Milan Peric a PMFC játékosa lesz a tavaszi szezonban
2014. február 11. kedd 17:38

Milan Peric a PMFC-MATIAS csapatánál folytatja labdarúgó pályafutását – közölte a klub hivatalos oldala.
Minden PMFC-szurkoló számára ismert a klub jelenlegi nehéz helyzete, mindenki várja, hogy a lehető leghamarabb tisztázódjon a helyzet, a célok, és a lehetőségek. Ebben a helyzetben örömteli hír, hogy Milan Peric a PMFC-MATIAS játékosa lesz a tavaszi szezonban – írta a pmfc.hu.
Feleki Attila ügyvezető azt közölte: „A nehéz helyzet ellenére is folyamatosan kapcsolatban voltunk és vagyunk menedzserekkel, igyekeztünk, és igyekszünk 'tűzben tartani' a lehetőségeinket, ha tisztázódnak a viszonyok tudjunk azonnal lépni. Így a mai napon elmondhatom, Filipovic Vladan menedzseren keresztül sikerült megállapodni a Videotonnal és a játékossal is, Matyi Dezső tulajdonos úr pedig rögtön áldását adta a lehetőségre, így Milan holnap már csatlakozni is fog a kerethez. A játékos szerződtetésére a jelen helyzetünkben csekély esély volt, de sikerült a klub számára nagyon kedvezően megállapodni, a játékosnak és klubjának pedig kedvező a több játék lehetősége. Reményeink szerint a csapat sokat nyer a támadóval és közben mi tovább dolgozunk a hiányposztokon, ha a helyzetünk tisztázódik, tudjunk tovább erősíteni."
Forrás: pmfc.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...

