Plusz 290 millió a koncertközpontra
A pénzt a város fizeti a kivitelezőnek, miután kiderült, hogy az építés során olyan cölöpözési és kábelkiváltási munkákat kellet elvégezni, melyek korábban nem volt betervezve a költségvetésbe.A kivitelező a többletfeladatok költségét eredetileg mintegy 430 millió forintra becsülte, s kérte az átadási határidő hosszabbítását 136 nappal. Utóbbira a grémium 49 napot hagyott jóvá.Van rá esély, hogy a város a pluszköltség több mint felét az épület be nem épített orgonájára szánt összegből egyenlítheti ki, a fennmaradó rész előteremtéséről május 13-án dönt a közgyűlés.
Elégedettek vagyunk-e vagy sem?
Csütörtöki sajtótájékoztatóján Páva Zsolt polgármester (képünkön) bejelentette, hogy a Nyugaton már alkalmazott minőségbiztosítási rendszer követelményeinek megfelelően a Városházán és a közhivatalokban kitett kérdőíveken kérdezik meg a polgárokat arról, hogy mennyire elégedettek az önkormányzat és hivatalainak tevékenységével.Pécs első embere hozzátette, hogy a városban még nem készült ilyen jellegű felmérés a közhivatalok tevékenységével kapcsolatban; ez az első lépés az ebben a ciklusban felállítani szándékozott városi minőségbiztosítási rendszer kialakítása felé.A kérdőívben...
Tettyei romok: Majdik is vizsgálódna
- A független jelentés várhatóan egy hónap múlva készül el, addig a tervező már neki is látott a romok helyreállítását célzó, immár végleges tervek elkészítésének - közölte a Pécsi Újság.hu-val Merza Péter, a Pécs2010-es projekt fejlesztési igazgatója. - Ezt, amint elkészült, Vándor András szakértő fogja ellenjegyezni - tette hozzá.- A tervek egy részén a romok ideiglenes megerősítést is végző NK Építő Kft. dolgozik majd, ez tulajdonképpen a megdőlt fal végleges megtámasztásának aláfalazását jelenti. Javasoljuk, hogy ezt a munkát is a vis maior keretből...
Néhol már nagyon várják a...
Méteres gaz fogadja a málomi kutyafuttatóhoz érkezőket. Ezen a területen idén még nem láttak fűnyírót.- Nem elég, hogy a...
Kínába indul a Mecsek...
Sok ideje nem volt a táncosoknak a felkészülésre, hiszen 55 éves jubileumi előadás-sorozatuk május 3-án ért véget a Pécsi...
Ma kezdődik: könnyűzenei...
Európa legfrissebb kortárs zenei és művészeti produkciói várják május 6. és 8. között a Rókus-domb látgatóit. A nyitóeseményen fellép a Parov Stelar, illetve a Jazzanova, a Quimby és a...Utazás a félhold körül -...
Kőhalmi Andrea, a szervező Művészetek és Irodalom Háza igazgatója számolt be arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program e kiemelt rendezvénye keretében negyven eseményre...Egzotikus kisállatok az...
Az élő állatok mellett preparált rovarok is megtekinthetők az ANK-ban, de hazai és nemzetközi állatvédelmi programokkal is...
Kossuth tér, Honvéd utca -...
Az Irgalmasok útján a munkálatok a végéhez közelednek. 2010. május 7-én, péntek estétől május 10-én, hétfő reggel 7 óráig a be és kihajtó utak építése miatt a Kossuth téren levő...Az angol írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten 1.162 helyszínen 58.007-en, emelt szinten 81 helyszínen 4.902-en írják meg a tételeket a diákok. Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből áll. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc, amelyből az első rész, az "Olvasott szöveg értése" 60 perc időtartamú, a második rész, a "Nyelvhelyesség" feladatsorának megoldására 30 perc áll rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a 30 perces "Hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következik, végül az...A Dunántúlon napsütés, keleten zápor-zivatar
Várható időjárás az ország területére csütörtök estigGyakran lesz erősen felhős az ég, de délután a Dunántúlon már hosszabb napos időszakokra is számíthatunk. A Dunától keletre várható zápor, egy-egy hevesebb zivatar. A déli szél többfelé megerősödik, zivatarban átmenetileg viharossá fokozódik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul.Az időjárási helyzet EurópábanA már napok óta Északkelet- és Délnyugat-Európát összekötő hullámzó frontrendszer néhány 100 kilométeres körzetében – a Kelet-európai-síkság nyugati területein, az...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
08.00–08.45-ig: Pécs, Táncsics M. út09.00–09.45-ig: Pécs, Siklósi út10.00–10.45-ig: 58-as főútvonal11.00–11.45-ig: Pécs, Maléter P. út13.00–13.45-ig: Nyugati elkerülőút14.00–14.45-ig: Pécs, Zsolnay V. út15.00–15.30-ig: 192+200 kilométerszelvény15.45–16.30-ig: Keleti elkerülőútNem okoztak meglepetést a...
Budapest, 2010. május 5., szerda (MTI) - Magasi András, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója az MTI-nek elmondta: középszinten a...Harmadik nap az irodalom...
A rendszerint minden évben megrendezett „Review within review" - Nemzetközi folyóirat-találkozó csütörtökön 10...
Még kérdéses, hogy...
Közel egy éve merült fel a gondolat, hogy nem politikusoknak, hanem szakembereknek kellene dönteniük az...
Amikor szorít a szükség
Szinte minden öt percben betér valaki az utcáról az egyik Széchenyi tér melletti étterembe. Ennek nevét a tulajdonos kérésére...
Emberrablókat fogtak egy...
A gyanú szerint az elkövetők tavaly szeptemberben Pécsváradon az autójukba tuszkoltak és elvittek egy 57 éves, gyámság alatt álló férfit, akit azóta fogva tartottak, dolgoztattak. Azután...Börtönbüntetésre ítéltek...
A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben első fokon korábban eljáró Tolna Megyei Bíróság határozatát, s a dombóvári...
EKF: szakrális terek tárják ki kapuikat
Hatvan esztendővel ezelőtt, 1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter deklarálta a közös szén- és acélipari termelésre vonatkozó javaslatát, amellyel egy, új közös Európa megteremtését készítette elő. Ez volt az első lépés az Európai Közösségek létrehozása felé vezető úton, ezért május 9-ét Európa Napként tartják számon.Pécsett e napon a nyitást, szolidaritást szimbolizálva szakrális terek tárják ki kapuikat, s a kulturális főváros program keretén belül megtartott rendezvényekkel is erősíteni kívánják a megbékélés szentélyeit.Szalay Tamás, a Pécs2010...
Isztambulig gurul a három vallás kereke
Gregor Merten szobrász, gyerekek segítségével állítja fel a három vallást szimbolizáló alkotást a bazilika előttÁbrahám karaván néven Essenből Pécsen át Isztambulba - a három 2010-es kulturális fővárost összekötve - viszik a három vallást ( iszlám, keresztény és zsidó ) jelképező alkotást, mely Gregor Merten és Carmen Dietrich munkája.
Pert vesztett a Harkányi Gyógyfürdő
Az ügyben a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. fordult bírósághoz, kérve az EBH határozatának hatályon kívül helyezését, az FB azonban úgy ítélte meg, hogy a hatóság döntése sem anyagi, sem eljárásjogi szabályt nem sértett, ezért a keresetet elutasította.A bíróság április 8-án kelt, szerdán az MTI birtokába jutott jogerős írásbeli döntése szerint az EBH tavaly szeptemberben másfél millió forintos bírsággal sújtotta a gyógyfürdőt, mert úgy ítélte meg: az önkormányzati tulajdonú társaság megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy különböző belépőárakat alkalmaz a magyar és...
« Előző
45024 | 45045 | 45066 | 45087 | 45108 | 45129 | 45150 | 45171 | 45192 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Mindenre nem lehet tudni a választ,...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Szakvezetéssel járhatjuk be a 100...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...

