A Századvég szerint vége a Merkel-korszaknak
Vége a Merkel-korszaknak - mondta a német hesseni tartományi választással kapcsolatban a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel. Pócza István azt mondta, a német sajtóban már arról írnak, hogy végre el kellene kezdeni keresni a német kancellár és pártelnök, a nagyobbik kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője utódát. Merkel azonban minden riválist eltüntetett maga körül, így nehéz lesz a folytatás, a bukása magával ránthatja pártját is - vélekedett. A hesseni választásokon sikeresen szereplő Zöldek sok szavazatot vettek el a...
Robert de Niro is bombának tűnő csomagot kapott
Robert de Niro filmszínésznek címzett gyanús csomagot vizsgálnak a rendőrök Manhattan Tribeca nevű negyedében - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió. A hírcsatorna rendőri forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a csomagon hasonló jelzések vannak, mint azokon, amelyekben csőbomba volt, s melyeket Bill és Hillary Clintonnak, Barack Obamának és Soros Györgynek címeztek. A rendőri akció a Greenwich Street 375. alatt folyik, ami a Robert de Niro által alapított Tribeca Filmfesztivált szervező Tribeca Film Center címe. De Niro korábban többször élesen bírálta...
Ez nagyon gáz: Juncker egész Európával megünnepeltetné Erdély és Románia egyesülését
Kedden Klaus Iohannis román államfő Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén az Európa jövőjéről folyatott vitán vett részt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének a meghívására. Az „isiászban" szenvedő, vélhetően alkoholista Juncker az EP előtt elmondott beszédében kijelentette, hogy szerinte Erdély és Románia „egyesülésének" centenáriuma nemcsak román, hanem európai ünnep is, amit az EU-s tagállamoknak közösen kellene megünnepelniük. Juncker tehát velünk, magyarokkal is „megünnepeltetné" Erdély elcsatolását, írja az...
Gyulladásveszély miatt hív...
Hűtőfolyadék-szivárgás által okozott gyulladásveszély miatt világszerte 1,6 millió autót hív vissza a szervizekbe ellenőrzésre...
Robbanószerkezetet találtak...
Robbanószerkezetet találtak hétfőn délután Soros György házánál a levélládában - jelentette internetes oldalán a The New York...
Horror: egerek tizedelik a...
A házi egérnél csaknem másfélszer nagyobbra nőtt egerek tizedelik a tengeri madarak tojásait és fiókáit az Atlanti-óceán déli...
Rájuk támadt a medve,...
Az állat nem bírta tétlenül nézni, hogy a házaspár almát szed a kertben, adta hírül a foter.ro. Almaszedés közben,...
Fegyveres túszejtés miatt...
Frissítve: megsebesítették a támadót. Túszejtés történt hétfőn a németországi Kölnben, a nagyváros főpályaudvaránál: az...
Minden második bajor...
Bajorországban minden második választó bizonytalan, a héten készített egyik közvélemény-kutatás szerint a bizonytalanok vagy...
Bundabotrány ügyében nyomoznak belga futballkluboknál
Nagyszabású korrupciós és bundabotrány ügyében nyomoznak a hatóságok belga futballkluboknál - jelentette be szerdán a szövetségi ügyészség Brüsszelben. Az üggyel kapcsolatosan 57 rendőrségi akciót hajtottak végre: 44-et Belgiumban, 13-at pedig Cipruson, Franciaországban, Luxemburgban, Macedóniában, Montenegróban és Szerbiában. A műveletekben 184 belga és 36 külföldi rendőr vett részt. A tájékoztatás szerint a több mint egy éve tartó nyomozás során "gyanús pénzügyi műveleteket" azonosítottak, illetve "mérkőzések lehetséges manipulálására" utaló...
Szombaton kevesen vettek részt a romániai népszavazáson
Alacsony választói részvétel jellemezte a kétnapos romániai alkotmánymódosító népszavazás első napját, amelyen a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról dönthet Románia csaknem 19 millió választópolgára - rendellenességekről csak elvétve érkeztek jelentések. A központi választási bizottság (BEC) becslése szerint szombaton délután négy óráig országszerte kevesebb mint 700 ezer választópolgár, a választói névjegyzékben szereplők 3,78 százaléka adta le voksát. A magyar többségű megyék továbbra is sereghajtók: Hargita megyében 1,5...
Afrikai vadak húsát árulják Brüsszelben afrikaiaknak
Illegálisan elejtett afrikai vadállatok húsát árulják több boltban is Brüsszel főként afrikaiak által lakott Matongé negyedében - jelentette a belga sajtó szombaton. A VRT flamand közszolgálati csatorna riporterei rejtett kamerával járták be a városrészt, ahol néhány üzletben Afrikából becsempészett majom- és antilophúshoz is hozzá tudtak jutni. A vásárolt húsok védett fajok, például a Brazza-cerkóf, a vörösfarkú cerkóf és a kék bóbitásantilop orvvadászatából származtak - derült ki. Szakértők rámutattak: Brüsszelt közvetlen repülőjáratok kötik össze számos afrikai...
Kitiltják a dízel...
Közlekedési szigorítás lép életbe hétfőtől a Pó-alföld fedte észak-olaszországi tartományokban a legalacsonyabb...
Orvosi marihuánát árul a...
Orvosi kannabiszt gyártó cég elnöki székét foglalta el Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök - jelentette a The Times of...
Több ezer gyermeket...
Bocsánatot kért a német katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokért a német katolikus püspöki konferencia elnöke kedden a testület Fuldában tartott tanácskozásán. ...A mohácsi csata idején már...
Az atlanti térség sarkvidéki régiójában talált több mint 500 éves grönlandi cápa új életkor rekordot jelent a Föld gerinces...
Terrorakcióra készülhetett...
Elfogtak egy 17 éves fiút a németországi Florstadtban iszlamista indíttatású terrorcselekmény előkészítésének gyanújával - jelentették csütörtökön német hírportálok. A...Zűr az űrben: az amik...
Az orosz űrkutatási hivatal, a Roszkoszmosz vizsgálóbizottsága amerikai űrhajósokat gyanúsít azzal, hogy szándékosan kárt...
A kutyák öregedését vizsgálják az ELTE kutatói
Az életkor és az egészségi állapot kapcsolatát vizsgálják kutyákon a kutatók az ELTE Etológia Tanszékén, legfontosabb megállapításaik között szerepel, hogy az ebek várható élettartama a fajta és a méret mellett egyéb tényezőktől is függ, ilyen például a táplálkozás, az életmód vagy a genetika, valamint a kutyát élete során érő traumatikus események - olvasható az ELTE összegzésében. A kutatás legfrissebb eredményeiről a kutatók a Frontiers in Veterinary Science című folyóiratban számoltak be. A cikkről szóló összegzés szerint bár a kutyák és macskák sokkal hamarabb...
A probiotikumoknak alig van hatása a szervezetre
A probiotikumok, vagyis a jótékony baktériumokat tartalmazó táplálékkiegészítők fogyasztásának "alig van hatása a szervezetre" - állapította meg egy nagy szabású elemzés, melyet izraeli tudósok végeztek. A kutatók szerint a jövő probiotikumának testre szabottnak kell lennie, vagyis az egyes emberek igényei szerint kellene megtervezni őket - írta a BBC hírportálja. A Weizmann Tudományos Intézet tudósai 11 bélbaktériumból, köztük lactobacilusokból és a bifidobaktériumokból készítettek probiotikumkoktélt, melyet egy hónapon át 25 egészséges önkéntes...
14 ezer ember büntettek meg vizelés miatt Hollandiában
Csaknem kétmillió euró pénzbírságot szabtak ki nyilvános vizelés miatt tavaly Hollandiában. Mintegy 1,8 millió euró (csaknem 600 millió forint) pénzbírságot szabtak ki nyilvános vizelés miatt a hatóságok tavaly Hollandiában - jelentette a helyi sajtó kedden. A beszámolók szerint összesen nagyjából 14 ezer embert bírságoltak meg utcára vizelésért, illetve jóval ritkább esetekben székelésért. A legtöbb pénzbüntetést nem meglepő módon Amszterdamban szabták ki, ahol 1188 embert kaptak közterületi vizelésen, az egy főre eső bírságolások számában azonban Valkenburg aan de...A rovat további témái
- Mintegy kilencven elefántot mészároltak le Botswanában
- Lódarazsak támadtak kirándulókra, 18-an megsérültek
- Burkinit is viselhetnek a nők a genti uszodákban
- Nem engedik feltorlódni Horvátországban a migránsokat
- Harminc centi hó esett a szomszédban, az Alpokban
- Kiesett egy hajóról egy nő az Adrián, tíz órát úszott az életéért a nyílt tengeren
« Előző
702 | 729 | 756 | 783 | 810 | 837 | 864 | 891 | 918 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Szenteste napjától idén is...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Gyermek a sváb kendőben

