A Fradi kiszállt a bajnoki versenyfutásból
Ferencváros - Kecskemét 1-2G.: Ndjodo 52., ill Montvai 47., 73Az élvonalba igyekvő két csapat találkozójának első félideje óriási csatát és élvezetes, színvonalas futballt hozott, de egyik gárda sem tudta bevenni riválisa kapuját. A szünet után azonban nem kellett sokat várni az első gólra, egy mintaszerű kecskeméti támadás végén Montvai fejelt a hazai kapuba. Nem sokáig kellett várni az egyenlítésre sem, az 52. percben egy Lipcsei-szabadrúgást követően Ndjodo talált közelről a kecskeméti hálóba. A folytatásban mindkét gárda igyekezett megszerezni a győztes találatot, ez azonban...Agüeróért 12 milliárdot ajánl a Chelsea
Sergio Agüero, az Atletico alacsony termetű futballistája remekül megállja a helyét a spanyol bajnokságban, ő az Atletico motorja. Nagyon közel van a csapata ahhoz, hogy Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végezzen, már csak ezért sem akar tőle megválni csapata. Hiszen hosszú évek óta erre vár a klubvezetés és a szurkolótábor, butaság lenne a csapat legjobbja nélkül nekivágni a nagy kihívásnak.Igen ám, de ilyen kecsegtető ajánlatot még soha nem kapott Agüeróért az Atletico.- Mégis azt mondom, hogy nem eladó - mondta Enrique Cerezo klubelnök. - Nekünk is szükségünk van rá, és...
BL: Drogbáék először döntősök
Chelsea - Liverpool3-2 (1-0, 1-1, 3-1)Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés.G.: Drogba (33., 103.), Lampard (98. - 11-esből) ill. Torres (63.), Babel (116.)A Chelsea kezdte lendületesebben a Stamford Bridge-i visszavágót, Essien és Drogba is lövéssel kínálta meg Reinát. A vendégek a 10. percben veszélyeztettek először, de továbbra is inkább Avram Grant csapata volt aktív. A Chelsea a 33. percben szerzett vezetést, Kaluo lőtt a tizenhatoson belülről, Reina bravúrral oldalra tolta a labdát, amelyre azonban lecsapott Drogba, majd éles szögből kilőtte a rövid, bal...
Ligakupa-döntő: kétgólos...
A Ligakupa tavaszi sorozatában szerdán játszották le a döntő első mérkőzését. A Győr játszott otthon, s a zöld-fehérek ki is használták a hazai pálya előnyét, és 2-0-ra győztek a Debrecen...Labdarúgó NB II.: döntetlen...
PMFC-Pécs Plaza - Felcsút1-1 (0-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 25. forduló. Újmecsekalja, 700 néző. V.: Szabó Zs. PMFC-Pécs Plaza: Farkas - Simonfalvi, Lantos, Szabados, Kulcsár -...Iványit pihentetve is nyert...
MiZo-Pécs 2010 - Szekszárd108-65 (32-10, 26-20, 27-16, 23-19)Kosárlabda NB I., nők, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Pécs,...
Száz nap múlva kezdődik az...
Pekingben gyakorlatilag minden létesítmény elkészült, és már több tesztversenyt is megtartottak, míg az új nemzetközi repülőtér és a metróvonalak könnyebbé teszik az utazást. Ezenkívül...BL: angol házidöntő lesz...
A Chelsea korábban kétszer is elhasalt a Liverpool ellenében a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, most viszont a...
Két rangadó előtt a PMFC...
A múlt hétvégit is ide számítva soros három meccsén a PMFC-Pécs Plaza az idény legkeményebb hármas sorozatának közepébe csöppent: a listavezető Haladásnál a Nagy Tamás szerint jó...A bajnok ellen folytatja a PVSK
Története legjobb alapszakasz-szereplését zárta az idén a PVSK-Expo Center Pécs gárdája. Nem mondhatja el magáról ugyanezt soros ellenfele, a Szolnok, amely bajnokként és kupagyőztesként nyilván a hatodiknál jóval előkelőbb helyen szeretett volna végezni most is.Tavalyi az elődöntőben találkozott a két gárda, akkor az Olaj mindhárom hazai találkozóját megnyerte, és 3-2-vel jutott a fináléba. Biztosan sokak számára emlékezetes például a kemény párharcok közül a mindent eldöntő ötödik meccs, amelynek a 35. percében 47-47 volt az állás - és amelyen végül a 62-51-es siker nyomán a...
Tippmix: a 17. hét slágere a két BL elődöntő
20 millió 700 ezer forinttal a Valencia-Osasuna spanyol bajnoki hozta a legtöbb pénzt a fogadóknak, de nem sokkal kevesebbet, kereken 20 milliót nyertek azok is, akik Raikkonen győzelmére tettek a Forma 1 spanyolországi futamán. A „heti tréfát" Svájcban „eszelték" ki. Azzal, hogy a Luzern megverte a Young Boyst, az erre a kimenetelre fogadók 9, 20-as oddsal nyertek - nem voltak sokan, mindössze negyvenen, szemben azzal a pórul járt 13 775-tel, aki az otthon játszó Young Boys csapatát favorizálta.A magyar vonatkozású érdekességek közül a Veszprém - Szeged...BL: A Barcának gólt kell lőnie az Old Traffordon
A Vörös Ördögök a legutóbbi 11 mérkőzésükön egyaránt nyerni tudtak a Bajnokok Ligájában hazai pályán - ez rekordnak számít a sorozatban. Sőt, a Manchester United veretlenségi sorozata immár 14 összecsapást számlál az Old Traffordon a legrangosabb európai kupában, igaz, az angol együttes ezen széria megőrzése mellett is kieshet - amennyiben olyan döntetlent játszik, amelyen gól is születik, lévén az első találkozón Barcelonában 0-0-ra végeztek a csapatok.Elméletileg ez az eredmény kedvező a manchesteriek számára, ugyanakkor az angol klub szurkolói meglehetősen idegesen idézik fel...Kő okozta Kovalainen...
Kovalainen a barcelonai futam 22. körében több mint 200 kilométer per óra sebességgel vágódott a kilences kanyarnál lévő...
MiZo - Szekszárd a...
A papírforma alapján a Sopronnak jutó Győr sem okozhatott volna sokkal nagyobb fejtörést Rátgéber László együttesének a...
Visszavágott a Haladás a...
Haladás - PMFC-Pécs Plaza1-0 (0-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 24. forduló. Szombathely, 5000 néző. V.: Németh A....
Bene: mégis Pécsett a legjobb
A PVSK, majd a csapatnyi futó emlékezetes kiválása után a Pécsi Futó Klub egyik (ha nem a) legeredményesebb atlétájaként...
Tippmax: netes...
Tippmax néven új, kizárólag interneten és sms-ben játszható sportfogadási játékot indított ma a Szerencsejáték Zrt. A Tippmixben eddig nem szereplő fogadási típusokat is felvonultató...Labdarúgó NB III.: újabb...
A labdarúgó NB III. Dráva-csoportjának hétvégi eredményei:KAPOSVÁRI RÁKÓCZI - SZEKSZÁRDI UFC 0 - 0 PAKS - MOHÁCS 4-1 BONYHÁD - NTE 1866 2-0 NAGYATÁD - MARCALI 0-2 TAMÁSI - BEREMEND 2-3...F-1: Raikkönené a pole Barcelonában
Az időmérő első szakaszának legnagyobb meglepetését David Coulthard kiesése jelentette, hiszen a brit pilóta a délelőtti 3. szabadedzésen a második legjobb időt autózta, vasárnap viszont a 17. helyről rajtolhat. A fiatal Sebastian Vettel szintén nem került be az első 16 közé, ő végül a 17. pozíciót szerezte meg. A második körben szenzációs időket értek el a versenyzők, hiszen az első tíz helyezettet századmásodpercek választották el egymástól. A kiesők között Rubens Barrichello végzett az élen, így a brazil versenyző a 11. helyről kezdheti a vasárnapi futamot. Az utolsó...
MiZo: alapszakaszgyőztes vereség
MKB-Euroleasing-Sopron - MiZo-Pécs 201072-60 (34-21, 7-18, 18-17, 13-4)Kosárlabda NB I., nők, Sopron, 1800 néző. V.: dr. Vígh, Földházi.MKB-Euroleasing-Sopron: Németh 2, Honti 3/3, GORBUNOVA 21/3, KÁROLYI 14/12, BRANZOVA 13/3. Cs.: Horváth 3/3, HORTI 9, Semsei 7/3, Sliskovics, Eördögh.Vezetőedző: Székely Norbert.MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 9, FEGYVERNEKY 8/3, Somogyi 3/3, PODRUG 9, Graziane 8. Cs.: VAJDA 17/3, Richter 2, Krivacsevics 4. Vezetőedző: Rátgéber László.Az eredmény alakulása. 2. p.: 8-4, 4. p.: 13-5, 6. p.: 18-8, 8. p.: 24-17, 9. p.: 31-19, 12. p.: 34-25, 16. p.: 38-33, 20....
Esküt tettek a magyar olimpikonok
„A mai napon a magyar zászló előtt, a köztársaság első embere előtt, a szülők, edzők, sporttársak és mindenekelőtt saját magunk előtt teszünk fogadalmat arra, hogy a XXIX. olimpiai játékokra a legjobb tudásunk szerint, tiszta eszközökkel készülünk, és így képviseljük hazánkat" - hangsúlyozta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság vezetője.Sólyom László köztársasági elnök emlékeztetett rá, hogy bekerülni a magyar olimpiai csapatba már maga is nagy dicsőség, hiszen hosszú és kitartó munka és nemzetközi szintű eredmény kell ehhez is. Ezután átnyújtotta a köztársaság...
« Előző
7965 | 7992 | 8019 | 8046 | 8073 | 8100 | 8127 | 8154 | 8181 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Faggyal, havazással és széllel...

