Rövidesen lezárják a Pécsi Női Kosárlabda Kft. miatt indított nyomozást
Lassan befejeződik a már megszűnt Pécs 2010 kosárcsapatot működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft. ügyében indított nyomozás. Mint azt a dél-dunántúli adóhatóságtól munkatársunk megtudta, ismeretlen tettes(ek) ellen keresik a bizonyítékokat. Az esetleges vádemelésről az ügyészség dönt majd. Immár nagyjából másfél éve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága a Pécsi Női Kosárlabda Kft. vonatkozásában. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az egykori sikeres kosárcsapatot működtető cégnél "a számvitel rendjének megsértése" és más...
A pécsi Fröhlich Roland gólja lett az év találata 2013-ban
Fröhlich Rolandnak a Videoton elleni magyar bajnoki mérkőzésen kapásból lőtt találata érdemelte ki 2013-ben az év magyar gólja címet. A FourFourTwo magazin hétfő esti gáláján Nyilasi Tibor, a szakmai zsűri elnöke adta át a díjat a PMFC-Matias színeiben bombagólt szerzett futballistának. A tíz jelölt közül a második helyen Ulysse Diallo, a Ferencváros légiósa végzett, míg a harmadik a megye II-es Patak együttesét erősítő Ujvári József lett.Kikapott a PEAC a Zalaegerszegtől - Pécsen
A Zalaegerszeg hétpontos győzelmet aratott a sérülések miatt legjobbjait nélkülöző PEAC-Pécs vendégeként vasárnap a női kosárlabda NB I középszakaszában. Eredmény:PEAC-PÉCS - ZTE NKK 54-61 (9-13, 13-8, 20-19, 12-21) Legjobb dobók: Raksányi 14, illetve Varga 14, Czukor 13 A Szekszárd legyőzte otthon a Ceglédet. Eredmény: Atomerőmű KSC Szekszárd-Ceglédi EKK 92-74 (16-18, 27-24, 34-13, 15-19) Legjobb dobók: Scekic 26, Zele 14, illetve Hadzovic 26, Vilipic 15A korábban Pécsett kosarazó...
A magyar válogatott Alexandria Quigley lett Lengyelországban a női kosárlabda All Star-gála legjobbja és tripladobó bajnoka...
Vízilabda ob.: kilenc...
Meglepően nagy különbséggel, kilenc góllal volt jobb a BVSC a Pécsnél a férfi vízilabda ob I 18. fordulójában, szombaton a Szőnyi úton. Eredmény:BVSC-Zugló - PVSK-Fűszért 14-5 (3-0, 3-2,...Elvette a PMFC a Fradi...
A budapesti labdarúgócsapat 3-2-es vereséget szenvedett szombaton délután a Pécstől. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS:Pécs-Ferencváros 3-2Szekszárd, Szekszárdi UFC SporttelepPMFC: Gőcze - Nagy J.,...Hazai győzelemmel folytatta...
Pénteken délután azt a Nagykanizsát fogadta az NBI/B-s bajnokságban a PVSK Női Kosárlabda Utánpótlás Szakosztálya, akik ellen novemberben az első vereségüket szenvedték el. A csapat nem...Matyi Dezső már nem csak...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) valótlannak és alaptalannak nevezte, egyszersmind határozottan visszautasította Matyi Dezsőnek, a Pécsi MFC profi labdarúgócsapatát működtető gazdasági...Így mondta el Csányi...
Matyi Dezső, a PMFC-Sport Kft. többségi tulajdonosának beszéde a sajtó képviselői előtt az újmecsekaljai klubházban február...
Tizenkilenccel verte a győrieket a PINKK Pécs
A PINKK Pécs hazai környezetben nyert a Győr ellen a női kosárlabda NB I középszakaszának csütörtöki mérkőzésén. Eredmény: PINKK Pécsi 424 - HAT-AGRO UNI Győr 69-50 (18-10, 13-14, 20-12, 18-14)Legjobb dobók: Tomlinson 18, Iványi 10, illetve Semsei 13, Laklóth 11PVSK-Füszért: kiemelkedőt kell nyújtani a hétvégén
Folytatódnak a bajnoki küzdelmek. A PVSK-Füszért újra idegenben játszik, ezúttal a tabellán 6. helyezett BVSC-Újbuda otthonába látogat február 15-én szombaton. A fővárosi csapat a legutóbbi fordulóban meglepetésre a RACIONET-Honvédot verte meg. – A jó formában levő BVSC-hez megyünk a hétvégén. Nekünk nagyon kiemelkedőt kell nyújtanunk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el. Természetesen mindent megteszünk siker érdekében, keményen dolgoztunk a héten. Szeretném, ha a mérkőzésen viszontlátnék ebből valamit. Szerencsére Csakics orrcsonttörése szépen javul. Remélem ő is bevethető...Perics: Az egyik legjobb csatár vagyok Magyarországon
A Videotontól a PMFC-nek kölcsönadott Milan Perics úgy érzi, lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítsa, a legjobb csatárok közé tartozik az NB I mezőnyében - írják a klub honlapján. - Szeretném megragadni az előttem adódó lehetőséget arra, hogy újra bizonyítani tudjak. A Pécs sok más NB I-es csapattal ellentétben játssza is a futballt, ami egy támadó számára a lehető legmegfelelőbb. Újra be szeretném bizonyítani, elsősorban magamnak, másodszor pedig a szurkolóknak, hogy Magyarország egyik legjobb csatára vagyok. Legutóbb a Ferencvárosban is volt egy jó időszakom, ott azonban nem...Továbbra sincs megoldás...
VIDEÓ! TÖBBSZÖR FRISSÍTVE. Beigazolódott egy hetek óta terjedő városi pletyka, mely a PMFC fő tulajdonosával kapcsolatban terjedt: Matyi Dezső úgy véli, Csányi Sándor, az MLSZ és az OTP...Tart Újmecsekalján a PMFC...
Szerda délután fél háromra hirdetett sajtótájékoztatót Matyi Dezső nevében a PMFC sajtófőnöke, s mint a meghívóban állt, a téma a mai, megismételt taggyűlés és a PMFC helyzete lesz. A...A PVSK férfi kosárcsapata...
Egy kis aprósággal lepi meg a szerelmeseket a PVSK-PANNONPOWER férfi kosárlabdacsapata szombaton, a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzésen. A Valentin-nap a szerelmes párok ünnepe, a...Milan Peric a PMFC játékosa...
Milan Peric a PMFC-MATIAS csapatánál folytatja labdarúgó pályafutását – közölte a klub hivatalos oldala. Minden...
Grumic hivatalosan is...
Miroslav Grumic, a PMFC csatára két és fél éves szerződést kötött a DVTK csapatával - adta hírül a klub honlapja. A 29 éves szerb támadó, szülővárosában, a jugoszláviai Apatinban kezdett...Megharcolt a sikerért a...
Nagy küzdelemben tudott csak győzni a PEAC-Pécs női kosárcsapata az MTK ellen az NB I középszakaszának első fordulójában Budapesten. A pécsiek a keresztszalag-gyulladással küzdő Sanja...Nagyon megverte a PINKK a Vasast a női kosárbajnokságban
Könnyedén nyert a PINKK-Pécsi 424 a Vasas ellen a női kosárlabda NB I. középszakaszában. Az ellenfél mindössze 37 pontot dobott a mérkőzésen. MKB Euroleasing Vasas - PINKK Pécsi 424 37-85 (13-19, 5-23, 7-20, 12-23)Vasas: Szalay 3, Bajnóczi 2, Barnai 9, Süle 12/3, Fejes 5/3 csere: Szabó 4, Farkas 2, Müller, Rakolczai, Gocsman edző: Krivacevic Dragoljub PINKK: Iványi 8, Katona, Pascau 11, Győri, Sarok 4 csere: Őri 7, Tomlinson 14, Kennedy 9, Kováts 10/6, Erős 8/6, Adamecz 3, Ruják 11/3 edző: Roberto HernándezÓriási csatában szerezte meg a kupát a Szolnok Pécsett
Története során ötödik alkalommal hódította el a Magyar Kupát a Szolnok együttese, miután a szombati fináléban rendkívül szoros csatában 70-68-ra legyőzte a Sopron együttesét.A Szolnok 2002, 2007, 2011 és 2012 után nyerte meg ismét a sorozatot. Zsíros Tibor férfi MK, döntő:Szolnoki Olaj KK-Soproni KC 70-68 (16-11, 19-14, 13-15, 22-28)Legjobb dobók: Warren 15, Holiday 13, illetve Borisov 21, Ruják 16. Képünkön: a szolnoki Báder Márton (balra) és Filip Barovic, a Sopron játékosa a döntőn.
A Kecskemét nyerte a bronzot a pécsi MK-csatában
A Kecskemét csapata szerezte meg a harmadik helyet a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjében, miután a szombati bronzmérkőzésen fölényes, 85-63-as győzelmet aratott az Atomerőmű együttese felett. Eredmény:Zsíros Tibor férfi MK, a 3. helyért: KTE-Duna Aszfalt - Atomerőmű SE 85-63 (21-19, 23-8, 20-10, 21-16)Legjobb dobók: Derasimovic 19, Karahodzic 18, illetve Vaughn 12, Körtélyesi 11.A rovat további témái
- A fiatalok és az idősek ingyen nézhetik a pécsi kupadöntőt
- Férfi kosárlabda MK Pécsett: a Paks a negyedik elődöntős
- Matyi Dezső nem jelent meg a PMFC tulajdonosi gyűlésén
- III/III-as ügynök is volt a 78-as foci-vb magyar válogatottjában?
- Csütörtökön kezdődik Pécsen a férfi kosár MK döntője
- Változik a Pécsre álmodott sportkomplexum terve a PMFC megrokkanása miatt?
« Előző
3618 | 3645 | 3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 | 3834 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...

