Elszállóban az UTE aranyálmai

2008. május 12. hétfő 23:49

Némileg meglepő, ám teljesen megérdemelt, 2-0-ás győzelmet aratott a Paks hazai pályán az Újpest ellen a Soproni Liga 27. fordulójának záró mérkőzésén. Ezzel a vereséggel a lilák, úgy tűnik, kiszálltak a bajnoki címért folyó versenyből, a hátralévő három fordulóban az MTK és a Debrecen döntheti el egymás közt az aranyérem sorsát.

Mivel korábban a Loki és az MTK is bezsebelte a három pontot, az Újpestnek muszáj lett volna nyernie Pakson az aranyálmok életben tartásához, a kirándulás azonban csúfos vereséggel ért véget.

A mérkőzést a lilák kezdték aktívabban, Sándor György hibázott hatalmas helyzetben, 10 méterről. A félidő derekán aztán egy rossz mozdulat következtében megsérült Korcsmár Zsolt, helyét Vermes foglalta el a védelem tengelyében. Ez a húzás végzetesnek bizonyult a vendégek szempontjából, innentől kezdve átjáróház volt az újpesti védelem. Vermes kapitális hibája után Tököli még a szünet előtt előnyhöz jutatta a Paksot, nem érdemtelenül.

Fordulás után teljesen szétesett játékot produkált a fővárosi együttes, a hazaiak minden tekintetben ellenfelül fölé nőttek, és csak Balajcza bravúrjain múlt, hogy nem szenvedtek igen súlyos vereséget. A kapus is tehetetlen volt azonban Heffler remekül eltalált lövésénél, így Gellei Imre fiai végül 2-0-ra nyerték az összecsapást.

Vereségével az Újpest három pontos hátrányba került az élen álló duóval szemben, így gyakorlatilag kiszállt az aranyéremért folytatott harcból. A Paks maradt tizenegyedik.

A mérkőzés krónikájához hozzá tartozik, hogy a lefújás előtt tíz perccel az Újpest szurkolóinak egy csoportja randalírozni kezdett szektorában, pár percig a játék is állt, a biztonsági emberek üggyel-bajjal tudták fenntartani a rendet.


Paks - Újpest 2-0

G.: Tököli 44., Heffler 60.


Az NB I. állása


   1.MTK27 17 6 4 56-22 +34 57
   2.DVSC-TEVA27 17 6 4 59-26 +33 57
   3.Újpest FC26 16 6 4 54-30 +24 54
   4.Győri ETO27 13 10 4 56-32 +24 49
   5.Fehérvár FC27 15 3 9 44-28 +16 48
   6.Kaposvár27 12 8 7 38-35 +3 44
   7.ZTE FC27 12 6 9 48-33 +15 42
   8.Honvéd27 11 7 9 41-31 +10 40
   9.Nyíregyháza27 10 6 11 29-33 -4 36
 10.Vasas27 10 5 12 36-42 -6 35
 11.Paksi FC26 8 7 11 43-45 -2 31
 12.REAC27 7 8 12 39-51 -12 29
 13.Diósgyőr27 5 11 11 37-55 -18 26
 14.Siófok27 5 8 14 29-44 -15 23
 15.Tatabánya27 2 4 21 30-78 -48 10
 16.FC Sopron27 2 5 20 10-64 -54 8

fn.hu, Fotó: MTI/Kollányi Péter