Sarka Kata melle legyőzi a gravitációt
2007. december 18. kedd 00:34

Miután a szépreményű pár nyáron szakított, többen azt feltételezték, hogy az ara megcsalta kedvesét, bár ezt a szépségversenyző a Velvetnek mindig tagadta. Mivel hamar kibékültek, ezután már csak arról születtek cikkek, hogy mennyire ismerik és szeretik egymást.
Attól a bölcselettől sem ódzkodtak, hogy isten is egymásnak teremtette őket. A hivatalos leánykérés másodszor sem maradt el - ezúttal Egyiptomban -, Hajdú Péter bizalmi eljegyzést tartott a kedvessel, aki most már vállalta, hogy gyereket szül a műsorvezetőnek.
A tudatos készülés a családalapításra abban merül ki, hogy Sarka Kata vitaminokat szed és leszokott a dohányzásról, míg Hajdú Péter a babavárás puszta tényétől is boldogságban úszik. Így nem meglepő, hogy azzal állt elő az említett újság, hogy Sarka Kata mellei egy számmal nagyobbak lettek. A Kiskegyed szerint régi álma teljesült a menyasszonynak, amivel kedvese is meg van elégedve. Bár azt is hozzátették, hogy a lány szülei csak a műtét után értesültek a beavatkozás tényéről.
Árpa Attila és Papp Gergő vendégül látta a gráciát a reggeli Koffeinmentes Mokkában, ahol Sarka - Árpa Attila kérdésére - azt válaszolta, hogy valódiak a mellei. Miután Bodri Kriszta foglalt helyett mellette, a szépségkirálynőt is megkérdezték, hogy természetesek-e mellei. Itt szintén azt a választ kapták - az állandóan a "nem veszitek le a pólótokat?" kérdéskört feszegető - fiúk, hogy igen. Sarka Kata melleinek valódisága így újabb cici-cunamit gerjeszthet a bulvármédiában.
(velvet.hu)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A kommandósok vetettek véget egy...
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Van olyan baranyai település, ahol...
- A pécsi nevezetességek egy részét...
- Vármegyeszerte árulta a drogot egy...
- Továbbra sem látogatható az...
- Módosul hétvégén a pécsi Mecsek IC-k...
- Özönlenek a menekültek Ukrajnából...
- Olyan idő lesz szombaton, hogy az már...
- Művészi cipőkből nyílt egész nyáron...