Ilyen volt az idei Farsang-o-Zoo a pécsi Terráriumban - KÉPGALÉRIA

Ilyen volt az idei Farsang-o-Zoo a pécsi Terráriumban - KÉPGALÉRIA A Pécsi ZOO immár hagyományosnak tekinthető farsangját rendezték meg szombaton a Terráriumban. Az eseményre jelmezben érkező gyerekek kedvezményes belépőjeggyel látogathatták a színes rendezvényt. A nap legérdekesebb és leglátványosabb része a délelőtt fél tizenegykor kezdődő látványetetés volt, melyen fotóriporterünk is részt vett. Később maszkkészítési foglalkozáson és vetélkedőkön is részt vehettek az érdeklődők. TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT:    

Mecseki erdőtakarítást szerveznek civil szervezetek és a BIOKOM

A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület (PTTE) Vámos Mihály Túraszakosztálya, a Mediterrán Régió Egyesület és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a BIOKOM Nonprofit Kft. közreműködésével március 8-ára, szombatra hagyományos tavaszi erdőtakarítási túrát szervez, amelyre szeretettel vár minden természetbarátot, természetjárót, Mecseket szerető polgárt, aki önként cselekszik városunk ékessége, a Mecsek erdeinek tisztaságáért - írják közleményükben. Mint folytatják: "Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is...

Vona Pécsett: duplán bűnhődnek a törvényhozók, ha a Jobbik nyer

Vona Pécsett: duplán bűnhődnek a törvényhozók, ha a Jobbik nyer Országjárásának újabb állomásán Pécsett járt pénteken este Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. A pártelnök a Zsonay Negyedben egyebek közt beszélt a Jobbik munkahelyteremtő programjáról, a közel fél millió gazdasági menekült magyar fiatalról és a politikusbűnözésről is. A pécsi fórumon, a párt közleménye szerint, megközelítőleg hétszáz szimpatizáns kísérte figyelemmel a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének beszédét. A Zsolnay Negyedben rendezett gyűlésen a legnagyobb tetszést a Jobbik közbiztonságra vonatkozó programpontjai váltották ki, különös tekintettel a nemi...

Bajor kastélyok 56.900...

Bajor kastélyok 56.900 Ft/főtől 3 éjszaka, 3 csillagos szállodában kétágyas, zuhanyozós szobákban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpont:Április...

A Lánc utcában és a...

A Lánc utcában és a klinikum tüdőgyógyászatán is van már dohányzásról leszoktató pont Tavaly decembertől Pécsett, Szigetváron és Komlón is bárki kérhet már segítséget a dohányzás leszokást támogató pontokban...

Hamarosan ítélet születhet...

Hamarosan ítélet születhet a Maxim-béli gyilkosság ügyében A vádirat szerint F. L. 2012. augusztus 18-án egy korábbi konfliktus után összeszólalkozott Pécs egyik bárjában B. D....

Bővítené dolgozóinak számát...

Idén év végéig 150, jövő év végéig 250 főre bővítené pécsi üzemében a megváltozott munkaképességű dolgozók számát a paksi székhelyű "Emberekért" Közhasznú Nonprofit Kft. -...

Tíz év az EU-ban - Balázs...

Tíz év az EU-ban - Balázs Péter volt külügyér tart előadást Pécsett Magyarország 10 éve az Európai Unióban címmel tart előadást dr. Balázs Péter, az Európai Bizottság korábbi, első magyar...

Március közepéig ingyen...

Március közepéig ingyen látogatható a Bányászati Múzeum Február 19-én újra megnyitotta kapuit a Mecseki Bányászati Múzeum, amelynek működtetője a Janus Pannonius Múzeum. Az értékes,...

Az év végéig befejeződhet Tüskésrét rekultivációja

Az év végéig befejeződhet Tüskésrét rekultivációja Meghaladta az 50 %-os készültségi fokot a Tüskésrét utolsó 51 hektáros területének rekultivációja. A kedvező téli időjárásnak köszönhetően az elmúlt hetekben is folytak a munkálatok, így a tervezett ütemnél is előrébb tart a Pécs központi területét érintő tájrendezés. A rekultiváció befejezésének határideje ez év vége - írja közleményében a Pnnon Hőerőmű Zrt. A rekultivációval érintett terület legalacsonyabban fekvő részén, a vízforgalminak nevezett zagykazettán, illetve a XII/C jelű zagykazettán már lényegében befejeződött a tájrendezés: az összesen mintegy 10 hektáros részen már...

Milánó és az Alpesi tavak világa 62.910 Ft/főtől! Remek kikapcsolódás, akár húsvétkor is!

Milánó és az Alpesi tavak világa 62.910 Ft/főtől! Remek kikapcsolódás, akár húsvétkor is! 4 éjszaka, autóbusszal, 3 csillagos szállodában, reggelis ellátással. Időpont: Április 19: 69.900 Ft/főJúnius 18: 62.910 Ft/Fő (március 18-ig érvényes ár teljes összeg befizetése esetén)Június 18: 66.405 Ft/Fő (március 18-ig érvényes ár előleg befizetése esetén)Június 18: 69.900 Ft/fő 1. nap: Budapest-PaviaElutazás a kora reggeli órákban Szlovénián keresztül Olaszországba. Szálláshely elfoglalása Certosa di Pavia közelében az esti órákban. 2. nap: Pavia-MilánóMai napunk első programja Pavia városa lesz. Belvárosi sétánkat követően Lombardia tartomány ékkövét, a lombard-reneszánsz...

Tóth Bertalanék az „Összefogás Pécsért” szlogennel kampányolnak, az ÖPE jogi lépéseket fontolgat

Tóth Bertalanék az „Összefogás Pécsért” szlogennel kampányolnak, az ÖPE jogi lépéseket fontolgat Újabb csörte várható a pécsi baloldal és az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) között. Az ellenzéki pártok tömörülése ugyanis ismét az összefogás szlogent tűzte a zászlajára, ami Kővári János, az ÖPE elnöke szerint megtéveszti a választókat. Jogi lépések jöhetnek. Akárcsak pár évvel ezelőtt, a baloldal mostani kampányában is népszerű szlogennek számít az összefogás. Ezt persze nem nézik jó szemmel a politikai paletta másik oldalán elhelyezkedő Összefogás Pécsért Egyesületnél. - Emlékezhetünk, a 2009-es pécsi polgármester választáson az MSZP támogatásával induló Szili Katalin az...

Arany Prága és a cseh...

Arany Prága és a cseh kultúra 69.900 Ft/fő 4 éjszaka 3 csillagos szállodában, 2-3 ágyas szobákban, reggelis ellátással. Utazás autóbusszal. Időpontok: 2014. április...

Traffipax pénteken Pécsett...

Pénteken reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 08.30 - 09.45: 6-os fkl.-i út Pécs - Hird...

Esett a cégalapítási...

Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben; az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban...

A jelmezes gyerekek...

A jelmezes gyerekek kedvezményt kapnak a pécsi Zoo farsangján A Pécsi ZOO hagyományos farsangját február 22-én, szombaton rendezik meg a Terráriumban.Az eseményre jelmezben érkező gyerekek...

Rost Andrea lép fel a...

A Milánói Scala, a New York-i Metropolitan, a londoni Royal, a Párizsi Bastille és a tokiói New National Opera sorába iratkozik fel 2014. február 22-én a Kodály Központ hangversenyterme....

Pécs lesz az egyik...

Mintegy 500 kiállító mutatkozik be több mint 30 ezer négyzetméteren Magyarország legjelentősebb turisztikai rendezvényén, az idei Utazás nemzetközi idegenforgalmi kiállításon és a vele...

Hobo Pilinszky-estje pénteken a Művészetek Házában

A pécsi Hobo-sorozat sokadik állomása az immáron Kossuth-díjas énekes, dalszerző, szövegíró, színész, előadóművész és csavargó, Földes László, Hobo előadásában a bálványok tiszteletére szólal meg február 21-én, pénteken 19 órakor a Művészetek és Irodalom Házában. Ezúttal középpontban sokunk kedvencének, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének, Pilinszky Jánosnak verseivel. 

Vona Gábor a Zsolnay Negyedben tart pénteken este fórumot

Bemutatta "Kimondjuk, megoldjuk" című választási programját a Jobbik. Vona Gábor pártelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján a megélhetést, a rendet és az elszámoltatást nevezte a program három alappillérének és hangsúlyozta: pártja készen áll az ország kormányzására. A Jobbik elnöke Németh Zsolt és Gyimesi Gábor pécsi képviselő-jelöltekkel lakossági fórumot tart pénteken, 21-én este fél nyolctól a Zsolnay Kulturális Negyed E78 rendezvénytermében. A 85 oldalas dokumentum - amely szombat óta elérhető a párt honlapján is - tartalmazza a korábban már ismertetett Hét vezér...

Várja a vájártanoncokat a Komlói Szakképző Iskola

A továbbtanulni szándékozó fiatalok körében tett közzé felhívást az egykori vájáriskola utódjaként működő Komlói Szakképző Iskola. Az oktatási intézmény várja azokat a diákokat, akik a vájárszakma feltámasztására irányuló törekvésekhez kapcsolódóan el tudnák képzelni jövőjüket a bányaipar területén. Jelentkezni lehet az iskola központi számán (72/483-190), ahol Széplábi András igazgatóhelyettes ad felvilágosítást az érdeklődők számára.