Megszívatta a Városházát, majd felszívódott a Fagyöngy utcába tervezett lakópark kivitelezője

Megszívatta a Városházát, majd felszívódott a Fagyöngy utcába tervezett lakópark kivitelezője Nem lesz lakópark a kertvárosi Fagyöngy utcában, ahol a pécsi önkormányzat egy 352 lakásos társasház kialakítását tervezte. Miután az építtető cég vitába keveredett a várossal, utóbbi vezetése ügy döntött, hogy bírósági úton próbál meg érvényt szerezni érdekeinek. Annyi biztos, hogy jelenleg is torzóként mered a környékre (képünkön) az évek óta félbemaradt építkezés... A 352 lakásosra tervezett Fagyöngy utcai komplexum alapkövét 2011. november elején tette le Csizi Péter alpolgármester és Kővári János önkormányzati képviselő. Az eredeti tervek szerint az önkormányzat által...

Töltött gázpalackok estek az úttestre Véméndnél

Propán-bután gázpalackok estek egy teherautóról az úttestre, valamint egy személygépkocsi motorháztetejére a Fekedet Véménddel összekötő úton csütörtökön - tájékoztatott honlapján a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A közlemény szerint a palackok egy része töltve volt, a műszaki mentésben a mohácsi hivatásos tűzoltók mellett a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, továbbá a katasztrófavédelmi mobil labor is részt vesz.A katasztrófavédelem arra kéri a közlekedőket, kerüljék el az érintett útszakaszt.

A Pécsi Balett átjelentkezik a 8. kerületi választókörzetbe

A Pécsi Balett átjelentkezik a 8. kerületi választókörzetbe Április 5-én és 6-án, a Pas de quatre14 estekkel a tavaly elindított hagyományt viszi tovább az Opera: a cél, hogy Magyarország négy nagy társulata egy estén, egy színpadon álljon közönség elé. A Pécsi Balett és a Győri Balett közös sajtóközleménye. A Magyar Nemzeti Balett meghívására idén mindhárom vidéki nagyegyüttes jelen lesz az ország legnagyobb befogadóképességű színházában. A Győri Balett Velekei László Kodály című alkotását, a Pécsi Balett Zachár Lóránd Hullámzó talaj című koreográfiáját, a Szegedi Kortárs Balett pedig a Rítus című Juronics-kompozíció egyik felvonását...

Jogerős életfogytiglant...

Jogerős életfogytiglant kapott a pécsi valutázó egyik gyilkosa Az öt év börtöntől az életfogytiglani fegyházig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta a Pécsi Ítélőtábla az illegálisan...

Kétezer pécsi gyerek...

Kétezer pécsi gyerek üdülhet kedvezményesen, jut hely mindenkinek A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyjából kétezer iskolás üdülhet kedvezményesen a pécsi önkormányzat jóvoltából. Moór...

Pécsről indult az...

Pécsről indult az iskolagyümölcs-program workshop-sorozata Sikeresen vette kezdetét a Nemzeti Iskolagyümölcs-program hat állomásos workshop-sorozata, melynek legfőbb célja a folyamatos...

Bánki Erik a magyar...

Az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának a sikereire hívta fel a figyelmet Bánki Erik fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az EP szerda éjszakába nyúlt brüsszeli plenáris...

Indulnak a toronydaruk,...

Indulnak a toronydaruk, biztos jön az állami biztos, és a pénz is a Magasház elbontására Értesülésünk szerint még ezen a héten megjelenik a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amelyben rendelkezésre bocsátja a...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtök reggel hét és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 07.45: Pécs, dr. Veres Endre út08.00 - 09.30:...

Jól jövedelmez a medvehagyma az orfűi önkormányzatnak

Különleges ételekkel és színes, érdekes programokkal várja vendégeit a 11. Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén rendeznek meg Orfűn. Serényi András, az esemény egyik szervezője szerdán a baranyai megyeszékhelyen, a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a programsorozat április 12-én szombaton, 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd jelmezes felvonulással, a Kemencés Udvarban pedig a medvehagymával kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokkal folytatódik.A fesztivál keretében a Siklósi Borbarátnők és...

Lengyelország is díszvendég lesz az idei Ördögkatlanon

Lengyelország is díszvendég lesz az idei Ördögkatlanon A Katona József Színház, Lajkó Félix hegedűvirtuóz, Horváth Csaba és a Forte Társulat, valamint Lengyelország is díszvendég lesz az idei Ördögkatlan Fesztiválon, amelyet augusztus 5. és 9. között rendeznek meg. A fesztivál, amelynek idén is Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és Beremend ad otthont, már hagyományosan a Quimby koncertjével indul augusztus 5-én este. A díszvendégek több napon keresztül részt vesznek a fesztivál életében, több produkcióval készülnek, így különböző oldalaikról ismerheti meg őket a közönség - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.Az idei...

A PÉTÁV-költségen egy átlagos lakásban évi 37.234 forintot spórolnak

A PÉTÁV-költségen egy átlagos lakásban évi 37.234 forintot spórolnak A kormány nemrégen úgy döntött, hogy a mérőórákkal kapcsolatos minden költség a közműszolgáltatókat terheli. A pécsi közműszolgáltató cégek közül a mostani határozat a PÉTÁV Kft.-t és a Tettye Forrásház Zrt.-t érinti. Utánajártunk, hogy mindez mennyibe fáj a szolgáltatóknak. Rozsos Rózsa, a PÉTÁV Kft. kommunikációs munkatársa megkeresésünkre azt mondta, hogy ez a legutóbbi, a mérőórákkal kapcsolatos döntés nem érinti a társaságot. - Azért nem, mert mind a hőfogyasztás- mind a melegvíz-mérők a PÉTÁV Kft. tulajdonát képezik, azok javításáról, időszakonkénti hitelesítéséről, szükség...

Szénmonoxid-mérgezéses...

A mentőszolgálat munkatársai értesítették a katasztrófavédelem műveletirányítását ma 15 óra előtt kevéssel, hogy egy pécsi, mecsekoldali ingatlanban vélhetően gázszivárgás van. A...

Este bekékül Leonardo lova...

Este bekékül Leonardo lova Pécs belvárosában Pécsett Leonardo lova „öltözik" kékbe szerdán sötétedés után, ezzel csatlakozva a „Ragyogjon kékben"...

Innovációs elismerést...

A Magyar Innovációs Szövetség dicséretében részesült a Pannonpower pécsi erőművének tavaly átadott, bálázható lágyszárú mezőgazdasági melléktermékekkel fűtött blokkja. A baranyai...

Rövidfilmfesztivál lesz az...

Rövidfilmfesztivált tartanak az atomenergia témakörében április 2-án az Apolló moziban. Az este hat órakor kezdődő, Kit érdekel Paks?! elnevezésű eseményen pécsi zöld fiatalok...

Április elsejei tréfa volt...

Tegnapi kiadásunkban, a Mohácsi Újság.hu hírportált idézve cikket közöltünk egy Mohácsnál, a második világháború végén elsüllyedt német tengeralattjáró kiemeléséről. Mohácsi testvérlapunk...

Az Év Terméke lett a pécsi...

A fogyasztók szavazati alapján 12 kategóriában osztották ki kedden az Év Terméke elismeréseket - közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft. az MTI-vel. Az idén a Béres...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel hét és este hét óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.00 - 07.45: Pécs, Komlói út08.00 - 09.30: Pécs, Üszögi út09.40 - 11.10: Pécs, Nagykozári út12.30 - 14.00: Pécs, Mohácsi út14.10 - 15.40: Pécs, Mohácsi út15.50 - 17.20: Pécs, Engel J. út17.30 - 19.00: Pécs, Komlói út

Csecsemő életét mentették meg a rendőrök Gilvánfán

Gilvánfán egy kétségbeesett édesapa kért segítséget az éppen arra járőröző rendőröktől március 31-én éjszaka.  Az apa elmondta, hogy egészségügyi problémákkal küzdő két hónapos kislánya nem vesz levegőt. A helyszínen lévő körzeti megbízottak a gyors orvosi ellátás érdekében a légzési nehézséggel küzdő kislányt a szolgálati autóba tették, majd édesanyjával együtt elindultak a kórház irányába. Pár perccel később, Sellye és Csányoszró között találkoztak a megadott címre siető mentősökkel, akiknek a gyermeket átadták. A kislány életét a gyors segítség mentette meg.

Pécsi tanácskozás: a takarékok lehetnek a legnagyobb szolgáltatók

Pécsi tanácskozás: a takarékok lehetnek a legnagyobb szolgáltatók A Takarékbank vezérigazgatója jó esélyt lát arra, hogy a takarékszövetkezeti szektor a jövőben az egyik legnagyobb, vagy a legnagyobb pénzpiaci szolgáltatóvá váljon Magyarországon. Szabó Levente a Magyar Közgazdasági Társaság baranyai szervezete, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete és mások mellett a Pécsi Tudományegyetem által szervezett 8. Pécsi Pénzügyi Napokon kiemelkedőnek nevezte a takarékszövetkezetek adottságait. Az országban található mintegy 3200 bankfiók felét működtetik, 1100 településen csak a takarékszövetkezeteknek van bankfiókjuk, 900 milliárd forint szabad...