Bagi virsliízű sört dobott volna piacra
2009. szeptember 23. szerda 14:44

- Egy olyan sört szerettem volna a piacra dobni, amelynek virsliíze van. Fel is kerestem Geszti Pétert, aki azt mondta, nem lát fantáziát benne, amit ma már én is elismerek. Viszont a mellé készített reklámkampányt ötletesnek találta, én pedig ebből indultam ki - mondta a Blikknek Bagi Iván, aki egyelőre nem beszélhet pontosan arról, hogy milyen termékeken dolgozik, annyit azonban elárult, egy készülő honlapról van szó.
- Ha minden jól megy november végére el is készül, és bárki meg is nézheti. De nem ez az egyetlen dolog, amin dolgozom. Kitaláltam egy gyermekvédelemmel foglalkozó kampányt is, amelyben néhány ügynökség szintén látott fantáziát. De nem adtam el nekik az ötletet, hanem úgy döntöttem, a megvalósításból én is kiveszem a részem, és magát a kampányt is kiépítem. Egészen jól haladunk, nagyon élvezem a munkát.
- Remélem, tényleg sikeres lesz, mert van még egy jó pár ötlet a tarsolyomban, amit szintén szeretnék megvalósítani. Többek között egy olyan üzletláncot is, amely rám és Nacsa Olivérre épülne. De erről többet egyelőre nem szeretnék elárulni - tette hozzá.
Kép és szöveg: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Fának hajtott egy quad Baranyában,...

