Rába Tímea ma is bombaformában van

Rába Tímea ma is bombaformában van - Nagyon sokat küzdöttem azért, hogy újra úgy nézzek ki, mint húsz évvel ezelőtt. Három gyermeket szültem, és mindegyik várandósságom alatt majd harminc kilót szedtem fel - mondta a Blikknek Tímea, aki a folyamatos edzések mellett mindig ügyelt arra, hogy családja semmiben se szenvedjen hiányt. - Nem az volt az elsődleges szempont, hogy minél előbb megszabaduljak a feleslegtől. Sőt, számomra kifejezetten fontos volt, hogy ameddig csak tudom, anyatejjel táplálhassam a gyerekeket, úgyhogy addig bele sem kezdtem a fogyókúrába - tette hozzá a szépség, akinek a gyereknevelés mellett...

George Michaelt elhagyta a fiúja

George Michaelt elhagyta a fiúja Goss azonban nem engedett a csábításnak, a 13 év alatt állítólag számtalan megaláztatásnak volt kitéve, Michael képtelen volt egy monogám kapcsolatra, ráadásul állandó kábítószerezése is nehezítette a vele való együttélést.A páros 10. évfordulóján házasodott össze, akkor a zenész mindent megígért, de képtelen volt tartani szavát. A szakítás után Michael mély depresszióba zuhant, ahonnan azóta sem tuf kikászálódni, a zenész egyik barátja szerint még menedzserével is összeveszett, aki nehezen viselte, hogy az énekes egész álló nap nem csinál semmit, csak bódult állapotban a...

60 évesen szerzett jogosítványt Ozzy

60 évesen szerzett jogosítványt Ozzy - Végre legálisan is vezethetek, mindenki vigyázzon, el az útból! Azt hiszem, azon múlt a dolog, hogy most először józan voltam a vizsgán - viccelődött Ozzy, a legendás Black Sabbath régi-új énekese a BBC műsorában.Az alkohol- és drogproblémákkal küzdő zenész hat éve kis híján halálos balesetet szenvedett, amikor quadozás közben hatalmasat bukott. Kómába esett, megroppant a nyaka és hat bordája törött el. Nem csoda, hogy a neje, Sharon aggódik ura épségéért.[#video:768]

Megfigyelték az "indián"...

Megfigyelték az Mint írják, a fővárosi művészek és értelmiségiek a hatvanas évektől kezdve Bakonybélben játszottak indiánosdit, erről...

Azurák kerül Bárdos András...

Azurák kerül Bárdos András helyére Miután a TV2 gazdasági okokból egyik napról a másikra megvált Bárdos Andrástól és Máté Krisztinától, gyorsan kellett utódot...

Dan Brown sosem akart író...

Dan Brown sosem akart író lenni - Minden vágyam az volt, hogy híres énekes legyen belőlem - árulta el az író, akinek legújabb regénye, a The Lost Symbol (Az...

Szexőrült volt az ifjú...

Szexőrült volt az ifjú Fidel Castro Ann Louise Bardach írónő hosszú évekig kutatta a Castro család magánéletét. A téma egyébként ma is tabunak számít az...

Kell Liptai karrierjének a...

Kell Liptai karrierjének a vetkőzés? A műsorvezető korábban elmondta: felkészült a támadásokra, de nem foglalkozik a negatív visszhangokkal, hiszen neki a...

Rapper a Nobel-díjátadó...

Rapper a Nobel-díjátadó házigazdája Smith szerint a felkérés óriási megtiszteltetés, és várhatóan lenyűgöző élmény lesz a díjátadó házigazdájának lenni. A...

Felháborodott a köztévén Jakupcsek

Felháborodott a köztévén Jakupcsek "Döbbenetes volt számomra, hogy a szokásos multi módon működik a köztévé, és pénteken délután adják át a felmondóleveleket. Az a legmegdöbbentőbb: nem készültek fel arra, hogy odanyessenek valamit szombat reggelre a Nap-kelte helyére" - írja a műsorvezetőnő Havas Henrik internetes blogjában."Hétfőn aztán megint odakapcsoltam, mert kíváncsi lettem, hogy mivel pótolják a műsort. Olyan érzésem volt, mintha megállt volna az idő. Ezt egyébként több, mostanában induló műsorban is észrevettem. Betolták azokat a díszletelemeket, amelyeket az utóbbi években nem használtak...

Latinovits mellett nyugodhat Bujtor

Latinovits mellett nyugodhat Bujtor Az ÁEK főigazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy Bujtor István halálának közvetlen oka a tüdőembólia klinikai tünetei mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenség volt. Az orvosok egy órán át próbálták újraéleszteni a színész-rendezőt - olvasható Szilvásy István főigazgatónak a családdal egyeztetett közleményében. Bujtor István halálával, sőt korábban már a betegségével kapcsolatban is számos találgatás látott napvilágot a sajtóban. A veszprémi Petőfi Színház igazgatója július végén lett rosszul, a család felhatalmazása alapján annyit közöltek, hogy...

Polanski fellebbez kiadatása ellen

Polanski fellebbez kiadatása ellen Roman Polanski ügyvédje szerint fellebbezni fognak a rendező őrizetbe vétele és kiadatása ellen a svájci hatóságoknál, amelyek vasárnap őrizetbe vették a filmrendezőt. Polanskit már várták Svájcban az őt 30 éve kereső amerikaiak: előre kérték letartóztatását."Szabadon bocsátást fogjuk követelni. Aztán harcolni fogunk kiadatása ellen" - közölte hétfőn Roman Polanski lengyel származásúm filmrendező francia ügyvédje. Polanskit vasárnap vették őrizetbe Svájcban. A rendezőt kiskorúval folytatott szexuális viszonnyal vádolják az Egyesült Államokban.Az Egyesült Államokkal...

Vágó úgy érzi, közellenség...

Vágó úgy érzi, közellenség lett „Rám akarják verni az egész balhét, azt is, ami a licencműsor alapötletéből fakad" - mondta Vágó István....

"Szigorú" lemezt ígér...

"A régi hip-hop arcok, például a Cypress Hill vagy a House of Pain sokszor a bakelit lemezekről vették a loopjaikat, így...

Liptai nem vállalja...

Liptai nem vállalja legszexibb képeit A Mokka 35 éves műsorvezetője hiába bólintott már rá hetekkel ezelőtt a betervezett képekre, most mégis meggondolta magát -...

Budapesten kezelik tovább...

A Bujtor-család a megköszönte a barátoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, hogy "hitükkel és biztatásukkal erőt adtak ebben a nehéz időszakban". Bujtor István állapotáról nem...

Eltüntették Juszt Lászlót a...

Eltüntették Juszt Lászlót a képernyőről - Ez igazából egy belsős gyártású műsor, csak én vagyok külső alkalmazásban, méghozzá részenként negyedmillió forintért....

Bagi virsliízű sört dobott...

Bagi virsliízű sört dobott volna piacra - Egy olyan sört szerettem volna a piacra dobni, amelynek virsliíze van. Fel is kerestem Geszti Pétert, aki azt mondta, nem...

Rajongói dönthetnek Ákos új klipjéről

Rajongói dönthetnek Ákos új klipjéről Az Ákos-honlap látogatói és a VIVA TV nézői szavazással döntik el, hogy melyik klip képviselje a jubileumi, akusztikus koncerteket megörökítő ÁKOS 40+1 című dupla CD/DVD kiadványt a zenetévéken.A VIVA Interaktív című műsorában Ákos maga mutatta be a három koncertklipet (Gumicukor, Csillagok alatt, Dúdolni halkan), amelyek közül az Ákos-honlapon és a zenecsatorna honlapján választhatnak az érdeklődők szeptember 29-ig."Életem eddigi legszebb koncertélményét kaptam a jubileumi előadásoktól, és sok visszajelzésből tudom, hogy másoknak is többet jelentett két óra...

Felmérés: Erős Antónia a leghitelesebb

Felmérés: Erős Antónia a leghitelesebb A médiaszemélyiségek között az RTL Klub híradósa, Erős Antónia (képünkön) végzett az első helyen. A kétgyermekes anyuka büszke az eredményre.- Abban a műfajban, amelyben engem láthatnak a nézők, kulcskérdés a hitelesség. Az eredményben valószínűleg közrejátszik az is, hogy ami mellett állást foglalok, ahhoz következetesen tartom magam - mondta el Antónia, aki szerint a jótékonysági akciókban való részvétele is hozzájárult az első helyhez.A lista második helyén Jakupcsek Gabriella áll, aki a megkérdezettek 58 százalékának bizalmát élvezi.Vágó Istvánt 2008-ban már...

Jim Carrey újra elvette párját

Jim Carrey újra elvette párját  A szerelmesek egy speciális ceremóniát tartottak, ahol nem volt anyakönyvvezető, de mégis örök hűséget fogadtak egymásnak a családok és a barátok előtt.Bár nem volt hivatalos, számukra mégis igazi házasságkötés volt, hiszen azt fogadták meg, hogy soha nem hagyják el egymást bármi történjen is velük. Jim Carrey és Jenny McCarthy ezután Las Vegasba utazott nászútra - olvasható a portálon.