aki a pártnak nem volt tagja. Ő szintén a közösségi oldalán jelentette ezt be. A frakció így hatfős lesz. Szél Bernadett a bejegyzésben mindössze annyi indoklást írt: "váltanom kell, mert az általam képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválunk egymástól". A posztban azt is írta, hogy folytatja a küzdelmet a...

Kislányokat molesztált egy zalai férfi, elítélték

Kislányokat molesztált egy zalai férfi, elítélték Két kislány ellen elkövetett szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt 18 év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy többszörösen visszaeső férfit. Az ítélet nem jogerős.    A kiskorúakra tekintettel mindvégig zárt tárgyalás keretében zajló eljárás végén hétfőn csak az ítélethirdetés volt nyilvános, az indoklás már szintén zárt ajtók mögött hangzott el. A vád szerint a férfi 2012 augusztusában az akkor még tíz évesnél fiatalabb unokahúgát a szomszéd faluban lakó nagyapjához vitte kerékpáron; a megszokott útról lekanyarodva egy elhagyatott háznál...