Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Korda György

2019. január 04. péntek 12:36

Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Korda György

Január 4-én ünnepli 80. születésnapját Korda György táncdalénekes, előadóművész. 

 

1939-ben született Budapesten. Szülei elváltak, a nagyszülők és nagynénik nevelték.

Vegyipari technikumot végzett, az érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán próbálkozott, de a harmadik rostán kiesett. Dolgozott a Kábelgyárban, majd katonai szolgálaton volt Békéscsabán.


Vécsey Ernő tanítványaként először 1958-ban lépett színpadra, első sikerét a Szeretni kell című dallal aratta. Még katonai szolgálata előtt házasodott össze Kovács Ibolya operettszínésznővel, de hamarosan szétváltak útjaik.

A hatvanas évek elején az ország egyik legnépszerűbb énekese volt. A beat térhódítása háttérbe szorította műfaját, de ő mégis azok közé tartozott, akik meg tudtak maradni a pályán. Népszerűsége megtartásában, növelésében sokat jelentettek a televízió és a rádió által is közvetített táncdal- és egyéb fesztiválok, versenyek. A táncdalfesztiválokon több alkalommal nyert előadói, valamint közönségdíjat is.

Minden lemeze aranylemez lett, s már 1990-ben gyémántlemezt kapott a kétmilliomodok eladott album után, 2004-ben pedig a négymilliomodik után kapott platinalemezt. A nyolcvanas évek eleje óta feleségével, Balázs Klárival - aki korábban zenekarának vokalistája volt - lép fel, lemezeiket is közösen készítik.


Hosszú pályafutása során számtalan slágert énekelt, közülük néhány: Szeretni kell, Virágeső, Visszatérek én, Bocsánat, hogyha kérdem, Ma éjjel, Aki melletted él, Lady Carneval (Karel Gott számának magyar változata), Barátok, amíg élünk, Time too, say good bye (az utóbbi kettő Balázs Klárival). A magyar emigráció körében is rendkívül népszerű, több tucatszor hívták vissza Amerikába, Kanadába és Ausztráliába is. Balázs Klárival 2005-ben és 2006-ban hét teltházas koncertet adtak csaknem százezer néző előtt.


Nagylemezei: Korda György (1970), Napfény kell a virágnak (1972), Mondd, hogy szép volt az este (1974), Boldog idők (1976), Én megálmodtalak (1977), Maradj még (1978), Lady N. (1980), Szeptember volt (1981), Aranyalbum (1982), Nézz rám és énekeljünk (1983), Válassz ki egy csillagot (1985), Forró éjszakák (1986), Egy kis romantika (1987), Sötét az utca (1989), Éljen a mama (Balázs Klárival, 1990), Barátok amíg élünk (Balázs Klárival, 1993), Gondolj a szép napokra (Balázs Klárival, 1996), Korda György (1996), Virágeső (1997), Búcsúzz szépen el (Balázs Klárival, 1999), Ugye szeretsz még? (2004), Napfény kell a világnak (2005).

Filmekben is szerepelt: 2003-ban nagy sikert aratott Herendi Gábor Magyar vándor című mozijában, 2009-ben pókerjátékost alakított Sas Tamás Szinglik éjszakája című filmjében, 2017-ben pedig a Csupó Gábor rendezte Pappa piában láthatta a közönség. Többször is fellépett a Kamara Varieté színpadán.

Kártyaszenvedélye legendás, a hatvanas években elsősorban ultizott, majd a hetvenes évek elején megtanult pókerezni, és azóta is profi szinten űzi, olyannyira, hogy 2004-től a Sport TV-n pókermérkőzéseket közvetít sportriportertől szokatlan átéléssel. 2006-ban a Sportcsillagok Gálaestjén különdíjat kapott mint a póker televíziós szakkommentátora.


A népszerű énekes jó befektető és üzletember is, az 1990-es évek közepétől szállodát is üzemeltet Budapesten.

Korda György több rangos díj tulajdonosa: 2002-ben Záray Márta - Vámosi János Díjat, 2004-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapott. 2005-ben "nagy népszerűségnek örvendő művészi pályafutása elismeréseként" a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. 2007-ben Artisjus Zenei Életműdíjas lett, és ugyanebben az évben Balázs Klárival együtt az ő kézlenyomata is felkerült a Magyar Rock Csillagok Falára. 2017-ben Szenes Iván-életműdíjjal, 2018-ban pedig Emberi Hang életműdíjjal jutalmazták, ez utóbbit Balázs Klárival közösen kapta.

MTI - Fotó: MTI/Komka Péter