Sörévnyitó fesztiválon ihatunk rogyásig a pécsi sörfőzdében
2013. szeptember 18. szerda 16:02

Az idén ősszel második alkalommal kerül megrendezésre a Sörévnyitó Fesztivál. A rendezvény helyszíne a Pécsi Sörfőzde Zrt. udvara (7623 Pécs, Alkotmány u. 94.), amely szeptember 18-19-én 16 órától egészen 22 óráig tart és naponta három koncertet hallgathat meg a közönség.
A programban minden nap két magyar sztárfellépő szerepel, akik előtt feltörekvő pécsi bandáknak adunk lehetőséget arra, hogy előzenekarként már a zenei szakmában elismert együttesek előtt felléphessenek.
A koncerteket kiegészítik a Pécsi Sörfőzde sörmárkái is: Szalon, a Szalon Barna, a Pécsi Sör és a Pécsi Radler, amelyeket minden rendezvényre látogató kedvezményes áron ízlelhet meg. Emellett lehetőség lesz a sörszakértők bőrébe is bújni, a Pécsi Sörfőzde ugyanis kóstolási és véleményezési lehetőséget biztosít minden odaérkezőnek.
A két napon ellátogat és szórakoztatja a közönséget a The Carbonfools, a Brains, a Supernem, valamint a pécsi gyökerekkel rendelkező Kiscsillag is.
Az idei évtől hagyományteremtő szándékkal útnak indul a Pécsi Sörök Napja is, melynek keretében szeptember 20-án pénteken várják a város lakóit a Pécsi Sörfőzdébe. A látogatók ízelítőt kaphatnak a Sörfőzde különleges atmoszférájából, megkóstolhatják a külön az erre az alkalomra készült szűretlen Szalon sört és három, a kiváló hangulatot garantáló együttes fellépését is élvezhetik: 17 órától a Harold zenekar, majd a Cocktail Band és végül a nap zárásaként a számtalan slágert jegyző Apostol együttes ad koncertet. A rendezvény tulajdonképpen ingyenesen látogatható, mivel az 500 forintos jegy megvásárlásáért 2 korsó ajándék sör is jár.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Már több mint másfél millióan...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Orbán Viktor: mutassuk meg...

