Indul az évad a Pécsi Harmadik Színházban is
2013. szeptember 21. szombat 09:52

Zenés mese, talányos krimi, kortárs színmű és a magyar költészet remekei egyaránt szerepelnek a Pécsi Harmadik Színház októberi programján. A kínálat változatos, így minden korosztály talál benne kedvére valót.
Két férfi és négy nő története fellobbanó szerelemmel, némi irigykedéssel és jó adag féltékenységgel fűszerezve - ezt ígéri Kiss Judit Ágnes: Prága, főpályaudvar című drámája, amit 2011 tavaszán ősbemutatóként tűzött műsorára a Pécsi Harmadik Színház.
A Vincze János rendezte, pergő ritmusú előadás a kelet-közép-európai valóság egy mozaikjával szembesít minket. A csemegebolt zárt világába érkező sármos művészlélek igencsak felkorbácsolja az ott dolgozók érzelmeit... Lux Ádám és Stubendek Katalin főszereplésével október 7-én e produkcióval nyitja meg 2013/2014-es évadját a teátrum, majd ezzel foglalja keretbe is a hónapot, amikor 31-én ismét műsorára tűzi.
A két dátum között pedig a hazai slágereket felvonultató Dallamvarázs, a gyerekeknek szánt zenés kaland, a Bors néni, a legkisebbek örömére Lépegetős babakoncert, szüleiknek egy elgondolkodtató Spiró-tragikomédia, a Príma környék, valamint Hegedűs D. Géza lélekemelő irodalmi összeállítása, s magyarországi ősbemutatóként egy rejtélyes krimi, az Egy életem, két halálom ígér kellemes, tartalmas szórakozást - jeggyel is, bérlettel is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Mohácson az országban elsőként,...
- Tőle biztosan kosarat kapunk Pécsett,...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Már több mint másfél millióan...
- Orbán Viktor: mutassuk meg...

