Fogynak a heterók a német politikában

2010. szeptember 28. kedd 16:54

Fogynak a heterók a német politikában
Guido Westerwelle német külügyminiszter és a polgári liberális FDP elnöke csak igen későn vállalta fel másságát a közvélemény előtt: néhány évvel ezelőtt egy férfi társaságában jelent meg Angela Merkel születésnapi partyján - és ez felért egy coming outtal. Míg a baloldali homoszexuális politikusok elég nyíltan állnak ki nemi identitásuk mellett, a jobboldalon még mindig nehézkesebb melegnek lenni.

Berlin főpolgármestere, a szociáldemokrata Klaus Wowereit saját maga jelentette be még megválasztása előtt - az azóta szállóigévé és a homoszexuális közösségekben amolyan mottóvá lett szöveget -, hogy „meleg vagyok, és ez így jó". „Es is' jut so", hirdetik azóta is berliniesen a homoszexuális fesztiválokon.

Westerwelle már nem volt ilyen bátor - holott pártja, a polgári liberális FDP síkra száll a homoszexuálisok jogaiért, de mégis: a liberálisok számos szavazója ilyen kérdésekben sokszor elég konzervatívan gondolkodik. Westerwelle azonban már be is mutatta a nyilvánosságnak barátját - és így a német történelemben először, ráadásul egy keresztény kormányban, egy homoszexuális politikus töltheti be az alkancellári és külügyminiszteri posztot.

Eddigi útjaira azonban nem vitte magával Westerwelle a nála csak pár évvel fiatalabb, vállalkozóként tevékenykedő élettársát, Michael Mronzot. És ha a sajtó a magánéletéről kérdezi, nagyon szigorúan megtagad minden választ.

Nem véletlen, hogy esküvőjéről is csak az esemény után értesülhettek a németek. A Bonnban élő Gudio Westerwelle péntek este, Bonn egyik polgári körzetének, Poppelsdorfnak a házasságkötő termében igent mondott eddigi partnerének - a német jog ugyanis lehetővé teszi immár az állami házasságot a homoszexuálisok között is. Hogy Westerwelle és Mronz ezentúl egy párként utaznának külföldre, még kérdéses - főleg azért, mert számos országban a vendéglátók akár provokációként is értékelhetnék a homoszexuális pár jelenlétét.

Szintén csak megkésve derült ki egy másik jobboldali politikus homoszexualitása - aki ha egyelőre nem is házasságot kötött, de egy hamburgi elegáns ruhabolt nyitópartyján új barátjának oldalán jelent meg. Hamburg egykori kereszténydemokrata polgármestere, Ole von Beust hosszú ideig nem beszélt magánéletéről - a Hanza-város lakói csak annyit tudhattak, hogy egyedül él a kutyájával. Amikor azonban korábbi koalíciós partnerével, a szélsőjobboldali Roland Schill-lel szakított, az sajtótájékoztatón utalt arra, hogy Beust meleg, sőt: saját igazságügyi szenátorával, kereszténydemokrata párttársával van viszonya. Beust ezek után nem tehetett mást, mint megvallotta melegségét - de magánéletéről továbbra sem árult el részleteket.

Mióta azonban idén visszavonult a politikától, Beust nyíltabban vállalja a hamburgi társasági életben is homoszexualitását: nemrég az Armani új hamburgi boltjának a nyitópartyján ismerhette meg a nagyközönség új barátját, a nála 36 évvel fiatalabb, 19 éves fiút.

A német politikában már egyáltalán nem gond, ha valakiről kiderül: homoszexuális. A szocdemek, a jobboldali liberálisok, a zöldek és a kommunisták mindig is a homoszexuális jogok élharcosai voltak - de immáron a keresztény uniópártokon belül is működik önálló homoszexuális tagozat. Utolsóként a bajor CSU vonakodik még a témától - de homoszexuális politikusaik nekik is vannak.

Immáron egyedül a parlamenten kívüli neonáci NPD az egyetlen párt, amely még tagjai sorába sem fogad be homoszexuálisokat - igaz, botrányok azért az ő soraikban is voltak.

Forrás: Heti Válasz