Kutyás és lovas bemutatókkal várja a Misina az állatbarátokat

Július 12-én, pénteken délután kutyás és lovas bemutatókkal várja az érdeklődőket és az állatbarátokat a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület az állatotthonban. A rendezvény programja:14.30 - Kutyás vizsga a Kutyás táborban résztvevő gyerekekkel16.00 - A Misina Kutyaiskola bemutatója16.30 - Lovasbemutató a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület lovasaivalEgész nap folyamatos lesz a gyermeklovagoltatás és a kisállatsimogató.Az állatotthon címe: 7691 Pécs-Somogy, Pajtás u. 17.

Gázolás miatt késnek a Déliből induló és oda érkező vonatok

Gázolás miatt mintegy fél órás késéssel közlekednek kedd este a Déli pályaudvarra tartó, illetve onnan induló vonatok - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. Miklós Éva tájékoztatása szerint Kelenföld és a Déli pályaudvar között a Tapolcára tartó Kék Hullám sebesvonat elé lépett egy ember, akit elgázolt a vonat. Több szerelvény a Kelenföld pályaudvarról indul, illetve oda is érkezik, az utasok a kijelölt vonatokkal juthatnak el a Déli pályaudvarra. A helyszínelés várhatóan 21 óráig tart, addig - sebességkorlátozás mellett - csak az egyik vágány használható. Az MTI úgy tudja, hogy...

Tiffán Zsolt maradt a Fidesz megyei választmányának vezetője

A mai napon tisztújító ülést tartott a Fidesz Baranya Megyei Választmánya. Az ülésen egyhangúlag Tiffán Zsoltot választották meg ismét a szervezet elnökének. Az elnökség tagja lett Pávkovics Gábor, Baksai Tamás, Prettl János és Bánkuti Ferenc. 

Csúszik az állatkert...

Csúszik az állatkert felújítása - Mégsem a vidámpark területén szállásolják el a pécsi zoo lakóit? Tavaly decemberben írták alá azt a támogatás szerződést, amelynek révén idén ősszel megkezdődhetne a pécsi állatkert...

Állatkínzás miatt áll...

Állatkínzás miatt áll bíróság elé egy pécsi férfi A Pécsi Rendőrkapitányság maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás okozására alkalmas módon elkövetett állatkínzás...

A hulladékgazdálkodásról...

A hulladékgazdálkodásról tartanak fórumot Kertvárosban Hulladékgazdálkodás Pécsett és környékén - avagy szelektív gyűjtés és/vagy hulladéklerakás címmel tartanak fórumot július...

Közleményben mond...

Közleményben mond köszönetet a segítségért Hargitai János Dr. Hargitai János kormánymegbízott, a Baranya Megyei Védelmi Bizottság elnöke sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe...

Egy pécsi húsbolt a...

Bevételük átlagosan 60 százalékát titkolták el Baranya megyében azok az adózók, akiknél a közelmúltban tartott úgynevezett forgalomszámlálást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A...

A Dóri Ház javára rendeznek...

A Dóri Ház javára rendeznek garázsvásárt pénteken Július 12-én, pénteken garázsvásárt rendeznek a Szemem Fénye Alapítvány telephelyén Pécsett, a Rácvárosi út 37. alatt. A...

Késsel raboltak ki egy fiatalembert – egy órán belül megkerültek

A Pécsi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást H. Rudolf 20 éves és K. Márk 18 éves pécsi lakosokkal szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi július 8-án délután Pécsett az egyik buszfordulóban késsel arra kényszerített egy 15 éves fiatalembert, hogy a nála lévő mobiltelefont átadja nekik. A pontos személyleírásnak köszönhetően a járőrök a férfiakat az egyik bevásárlóközpontban egy órán belül elfogták. A Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai az eltulajdonított mobiltelefonnak egy telefonkereskedő bejelentése...

Pécsi Anziksz: kiállítás nyílik a Vasutas Művelődési Házban

„Új dimenzió 60 körül” címmel folytatódik a Pécsi Művészetbarátok Klub kiállítás-sorozata a VOKE Vasutas Művelődési Házban. Áldozó László festőművész Pécsi Anziksz című kiállításának megnyitójára július 11-én 17 órakor kerül sor a művelődési házban (Pécs, Váradi A. u. 7/2.). Az eseményen Szentgyörgyváry Péter, az intézmény igazgatója mond köszöntőt, a tárlatot Almásy László nyitja meg. Verset mond: Áldozó Krisztián.A kiállítás július 11-től szeptember 4-ig, hétfőtől péntekig 12 és 18 óra között tekinthető meg.

A Mohács alatti Udvarnál is felgyorsult a határátkelés Horvátország csatlakozása óta

A Mohács alatti Udvarnál is felgyorsult a határátkelés Horvátország csatlakozása óta Jóval kedvezőbb feltételek vonatkoznak azokra, akik július elseje, tehát Horvátország Európai Uniós csatlakozása óta utaznak déli szomszédunkhoz. A technikai részletekről és a változásokról is kérdezte a Mohácsi Újság.hu Garamvári Gábor alezredest, Mohács rendőrkapitányát. Az alábbiakban partner lapunk, a mohácsi hírportál cikkét ismertetjük meg a Pécsi Újság.hu olvasóival. - A vámosok már levonultak az udvari határátkelőről, a folyami határt ez azonban Szerbia okán még nem érinti - tette világossá a kapitány. - A ki- és belépést a rendőrség ezek után is ellenőrizni...

Forradalmi regényt mutatnak...

Forradalmi regényt mutatnak be a Zsolnay-negyedben Bitó László "Örökség" című 56-os regényének és "A Névtelen evangéliuma" második kiadásának bemutatóját...

Új mentőállomásokat...

Új mentőállomásokat építenek Baranya megyében Baranyában három új mentőállomás épül, négyet pedig korszerűsítenek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fejlesztési programjának...

Katasztrófavédők dolgoznak...

Árokba hajtott és felborult egy veszélyes anyagokat szállító teherautó a 67-es úton, Szigetvár és Kaposvár között hétfőn, teljes útzár van érvényben - tájékoztatta a Baranya Megyei...

Jobbakká válnak-e...

Jobbakká válnak-e gyermekeink az erkölcstan oktatás bevezetésével? – Szeptembertől kiderül Noha jó néhány oktatási intézményben tartanak már erkölcstan és etikaórákat, a tavaly elfogadott új Nemzeti Alaptanterv...

A társasházak kötelessége,...

A társasházak kötelessége, hogy tisztán tartsák a járdákat - nem nagyon tetszik nekik Felháborodásának adott hangot munkatársunknak egy pécsi közös képviselő, aki arról panaszkodott, hogy a házuktól húsz...

Szili Katalin ösztönözné a...

Szili Katalin ösztönözné a fiatal diplomások gyermekvállalását A fiatal diplomások gyermekvállalását ösztönző törvénymódosító javaslatot nyújtott a parlament elé Szili Katalin független...

Erdő Péter Máriagyűdön celebrált szentmisét

A valláshoz kötődő építmények, alkotások védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet Erdő Péter a Siklóshoz tartozó Máriagyűdön vasárnap. A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a máriagyűdi kegytemplom szűzanya szobra állításának 300. évfordulója alkalmából tartott szentmisén azt mondta: az Európa-szerte látható kápolnák, feszületek, határkeresztek, szentek képei és szobrai nemcsak egy régi kor kultúrájának emlékei, hanem kézzel fogható bizonyságai és hordozói Európa lelkületének. "Akkor is, ha a vallásos építmény név sebezhető, akkor is, ha sokan közömbösen mennek el...

Pécsi iskolákban is népszerűsítik az áldozatvédemi programot

Pécsi iskolákban is népszerűsítik az áldozatvédemi programot Testi sértés, garázdaság, rablás, zsarolás, zaklatás - csak néhány bűncselekménytípus azok közül, amelyek Baranyában is beárnyékolják sokak életét. A „SZMÖRE - Személy- és vagyonvédelemért Mozgalom Önkéntes Reflexív Együttműködéssel" projekt az áldozatoknak, a veszélyeztetetteknek, valamint az áldozatsegítő rendszerben dolgozó szervezeteknek is segít - mind többféleképpen. A „SZMÖRE" program tavaly szeptember óta zajlik, főként Pécs keleti városrészében és a sellyei kistérségben. A szolgáltatásaiba mintegy 40 együttműködő partner szervezetet vont be, ami...

170 millió forintból korszerűsítik a pécsi gyermekotthont

170 millió forintból korszerűsítik a pécsi gyermekotthont 170 millió forintot nyert az önkormányzat a Pécsi Gyermekotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona korszerűsítésére egy TIOP-pályázaton. A projekt megvalósításához elnyert pénz elszámolására 100 százalékos támogatásintenzitás mellett nyílik lehetőség, azaz az önkormányzatnak nem szükséges önerőt biztosítania. A munkálatok a közbeszerzések lezárulta után kezdődhetnek el.