A Fidesz szerint az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést
2019. január 03. csütörtök 11:31

A Fidesz-frakció szerint az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a "pillanatnyi politikai balhé" a fontos.
A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ellenzéki pártok egyszer már "lebuktak", amikor "gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként" próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében.
Csütörtökön pedig újra "lebuktak", hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg - tették hozzá.
Azt is írták, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a "balhé" közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg.
Úgy fogalmaztak, az ellenzéknek nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a "pillanatnyi politikai balhé" fontos.
Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros-pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban.
Ezen Soros György által finanszírozott akciók egyetlen célja, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek - értékelte a Fidesz-frakció.
MTI - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...