Elnézést kért a biztonsági cég a szolnoki zászlókitiltás miatt
2013. február 26. kedd 07:23
Elnézést kért a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon mérkőzés biztosításáért felelős cég a magyar zászló "kitiltása" miatt, és hétfő éjszaka közleményben tudatta: a beléptetés során előfordulhattak "valós, vagy vélt sérelmeket okozó egyedi félreértések".
A Szolnoki Olaj KK Kft. és a meccsek biztosításáért felelős Védelem Holding Kft. a klub hivatalos honlapján tette közzé közös állásfoglalását. Ebben a két fél félhangsúlyozta: a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub napok óta tárgyalásokat folytat a - saját honlapjukon a következő mérkőzések meghatározatlan idejű bojkottját kilátásba helyező - szurkolói csoportok képviselőivel. Utóbbiak közleményben kérték a történtekkel kapcsolatos felelősség tisztázását.
Ennek eleget téve a két társaság hétfői közleményében kijelentette: az összecsapást megelőző napon jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően a rendőrséggel és a vendégcsapat biztonsági szolgálatával közös bejáráson tisztázta a teendőket. A találkozó után hozott döntések a megszokottnál "feszesebb" beléptetést írtak elő.
Az állásfoglalás szerint azonban a klub és a vele nyolc éve együttműködő Védelem Holding semmilyen formában nem tiltotta meg a magyar, illetve a székely zászló sportcsarnokba történő behozatalát. A biztonsági cég ugyanakkor aláhúzta: a beléptetés során előfordulhattak egyedi félreértések, amelyek "valós vagy vélt sérelmeket okozhattak". Ezek esetleges előfordulása miatt a Védelem Holding elnézést kér - olvasható a nyilatkozatban, amelyben a Szolnoki Olaj KK Kft. kijelenti: az ügyet ezzel lezártnak tekinti.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...