Idegkutatók szerint nem őszinte Mona Lisa mosolya
Szinte biztosan "erőltetett" a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának - állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését. A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal megfelezték Mona Lisa száját és a két oldalt tükrözték, így kétféle szájat kaptak - írja a Medicalxpress.com. Az így kapott kétféle mosolyt ábrázoló...
A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja
A Pentagon szóvivője elismerte, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja. Christopher Sherwood a New York Post című lapnak küldött közleményében erősítette meg, hogy az amerikai kormányzatnak valóban volt titkosított UFO-programja vagy ahogyan fogalmazott: "azonosítatlan légi jelenségek" vizsgálatait célzó programja. A programot 2012-be ugyan lezárták, de a szóvivő szerint a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha "azonosítatlan tárgyakról" vagy "idegen űrjárművekről" érkezik...
Elhunyt a hős autóversenyző, Niki Lauda
Lauda, aki februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfőn a családja körében „békésen távozott - jelentette kedden az osztrák hírügynökség a családra hivatkozva. Halálhírét orvosa is megerősítette, aki tavaly tüdőátültetést hajtott végre rajta. A Forma-1 egyik legnagyobb alakja Andreas Nikolaus Lauda néven született 1949. február 22-én Bécsben. Már tizenkét évesen a volán mögött ült, tanulmányait korán abbahagyta az autóversenyzés kedvéért. Dúsgazdag nagyiparos apja nem adott neki a versenyzésre pénzt, és mivel szponzorokat nem talált, nagy összegű hitelt...
Fia született Harry...
Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. A hírt személyesen Harry herceg - II. Erzsébet...
Egy vandálkodó magyar miatt...
Megszigorítják a Colosseum őrzését, miután csütörtökön egy újabb - ezúttal magyar - turistát kaptak azon, hogy megpróbálja...
Egyelőre találgatják a...
A tudósok még vizsgálják, hogy pontosan mi állhat a nemrégiben rögzített marsrengés hátterében, mivel a vörös bolygó...
Császárpingvin-fiókák ezrei...
Császárpingvin-fiókák ezrei fulladtak a tengerbe, amikor egy vihar összetörte az otthont adó jégtáblájukat - számolt be BBC a...
A horvátok többsége...
A horvát állampolgárok 53,4 százaléka elutasítja az euró bevezetését, 39,9 százalékuk a valuta bevezetése mellett áll, míg 7,3...
359-re emelkedett a Sri...
A Srí Lanka-i keresztény templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett - közölte a...
Hétfőn ismét elítélte a Srí Lanka-i merényleteket Ferenc pápa
Ismételten elítélte a Srí Lanka-i robbantásos merényleteket Ferenc pápa a Szent Péter téren húsvét hétfőn délben mondott beszédében, amelyben kijelentette, hogy az embertelen terrorista támadások soha sem igazolhatók. Ferenc pápa olasz nyelvű beszédében ismételten "lelki és atyai közelségét" fejezte ki Srí Lanka népének. Kijelentette, gondolatban közel van a szigetország katolikus egyházát vezető Malcolm Ranjith Patabendige Don bíboroshoz, valamint a terrorista támadások sújtotta Colombo város egyházmegyéjéhez. A pápa azt mondta, imádkozik a számtalan...
Kétszázkilencvenre emelkedett a halottak száma Srí Lankán
Jelentősen, 290-re emelkedett a Srí Lanka-i templomokat és szállodákat ért robbantásos merényletek halottainak száma - közölte a helyi rendőrség szóvivője hétfőn. A terroristák előzetes figyelmeztetés nélkül lecsaphatnak - írta az amerikai külügyi tárca. A szélsőségesek célpontjai között kedvelt turistalátványosságok, közlekedési csomópontok, bevásárlóközpontok, szállodák, imahelyek, repülőterek és más nyilvános helyek szerepelhetnek - hangsúlyozta a minisztérium.Srí Lanka-i kormányzati tisztségviselők szerint 32 külföldi is van a halottak között. A sajtó...
Folyékony vért találtak egy őskori csikótetemben
A 42 ezer éves lótetemet a szibériai verhojanszki hegyvidéken találták az orosz kutatók fagyott állapotban. A szokatlanul ép állapotban fennmaradt csikótetemet 2018 nyarán fedezték fel a Batagajka-kráternél, amikor a hőmérséklet -67,8 Celsius-fokra enyhült a vidéken - olvasható a CNN hírei között. Különlegessége, hogy az állat testéből a kutatóknak sikerült a boncolás során folyékony vért, illetve vizeletet kinyerniük, ami ritkaságszámba megy. Ugyanis még a jó állapotban megmaradt leleteknél is az az általános tapasztalat, hogy a mumifikálódás során minden...
Átlagsebesség-mérő...
A horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő...
Lángokban áll a párizsi...
A tűzoltók megkezdték a lángokban álló párizsi Notre-Dame székesegyház környékének kiürítését. A történelmi...
Újra adómentes lehet a...
Már májusban döntés születhet az Európai Unióban arról a kezdeményezésről, hogy adómentes legyen az otthoni pálinkafőzés, az...
Egy szülészet kilenc nővére...
Egy portlandi szülészet kilenc ápolónője vár egyszerre babát, a kicsik előre láthatóan áprilistól júliusig érkeznek - írta a...
Legkorábban 2021-ben...
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament...
Magyarországon is...
Még mindig a pénteki terrortámadás utáni sokk hatása alatt van Új-Zéland. A legfrissebb rendőrségi hírek szerint a 28 éves...
Tengeri élőlénnyel ütközött egy japán komphajó
Nagy testű tengeri élőlénynek ütközött egy szárnyas komphajó szombaton a Japánhoz tartozó Szado-sziget térségében, a balesetben 87 utas sérült meg - közölte a japán parti őrség. A komphajót üzemeltető vállalat szerint a nigatai kikötőből indult hordszárnyas vízi jármű, fedélzetén 121 utassal és négyfős személyzettel, a baleset ellenére biztonságosan elérte úti célját a szigeten.A Sado Steam Ship vállalat közölte azt is, hogy az utasok közül öten súlyos sérülést szenvedtek. A hajó orrán az ütközéstől egy kis repedés keletkezett, illetve a hajótestet a vízből kiemelő...
Már tudják, mekkora a tömege a Tejútrendszernek
A méréseket a Hubble és a Gaia űrteleszkóp végezte el. A több misszió eredményeként szerzett információk szerint a Földnek otthont adó galaxis becsült tömege 1,5 ezer milliárd Napénak felel meg. A Tejútrendszer tömege az egyik legalapvetőbb mérés, amelyet a csillagászok elvégezhetnek a galaxissal kapcsolatban. Az évtizedeken át tartó intenzív próbálkozások ellenére azonban a tömegre vonatkozó legjobb becslések között is eltérések mutatkoznak.Most, az Európai Űrügynökség (ESA) Gaia-missziója keretében az ESA és a NASA közös Hubble űrteleszkópjával végzett...
Több mint százötven fiatal óriásteknőst engedtek szabadon
A Galápagos-szigeteken őshonos, 155 fiatal óriásteknőst engedtek szabadon az Ecuadortól mintegy 970 kilométerre elterülő szigetcsoport egyik tagján, annak ökológiai regenerálódása érdekében - közölte az ecuadori környezetügyi minisztérium. A szaktárca közleménye szerint a fajba tartozó hüllőket szigorú karanténeljárás után engedték szabadon a csendes-óceáni szigetcsoport szívében fekvő Santa Fe-szigeten. A teknősök betelepítése a sziget ökológiai regenerálódását célzó projekt része. A cél, hogy olyan teknősfajjal népesítsék be újra a szigetet, amely hasonlít a...
A rovat további témái
- Oscar-díj - A Zöld könyv lett a legjobb film
- Kékebbek lesznek az óceánok, de ez nagyon rossz hír
- Elindult Afrikából Zoltán, a GPS-jeladós gemenci fekete gólya
- Visszamennének, s a Holdon is maradnának az amerikaiak
- Vasarely-életműkiállítás nyílt a párizsi Pompidou Központban
- Vaddisznó ragadta el egy nő táskáját az utcán - Videó!
« Előző
648 | 675 | 702 | 729 | 756 | 783 | 810 | 837 | 864 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...
- Szenteste napjától idén is...
- Milliárdos pécsi vagyon tűnhet el
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Gyermek a sváb kendőben
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A vevők dobták össze egy idős...

