Pécsett is elrajtolt a Tavaszi Diákolimpia
Pénteken elrajtolt a jövő vasárnapig tartó Tavaszi Diákolimpia. A Magyar Diáksport Szövetség a tavasz első napján indította el három megyeszékhelyen - Debrecenben, Miskolcon és Pécsen -, valamint a fővárosban nagyszabású rendezvénysorozatát. A hivatalos megnyitót a Császár-Komjádi Sportuszodában, az úszó diákolimpia országos döntője előtt rendezték, ezen megjelent többek között Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Vígh László a...A mai Pécs-MTK nyitányt öt órától a Sport1 közvetíti
Ma este a PMFC-Matias és az MTK mérkőzésével három hónap szünet után folytatódik az OTP Bank Liga, azaz a labdarúgó NB I. A pénteki nyitómérkőzésen a szezon eddigi meglepetéscsapata, az újoncként második MTK a Pécs vendége lesz. A hazai együttesnél edzőcsere volt a télen, Supka Attilát Márton Gábor váltotta a kispadon. Idén is kizárólag a közmédiában és a Sport TV-n láthatók magyar bajnoki találkozók. Az NB1-es találkozókat az M1, a Duna, a Sport1, a Sport2, valamint a Kossuth Rádió közvetíti hétről-hétre. A tavaszi szezon első mérkőzését, a PMFC-MTK találkozót a Sport1 tűzi...
Simán nyert a PINKK csütörtök este a BSE ellen
A PINKK Pécsi 424 hazai környezetben magabiztosan nyert a BSE ellen a női kosárlabda NB I középszakaszának alsóházi mérkőzésén. Eredmény: PINKK Pécsi 424 - BSE-FCSM 86-51 (25-13, 31-13, 12-12, 18-13) Legjobb dobók: Brumermane 19, illetve Sonyák 15Leváltották a PVSK-Fűszért...
Petik Attila helyett az idény végéig Bereczki Miklós irányítja a PVSK-Fűszért férfi vízilabdacsapatát. A klub szerdai...
Pirosba öltözött...
A PMFC-MATIAS pénteken hazai pályán, az MTK ellen kezdi meg a szereplést a bajnokság tavaszi szezonjában. Pécsett kezdődik a...
A Győrrel játszanak a pécsi...
Megtartották a női kosárlabda Magyar Kupa Final Four sorsolását: az elődöntőben PEAC-Pécs a Győrrel, míg a Sopron a Miskolccal találkozik március 23-án. A döntőt másnap játsszák, az...Bundabotrány: 11 NB I-es...
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyilvánosságra hozta azt a 33 labdarúgó-mérkőzést, amelyekkel összefüggésben felmerült a manipuláció megalapozott gyanúja a nemzetközi bundabotrány...Bundabotrány: Horvát...
Egyik csapatánál sem tudta "elkerülni", hogy fogadási csalásba keveredjen - többek között erről beszélt a Nemzeti...
Elnézést kért a biztonsági...
Elnézést kért a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon mérkőzés biztosításáért felelős cég a magyar zászló "kitiltása" miatt, és hétfő éjszaka közleményben tudatta: a beléptetés során...Ma lenne ötvenéves Horváth Judit, a PVSK örökös csapatkapitánya - Iskolások őrzik emlékét
Nemes gesztussal emlékezett meg egykori diákjáról a pár éve Kovács Béla nevét viselő, egykori Rácvárosi Általános Iskola. Horváth Judit, a pécsi kosárlabdasport meghatározó alakja február 25-én lenne ötven esztendős - ha nem történt volna az a szörnyű tragédia 1997. szeptember 12-én... Egykori iskolájának tantestülete és a család összefogásának eredményeként méltó emléket állítottak a vidéki csapatként elsőször bajnoki címet szerző női kosáregyüttes csapatkapitányának. Hétfőn családja, egykori csapattársai, barátok és ismerősök elevenítették fel a közös emlékeket. Szojkovics Éva,...
Országos döntőben a Vasút junior leány kosárcsapata
Az országos junior leány kosárlabdabajnokság utolsó alapszakasz tornáját rendezték vasárnap a Gandhi Sportcsarnokban. A PVSK-s lányok két győzelemmel zártak, és így a BSE-t is megelőzve jutottak a nyolc csapatos országos döntőbe. Eredményeik: Pécsi VSK-PEAC - Zala Volán TE 95-35 (26-11, 22-11, 23-9, 24-4) Országos Leány Junior Bajnokság V. forduló Pécs, Gandhi Sportcsarnok, 50 néző Vezette: Praksch P., Sági Z. Pécsi VSK-PEAC: Szücs R. 2, Raus 17, Nagy Dorottya 12, Molnár 9, Nagy B. 14/3 Csere: Varga 3, Hartmann 2, Sellei 8/6, Zólyomi 14, Domokos, Kaposi 9, Benke 5/3 Edzők:...Birkózás: Lőrincz aranyérmet szerzett a Magyar Nagydíjon
Lőrincz Tamás, a 66 kg-os kategória londoni olimpiai ezüstérmese aranyérmet, a 96 kilósok között szereplő Kiss Balázs ezüstöt szerzett a kötöttfogású birkózók szombathelyi Golden Grand Prix-viadala, a Magyar Nagydíj zárónapján, vasárnap. Lőrincznek (képünkön) korán kezdődött a nap, hiszen már a selejtezőben birkóznia kellett, ami tekintve, hogy a napokban megfázásos betegséggel bajlódott, akár még gondot is jelenthetett volna számára a későbbiekben, ennek ellenére szerb, amerikai, horvát, majd újabb szerb riválisát is legyőzte a döntőig. A fináléban aztán egy kifejezetten nehéz...
Női kosárlabda NB I -...
A Pécs 78-51-es vereséget szenvedett a Rózsahegy vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. Középszakasz, felsőház (magyar-szlovák bajnokság):Ruzomberok (szlovák) - PEAC-Pécs...Férfi vízilabda ob I -...
A Debrecen hazai környezetben kilencgólos különbséggel nyert a Pécs ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Eredmény, 19. forduló:Debreceni VSE - PVSK-Fűszért 15-6 (4-1, 3-1,...4-3-as vereséget szenvedett...
A PMFC-MATIAS ma a szlovén ND Mura 05 ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését - olvasható a pécsi csapat honlapján. Mint írják, a mérkőzés helyszínéül a hátsó füves pálya szolgált....Elmaradt a Vác-Videoton...
Elmaradt a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében eredetileg szombat 14 órára kiírt Dunakanyar-Vác - Videoton FC párharc első mérkőzése. A székesfehérvári klub honlapjának beszámolója...Férfi kézilabda NB I:...
Egy gólos vereséget szenvedtek csak a pécsi kézis fiúk pénteken hazai pályán, de ezzel a bajnokság utolsó helyén várhatják a folytatást. Nagy baj azért nincs: jó esetben egy győzelemmel...Női kosárlabda Magyar Kupa:...
A PEAC-Pécs öt ponttal nyert idegenben a PINKK Pécsi424 ellen csütörtökön este, így kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a női kosárlabda Magyar Kupában. Negyeddöntő, visszavágó:...Balhé a szolnoki meccsről kitiltott magyar zászlók miatt
"Értetlenül és mélységesen felháborodva" áll a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon nemzetközi kosárlabda mérkőzésen történtek előtt a Jobbik, közlésük szerint a keddi meccsen a biztonságért felelős cég nem engedte, hogy a hazai csapat szurkolói a mérkőzésre bevigyék a magyar zászlóikat. Az ellenzéki párt MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, az intézkedés okát kereső kérdésre a szurkolók azt a választ kapták, hogy az izraeli csapat biztonsági vezetőjének az volt a kérése: ne engedjék be a magyar zászlókat, ellenkező esetben az izraeli csapat nem lép pályára....Több poszton is bevethető a PMFC Szófiából érkezett kiszemeltje
Bár még nem fejeződött be a legutóbb a bolgár Szlavija Szófiában futballozó középpályás, Gaál Miklós ügye, de a ballábas futballista már csak a PMFC-vel tárgyal. Gaál már csatlakozott a PMFC keretéhez, a csapattal edz, de még nem írt alá. - Most csak a PMFC-vel tárgyalok - mondta a játékos a Nemzeti Sportnak, akit a szombathelyiek is szerettek volna leigazolni. - Egy-két napon el belül el is dől, hogy sikerül-e megegyeznünk. A védőként és középpályásként is bevethető futballista szabadon igazolható, így az ő esetében nem köti a pécsieket a mai átigazolási határidő, írja...
Győzött a PMFC-Matias a Honvéd ellen a Ligakupában
Győzött a PMFC-Matias labdarúgócsapata a Budapest Honvéd ellen a Ligakupa negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. A pécsiek Grumics révén szereztek vezetést a nyolcadik percben, ám a Honvéd fordított tudott Diarra és Lanzafame révén, ám a hazaiak remek hajrával, Wittrédi Dávid két góljának köszönhetően mégis a maguk javára fordították az összecsapást. Ligakupa, negyeddöntő, 1. mérkőzések: PMFC-Matias - Budapest Honvéd 3-2 (1-1) Videoton FC - DVSC-TEVA 1-0 (0-0) korábban: Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 3-1 (2-0) Egri FC-Győri ETO FC 4-1 (2-0) A visszavágókat...A rovat további témái
- Kikaptak a férfi pólósok a bajnokság alsóházi rangadóján
- Juhász Roland hazatér, a Videotonban folytatja
- Sikeresen szerepeltek az ANK úszói Százhalombattán
- 50 lenne Horváth Juci - emléknap a rácvárosi suliban jövő hétfőn
- Legyőzte szlovák ellenfelét a PEAC-Pécs női kosárcsapata
- Nem ment a pécsi fiúknak: Körmenden kaptak ki a kosarasok
« Előző
4239 | 4266 | 4293 | 4320 | 4347 | 4374 | 4401 | 4428 | 4455 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Egy magyar városban megtilották a...

