Komár László válik és újjászületett
2010. szeptember 02. csütörtök 18:33

Komár nem tagadta: korábban gyakran éjszakázott, olyan azonban elő nem fordult, hogy egyedül is igyon, vagy ne álljon meg a saját lábán. Úgy véli, idáig el sem jutott volna, ha az ital komoly szerepet játszik az életében.
A NÉVshowR felvételén Komár elmondta, bohém embernek tartja magát, aki szereti az életet, de a munka számára az első. A zenészek életéhez hozzátartozik az efféle életmód, de vigyázni kell, hogy az ember ne essen túlzásokba. Komár válási botránya óta már jól van, a közelmúltban nagyon sok programot szervezett kislányával, Karolinával és Ausztráliában élő, 28 éves fiával, Balázzsal, aki először látta élőben a kishúgát.
Komár László és felesége egyébként már túl vannak az első tárgyaláson. Az énekes szerint kislányukon nem látszik, hogy sérült volna a történtek miatt. Lényeg, hogy olyan színvonalon tudja őt is elindítani az életben, mint egykor a fiát – adta hírül a Napi Ász.
A 65 éves sztár és neje, Erzsi a télen nagy port kavart, amikor eldöntötték: valóban válnak. Komár Lászlónak már a negyedik házassága ment tönkre. Hajdú Péter műsorában pár hónappal ezelőtt beismerte, úgy véli, kapcsolata a nejével rákos megbetegedése környékén kezdett el megromlani. Ám ha jobban belegondol, már az esküvő után megváltozott a viszonyuk.
Márciusban mindenesetre úgy nyilatkozott: nagyon várja már a válópere végét, mert akkor hivatalos papírja lesz arról, milyen időközönként láthatja a kislányát. Komár László arról panaszkodott, hogy egyelőre legfeljebb leskelődhet Karolina után.
Az énekes kifejtette, a vagyonmegosztástól nem tart, mivel a felesége megfogalmazása szerint egy szatyorral érkezett a házasságukba. Komár László elmondta, a ház mindenképp az övé marad. Leszögezte: ő csak Karolináról hajlandó gondoskodni, volt párjáról nem.
Az énekes egyébként nemrég elárulta: neki és családjának is ajánlottak egykor a Győzike-showhoz hasonló hasonló reality-t, de ő – bár a csábítás kétségtelenül megvolt a nagy anyagi haszon miatt –, mégis nemet mondott.
Forrás: Napi Ász, ma.hu – Fotó: storyonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A németek elhurcolására emlékezünk:...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...