Sarka Kata babát vár Hajdú Pétertől
2008. augusztus 01. péntek 13:13

Hajdú Péter és Sarka Kata románca ha mesébe nem is, de egy szappanoperába mindenképp illő történet. A fiatalok hosszas huzavona, veszekedés, eljegyzés, szakítás és kirakatszerelem után, úgy tűnik, valóban révbe érnek.
Hiába gondolja mindenki, hogy szerelmük csupán a médiának szól, most bebizonyíthatják: komolyan gondolják a hűségfogadalmat. Kapcsolatuk rég várt gyümölcse pedig már úton van, így Hajdúék hármasban lépnek majd Isten színe elé.
- Péterék már régóta úgy érzik, megtalálták egymásban, amit egész eddig kerestek. Hosszú ideje szeretnének már közös babát, Kata is megérett az anyaságra. Álmuk beteljesült, hiszen hamarosan kopogtat náluk a gólya. Péterrel madarat lehetne fogatni, annyira boldog. Eddig is a tenyerén hordozta szerelmét, de most még jobban óvja, még a széltől is - mesélte a Blikknek a pár közeli hozzátartozója, aki elárulta: ezért kellett sürgetni az esküvőt.
A jegyespár egyelőre hallgat, babonából nem mernek beszélni, szeretnék megvárni a 12. hetet, amely fordulópontnak számít egy terhesség alatt. Az áprilisi eljegyzéshez képest eredetileg egy évet szerettek volna várni, ám az élet közbeszólt. Nem sokkal később áldott állapotba került a szépséges menyasszony, és ha ragaszkodtak volna az eredeti menetrendhez, nagyjából az esküvő idején született volna meg a babájuk.
Mind óriási pocakkal, mind egy két-három hetes babával is körülményes lett volna végigcsinálni a hercehurcát, amit egy nagyszabású lagzi jelent. A kézfogót így augusztus 16-án tartják a bazilikában, a vacsorát pedig a Hiltonban rendezik.
- Hatalmas lagzi várható, kétszázötven hivatalos vendéggel, mondhatni, a média színe-java tiszteletét teszi majd. Komár Laci, Bangó Margit és Koós János például énekel is - árulta el a Blikknek korábban Hajdú.
Blikk - Fotó: Velvet
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Természetközeli élménypark vár...

