Összefognak a mozgáskorlátozottakért: kerekesszékes csapatot szervez a megyei kosárszövetség

2018. április 05. csütörtök 07:49

Összefognak a mozgáskorlátozottakért: kerekesszékes csapatot szervez a megyei kosárszövetség

Kerekesszékes közösségbe invitálja a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség a mozgáskorlátozottakat, akiknek sportolási lehetőséget biztosítanának. Janovics László, a szövetség elnöke nyilatkozott lapunknak a részletekről. 

- Mi ösztönözte Önöket arra, hogy létrehozzanak egy kerekesszékes közösséget?

- A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elkötelezett a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megteremtésében és sportolási lehetőségeik biztosításában. Ebből az okból működteti a Fogyatékkal Élő Kosárlabdázók Bizottságát, amely többek között szervezi és lebonyolítja a Magyar Kerekesszékes Kosárlabda Bajnokságot és a Magyar Kupát. Mivel a tavaly Pécsett megrendezett Magyar Kupán nem volt helyi érdekeltségű együttes, a megyei szövetség célja, hogy a Baranyában élő fogyatékosoknak is lehetőséget biztosítsunk a sportolásra a kerekesszékes kosárlabda csapat megszervezésével - mondta Janovics László (képünkön).

- Hogy halad a kezdeményezés, vannak már tagjai a közösségnek?

- Mivel nehéz kimozdítani a mozgássérülteket, ezért keressük azokat a lehetőségeket, kontaktokat, akiken keresztül el tudjuk juttatni üzenetünket, a lehetőséget hozzájuk. Egyeztettünk a Klinikai Központ és a rehabilitációs intézmények vezetőivel, gyógytornászokkal, orvosokkal. Keressük a fiatalokat a középiskolákban és az egyetemen. Használjuk az online kommunikáció különböző felületeit is. A www.facebook.com/sportolnifogok oldalon érdekes és hasznos információval látjuk el az érdeklődőket. Jelenleg három jelentkezőnk van, s azzal lennénk elégedettek, ha egy év múlva 15-20 főből állna az aktív sportolók közössége.

- Miért pont a sportra éleznék ki a dolgot?

- A sport és különösen a csapatsportok révén a kirekesztődéssel veszélyeztetett sérült emberek a közösségbe járás élményét, az összetartozás erejét, az önmagáért és másokért vállalt felelősség érzését tapasztalhatják meg. Végső soron az elfogadás, a befogadás, a lehető legteljesebb társadalmi és munkaerőpiaci integráció a projekt célja. A sportolás nem csak önbizalmat ad, hanem segít az egészség megőrzésében, a kondíció megtartásában is.

- Mit takar majd pontosan ez a közösség? Milyen sportolási lehetőségeket fog biztosítani a mozgáskorlátozottak számára?

- Pécsen több évtizedes múltja van a kosárlabdának, és a mai napig országosan az egyik legnagyobb tiszteletben állnak mind a női, mind a férfi csapataink. Sokak sajnálatára viszont eddig Pécsnek nem volt olyan kosárlabda szakosztálya, ami a mozgássérült embereket szólította volna meg. Ezen szeretnénk most változtatni.

Janovics László azt is elárulta, hogy a csoport szervezése közben lesznek, akik a versenysportot választják majd. Számukra az edzés és versenyeztetés feltételei biztosítva lesznek, játszani fognak a magyar bajnokságban és a kupában is. A legjobbak a válogatottig menetelhetnek, s nemzetközi mérkőzéseken is megmérettethetik magukat. A jelentkezők másik oldala szabadidősportra fog jelentkezni.

A megalakuló közösségben mindenki, azok is, akik a pályán nem tudnak érvényesülni, megtalálják azt a szerepet, amivel hasznos tagjává válhat a közösségnek, legyen az főszurkolói szerep, ellenfél-megfigyelő, kapcsolattartó vagy motivációs szakértő.

D. Zs. - Fotó: Dittrich Éva