Fenyegető üzenet érkezett a Szocsiba utazó csapat ellen
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint komolyan kell venni azt a terrorfenyegetést, amelyet a MOB és más országok olimpiai bizottsága kapott a közelgő szocsi játékok előtt. Borkai Zsolt az MTI-nek szerda reggel elmondta: a MOB nemzetközi e-mail címére érkezett fenyegető üzenet. A MOB már értesítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, az orosz szervezőket, valamint Magyarországon a Terrorelhárítási Központot, hogy fenyegető üzenetet kapott. Komolyan kell venni az ilyen üzeneteket. Az illetékesek feladata, hogy eljárjanak az ügyben - mondta a MOB elnöke. Hozzátette, a MOB...2013-ban Iványi lett a legjobb női kosaras Baranyában
A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség 2013-as év legjobbjai szavazásán több esetben is PVSK-s edző, illetve játékos kapta a díjat. A díjátadóra hétfőn este a Szent György Fogadóban került sor, ahol a megyei szövetség elnökségén kívül részt vett Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára is. A legjobb amatőr női edzői, immáron sokadszor Debreceni Eszter lett. Junior és NBI/B-s csapatunk edzője, valamint szakosztályunk szakmai vezetője hat egymást követő évben lett a megye legjobbja. Az U17-es leányoknál is PVSK-s játékost szólítottak. A 2013-ban A divíziós Európa Bajnok harmadik helyezett...Menesztették Róth Antalt az U21-es válogatott éléről
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfőn felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, Róth Antal U21-es vezetőedzőt, továbbá kezdeményezte Both József szakmai-képzési igazgató, valamint a férfi utánpótlás szakág összes szövetségi edzőjének felmentését. Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint "a felmentett személyek mindegyike elhagyja az MLSZ-t, kivéve a hetvenszeres válogatott Nyilasi Tibort, akinek munkájára a továbbiakban más területen, a labdarúgás népszerűsítésében számít a szövetség"."Bár az elmúlt három évben a korosztályos válogatottak...
Nem sikerült a bravúr:...
A magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn 28-24-re kikapott a házigazda dán csapattól az Európa-bajnokság középszakaszában, így biztossá vált, hogy nem jut az elődöntőbe. A címvédő dánok...Tömegverekedés volt a...
Vasárnap rendezték a KBSK Teremtornát Komlón, amelynek győztese a PMFC lett. A döntőben a házigazda Komlóval kerültek össze, ami eléggé felpaprikázta a kedélyeket. A vendégek...Női kosárlabda KEL: nyert a...
A PEAC nyert, a Cegléd viszont kikapott hazai pályán a női kosárlabda Közép-európai Liga vasárnapi játéknapján. Eredmény: PEAC-PÉCS - Novi Zagreb (horvát) 87-64 (24-9, 26-14, 18-22,...Kikapott a PVSK-Fűszért az...
Az OSC három góllal verte a Pécs csapatát a férfi vízilabda-bajnokság szombati játéknapján. Eredmények (a szövetség honlapjáról), 15. forduló:OSC-Újbuda - PVSK-Fűszért 10-7 (4-0, 2-2,...Hattal nyert szombaton a...
A PINKK Pécsi 424 csapata hat ponttal jobbnak bizonyult a Pöstyénnél a női kosárlabda Közép-európai Liga szombati játéknapján. Eredmény (a sorozat honlapjáról):PINKK Pécsi 424-Piestanske...Férfi kézilabda Eb: sima...
A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon: Mocsai Lajos együttese a herningi...
Csirke Ferenc lemondott, mégis ő marad a PVSK edzője
A Kaposvártól péntek este elszenvedett vereség után a pécsi férfi kosarasok edzője, Csirke Ferenc felajánlotta lemondását. A szombat délelőtti megbeszélés során a vezetőség és az edző átbeszélte Csirke Ferenc tegnap felajánlott lemondását és abban maradtak, hogy folytatják a közösen megkezdett munkát. A vezetőség tehát megerősítette Csirke Ferencet vezetőedzői pozíciójában - tudatta a klub hivatalos honlapjával Bán Gábor, a Pécsi VSK-PANNONPOWER férfi kosárlabda csapatának ügyvezetője.Felkészülési meccsen: PMFC-Kozármisleny 5-1
Bár a szünetre még egy gólos vendégvezetésnél vonultak a csapatok, a Pécs végül fölényesen verte az NB II. utolsó helyén álló kozármislenyi futballistákat. Pécsi MFC-Matias - Kozármisleny SE 5-1 (0-1) Pécs 1. félidő: Steer - Fodor F., Romics, Deutsch, Katona M. - Koller, Mohl - Kővári, Szatmári, Wittrédi - Grumics. 2. félidő: Steer (Homolya, 74.) - Nagy J., Lantos, Balogh B., Katona M. - Horváth A., Márkvárt - Beke, Wittrédi, Rácz - Városi. Edző: Lőrincz Emil, Márton Gábor Gólszerzők: Beke (46.), Városi (48., 66., 75.), Rácz (60.), illetve Nagy (40.) A következő felkészülési...Kínos helyzetbe hozta az MLSZ a pécsiek csatárát
A PMFC ügyvezetője, Feleki Attila szerint az MLSZ-ből előbb arról értesítették őket, hogy számítanak Pölöskey Péterre a labdarúgó válogatottnál, később viszont szóltak, hogy félreértés történt: nem a pécsi csatár, hanem az MTK-s Pölöskei Zsolt a meghívott. Feleki a rangado.hu sportportálnak nyilatkozott a meglehetősen kínos félreértésről. A sportgeza.hu azt írja, mindkét futballista a korábbi győri, majd fradista válogatott, Pölöskei Gábor fia. A két fiú közül a Pécsett játszó, Péter egyébként nagyapjának tett ígérete miatt változtatta meg a vezetékneve utolsó betűjét...Nagyon kikapott itthon a...
A Kaposvár magabiztos győzelmet aratott a Pécs vendégeként a férfi kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén. Eredmény:Pécsi VSK-PANNONPOWER - Kaposvári KK 69-88 (22-21, 18-26, 14-18, 15-23)...Matyi Dezső beintett az...
Nyílt levelet írt a PMFC tulajdonosa, Matyi Dezső, melyet a megyei lapnak küldött el, s amit az alábbiakban közlünk. A vállalkozó egy korábbi újságcikk híréből kiindulva lényegében kikéri...Férfi kézilabda...
Bejutott a középdöntőbe a magyar férfi kézilabda-válogatott a Dániában zajló Európa-bajnokságon, miután a B csoport csütörtöki...
A végére sima lett:...
A PEAC-Pécs hazai pályán 14 ponttal kikapott a címvédő orosz Dinamo Moszkvától csütörtökön a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. PEAC-Pécs - Dinamo Moszkva...A finnek ellen mutatkozik...
Márciusban, Finnország ellen játssza idei első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott, melynek új szövetségi kapitánya,...
Dibusz három és fél éves...
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy megállapodást kötött Dibusz Dénessel, az eddig a PMFC alkalmazásában álló kapussal. A 23 éves hálóőr szerdán három és fél...Ingyenes a belépő és ajándékkal is várják holnap a PEAC-szurkolókat
A csütörtökön este fél hatkor kezdődő Európa Kupa nyolcaddöntőn, a Dynamo Moszkva elleni találkozóra mindenki számára ingyenes lesz a belépés a városi sportcsarnokba, emellett a szurkolóknak a csapat ajándékkal is kedveskedik - tudatja a PEAC-Pécs honlapja. A két csapat összecsapását a Sport1 élőben fogja közvetíteni, a klub pedig minden szurkolónak ajándékkal kedveskedik: a felnőtt nézők egy pohár sört, a gyerekek egy hot-dogot kapnak ajándékba. A PEAC-PÉCS számára kiemelten fontos mérkőzés visszavágóját január 22-én rendezik Moszkvában.A PINKK edzőjeként dolgozik tovább Szentendrei Áron
A pécsi szakember, a Győr korábbi vezetőedzője a PINKK Pécsi 424 stábjában edzőként segíti ezentúl Roberto Hernández vezetőedzői munkáját - tudatta a klub kedd esti közleményében. Szentendrei Áron Győrben az elmúlt két szezonban Fűzy Ákossal magyar bajnokságot nyert, kétszer kupadöntőt játszott, ezt megelőzően hosszú éveken keresztül pécsi utánpótlásban tevékenykedett és jelenleg is több korosztályos válogatottnál dolgozik. Ebben a szezonban december végéig győri vezetőedzőként Euroliga és magyar bajnoki meccseken vezette nehéz helyzetben lévő csapatát.Ieva Kublinát szerződtette a PEAC-Pécs
Újabb játékost szerződtetett a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata: a kiváló lett centerrel, Ieva Kublinával a szezon végéig szóló megállapodást kötött (amennyiben az orvosi, fizikai vizsgálatokon megfelel) a nemzetközi porondon, az Európa-kupában is érdekelt pécsi klub. A 31 éves kosaras a 2012/2013-as idényben a török sztáregyüttesben, a Fenerbahcéban játszott, majd néhány hónappal ezelőtt térdműtéten esett át, s azóta Rigában edzett és tartotta karban magát - és nyilván ott várt egy jó ajánlatra. - Kublina a műtétje miatt három-négy hónapot hagyott ki, az ősszel nem volt csapata, s...
A rovat további témái
« Előző
3672 | 3699 | 3726 | 3753 | 3780 | 3807 | 3834 | 3861 | 3888 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Várhatóan nem emelkedik a...

