Pécsre látogatott az EP nőjogi bizottságának delegációja
2013. szeptember 20. péntek 12:19

Az Európai Parlament (EP) nőjogi bizottságának elnöke szerint csak széles körű összefogással érhető el komoly eredmény a romák felzárkóztatásában.
Nem lehet azt mondani, hogy a problémák megoldása kizárólag az Európai Unió, vagy annak egyes államai, a helyi lakosok, vagy a romák feladata lenne, valamennyiünknek együtt kell cselekednünk - hangsúlyozta Anna Záborská pénteken, a bizottság pécsi látogatása keretében tartott sajtótájékoztatón.
Járóka Lívia, az EP néppárti képviselője az Európai Unió számára is példaértékűnek nevezte a szegénység felszámolására, a cigányság oktatására indult pécsi kezdeményezéseket, Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pedig sürgette a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtásának számonkérését.
Képünkön: Anna Záborská, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom európai parlamenti (EP) képviselője, Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere, Járóka Lívia fideszes EP-képviselő és Hoppál Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője az EP nőjogi bizottsága delegációjának látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a pécsi polgármesteri hivatal épületében 2013. szeptember 20-án.
MTI – Fotó: Lendvai Péter/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról
- Több tanítványát is szexuálisan...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Jégeső, zivatar miatt adtak ki...
- Meghosszabbították a határidőt a HPV...
- Indul a férfitalálkozók ötödik...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...