"Új Pécs Holdingra van szükség"
A polgármester elmondta, a hétvégén elkészült nyolcvan oldalas dokumentumból kiderül, hogy a Pécs Holding jelenlegi formájában működésképtelen, s az év végére komoly gondok lehetnek már a napi működést tekintve is. A cég a tevékenysége a "holding" működésformájának sem felel meg: a leánycégek nem töltik be úgynevezett tagi funkciójukat, de nincsenek meg azon források sem, amelyek önfenntartóvá tehetnék a részvénytársaságot. A vállalat túlnyomórészt önkormányzati támogatásokból működik, ami megközelíti az egymilliárd forintot évente - mondta....
Hatalmasat repült egy motoros Mohácson
Akkora gázt adott, hogy a motor eleje felemelkedett, egy kerékre állt, így ment neki az előtte közlekedőnek, és egy parkoló autónak. A huszonkét éves fiatalember a járdára zuhant, súlyos sérülésekkel vitték a kórházba. A rendőrség vizsgája a baleset körülményeit.2010-ben a Népstadionba megy a U2
A zenekar nemrég igazolt át a Live Nationhöz, így lehetséges az, hogy míg a U2 az utóbbi évtizedben csak pár évenként adott turnét, az idei európai koncertkorút után jövőre is turnéra indul.- Nagyon nagy költségvetésű koncertről beszélünk, így a várható jegyárak inkább mozognak majd a Madonna-jegyek kategóriájában, de szerintem egy U2-val meg lehet tölteni a Népstadiont - vázolta egy neve elhallgatását kérő koncertszervezéssel foglalkozó szakember.A Bono (képünkön) által vezetett U2 1992-ben és 1993-ban lezajlott világ körüli turnéja, a Zoo TV Tour keretében járt legutóbb...
Heti Válasz: "ilyen lesz a...
"A Budapesti Közlekedési Zrt.-nél nyáron feltárt végkielégítési manőverek, munkakiszervezések nem egyedi esetek - más önkormányzati cégek háza táján cifrább dolgok is történnek,...Expo: jövőre 600 millió a...
A ponyvasátor az elmúlt ősz óta üresen áll, közel egy esztendeje próbálja eladni a városi vagyonkezelő a létesítményt -...
Traffipax hétfőn Pécsett és...
07.00 – 07.45 óráig Pécs, Makay I.08.00 - 08.45 óráig Pécs, Rácvárosi út 5309.00 – 09.45 óráig Ny-i elkerülő út (Expo behajtó)10.00 – 10.45...A kórusoké lesz a Cella...
A sorozatot vasárnap délután a Liszt-díjas Kertész Attila (képünkön) vezette Mecsek Kórus indította, majd hétfőn 17 órától...
Köztársaság tér: valamit...
GALÉRIA: KLIKK A KÉPRE!A július végén megjelent cikkünk kapcsán billentyűzetet ragadó olvasóink az írás komment...
Rektorválasztás: Bódis vagy...
A 2007-es rektorválasztás során Gábriel Róbertnek a harminchét szavazatból huszonötöt sikerült megszereznie - Lénárd...
Újra kinyitják a Rózsakertet
Az elmúlt időszakban csak kisebb rendezvényekre használt ingatlan kapcsán Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye vagyonkezelője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta: egyelőre egy hónapra, szeptember 17-én nyitják meg a még csak szezonális jellegű Rózsakertet. Nemsokára viszont egy üvegházzal bővítik, így egész évben használható lesz majd.Hozzátette, a mohácsi Szent János Hotel személyzete viszi ezentúl az éttermet. Szabó Dezső szállodaigazgató azt mondja, az ősszel még csak a mohácsi hotel konyhájának kitelepítésével nyitják meg a kertet - egy hónapra -, s könnyűzenei koncertet...
Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig Pécs Komlói út08.00 - 08.45 óráig Pécs, 192 km+200 szelvény09.00 - 09.45 óráig Pécs-Hírd /6. sz. fkl. út/10.00 - 10.45 óráig Pécs, Hársfa út12.00 - 12.45 óráig Pécs, Zsolnay V. út13.00 - 13.45 óráig Pécs, Komlói út14.00 - 14.45 óráig 66-os fkl. út Mecsextrém park15.00 - 15.30 óráig Pécs Komlói út15.45 - 16.30 óráig Pécs, Zsolnay V. út16.45 - 18.00 óráig 66-os fkl. út Mecsxtrém parkBuszmenetrend: borul a...
Járatok útvonalainak megváltoztatása, korábbiak megszüntetése, újak kialakítása, buszöblök építése és megszüntetése, megállók...
Trombitásból lett igazgató
- Azt tudja mindenki, hogy Neumayer Károly élete a zene. Azt ugyanakkor kevesebben, hogy mi is vitte rá a zenélésre...-...
Nagyállomás: kampányígéret...
[#video:720](Olvasói videó: "Maestro")Immár több mint két éve húzódik a nemrég műemléki védettség alá vont pécsi...
Honvédtéri Napok immár...
Délelőtt tizenegytől „Az aranyos tarajos kiskakas" címmel tartanak bábelőadást az ANK Aprók Háza...
Egyházzenei Fesztivál...
A közreműködők és a közönség a Ferencesek templomában közös misén lehetnek együtt: és a Fesztivál ideje alatt a látogatók betekintést nyerhetnek a Pécsi Orgonagyár működésébe...Tizennégy szervezete van a...
"További szervezetalakítások Baranya megyébenA Jobbik Magyarországért Mozgalom további szervezeteket alakított Baranya megyében. Ezúttal Szigetváron, Sellyén, Pécsváradon és Garéban...Máshol lesz: Erik Sumo Band
Szeptember 5-ikén az Erik Sumo Band+Kiss Erzsi (képünkön) pécsi koncertje a PécsiEst Caféban, a Kereskedők Háza Római szintjén kerül megrendezésre. Kezdés: 20.00.
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Táncsics M. út 08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Maléter P. út 09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Siklósi út 10.00 - 10.45 óráig: Nagy I út 12.00 - 12.45 óráig: 57-es fkl. út 13.00 - 13.45 óráig: Nyugati elkerülő út /Expo/ 14.00 - 14.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út 15.00 - 15.30 óráig: 192+200 km. szelvény 15.45 - 16.30 óráig: Pécs Komlói út 16.45 - 18.00 óráig: Pécs Bacsó B. útFelszámolják az Orfű Pécsi-tó Kht.-t
A baranyai önkormányzat tulajdonában lévő orfűi strand kezelője évekig az Orfű Pécsi-tó Kht. volt, s mint emlékezetes, ezen szervezet végeztette el a később több kérdést is felvető, Pécsi-tavi mederkotrást. Mint köztudott, a megyei önkormányzat a strandból egy modern, európai színvonalú aquaparkot kíván létre hozni, amely része az uniós támogatással megvalósuló "Baranyai Élménykörút" elnevezésű fejlesztési programnak. Az Orfű Pécsi-tó Kht. ezen program egyik projektjének, a Pécs és Orfű között megvalósítandó kerékpár útnak a gazdája. Illetve, jogilag, csak...
« Előző
47691 | 47712 | 47733 | 47754 | 47775 | 47796 | 47817 | 47838 | 47859 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendhagyó évaddal folytatódik a...
- Bankkártyát találtunk a Kossuth téren...
- Életét veszítette egy magyar...
- Tovább csökken szerdától az...
- Andragógia, szabad bölcsészet...: mit...
- Baranya-szerte folytatják a...
- Szalontai Csongor vehette át a Csikor...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Itt a lista, ezektől a termelőktől és...

