A magyar - görög előtt: minden napra egy edzés
2008. május 23. péntek 10:08
Csütörtökön délelőtt a játékosok többségének nem volt semmilyen kötelező foglalkozás, a kapitány három kitűnősége (Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs) társaságában részt vett a népligeti OLLÉ-OMV-pálya avatásán.
Este a szombati találkozó színhelyén, a Puskás Ferenc Stadionban került sor egy egy és negyedórás foglalkozásra.
A mérkőzés közeledtét jelzi az is, hogy a jó hangulatú, változatos edzés végén már a pontrúgások gyakorlása is szerepelt a programban. Továbbra is kitűnő a hangulat, és a kapitány, amikor honlapunk számára összefoglalta eddigi tapasztalatait, elsősorban a kifogástalan motivációt és hozzáállást dicsérte.
Pénteken délelőtt Vácott lesz tréning, majd 14 órától Gödön, a Pólus Palace Thermal Golf Hotelben tart közös sajtótájékoztatót az MLSZ és az adidas.
A beszámolón a szombati mérkőzésre való felkészülés mellett Császári Attila, az adidas marketingigazgatója - az előzetes tervek szerint Gera Zoltán közreműködésével - bemutatja a válogatottunk vadonatúj szerelését.
Erwin Koeman szombat délelőttre is tervez egy átmozgató edzést, és akkora ígéri a kezdőcsapat összeállításának kihirdetését is.
mlsz.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Vitézy: a mohácsi hidat befejezik, a...

