Két balesetező autós is elaludt vezetés közben Baranyában

Két balesetező autós is elaludt vezetés közben Baranyában Baranya vármegye közútjain az elmúlt héten összesen 32 baleset történt, amelyek közül 25 anyagi kárral végződött, hét balesetben pedig személyi sérüléssel is járt. A balesetek során öten sérültek könnyen, ketten súlyosan.   Az elmúlt héten két gépjárművezető elaludt, letértek az úttestről és fának, illetve kapunak ütköztek. Két kerékpáros elesett a járművével, egy kerékpáros részére pedig egy balra kanyarodó gépjármű vezetője nem adta meg az elsőbbséget, ezért összeütköztek. Egy gépkocsivezető figyelmen kívül hagyta az „Elsőbbségadás kötelező"...

Íme, a Nagy Pécsi Rejtély: naponta látjuk, de tudjuk-e, kit ábrázol az alkotás?

Íme, a Nagy Pécsi Rejtély: naponta látjuk, de tudjuk-e, kit ábrázol az alkotás? Az eltelt évtizedek során diákok, szülők, tanárok, járókelők tízezrei nézték, bár talán alig tudta valaki, mit is lát. Ahhoz ugyanis nem árt az erős fantázia, ha valaki Kinizsi Pált szeretné kivenni azon az alkotáson, ami 1965-től áll a helyén, a Jókai úti iskola főbejáratánál.  Alkotója, Simó József ismert művésze volt Magyarországnak, az elmúlt évszázad hatvanas-hetvenes éveiben.   Egy helyismereti vetélkedőn, mentőkérdésnek kissé erős lenne, ha azt kellene megmondani, kit ábrázol a mázas kerámia. Az, amit Simó József álmodott meg, majd el is készítette. A...

Hőségriasztást adtak ki Magyarország teljes területére

Hőségriasztást adtak ki Magyarország teljes területére Másodfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére hétfő 14 órától csütörtök éjfélig az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményében hétfőn az MTI-t.     Mint írták, az elhúzódó hőség kiemelten veszélyes az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre. Az idősek körében a tartósan magas...

Megyilkoltak egy 65 éves...

Megyilkoltak egy 65 éves férfit Pécsett, elfogták a feltételezett elkövetőt Bűncselekmény áldozata lett egy 65 éves férfi. A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.     A...

Kisbusszal ütközött egy...

Kisbusszal ütközött egy nyerges vontató Pécsett Egy kisbusz és egy nyerges vontató ütközött össze Pécsen, a Nagy Lajos király útja és a Jókai utca kereszteződésében...

Kerítésnek csapódott egy...

Kerítésnek csapódott egy autó Mohácson Kerítésnek ütközött egy személyautó vasárnap reggel Mohácson, a Budapesti országúton.     Az autóban utazó...

Megint hamis mosószereket...

Megint hamis mosószereket szúrtak ki a NAV baranyai munkatársai Újabb, közösségi piactéren hamis mosószereket értékesítőre csaptak le a baranyai pénzügyőrök.     A NAV...

Ezeken a helyeken adhatunk...

Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya vármegyében Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Pécs-Vasas, Művelődési Ház (Szövetkezet u. 13.)...

A horgászboltokat és a...

A horgászboltokat és a piacokat is ellenőrzi a baranyai NAV Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai augusztus 21. és 27. között hétfőn Pécsett, a horgászboltokat, kedden...

Könyv jelent meg a Pécsett rejtélyes körülmények között meghalt katonáról

Könyv jelent meg a Pécsett rejtélyes körülmények között meghalt katonáról Négy évig tartó gyűjtőmunka eredményeként nemrég megjelent Márki Györgyné Tárnok Eszter könyve, amely a rejtélyes körülmények közt elhunyt Dózsa Lajosról szól. A katona egy titkos küldetés keretében 1921-ben érkezett a szerb megszállás alatt álló Pécsre, ahol letartóztatták, majd a rendőrségi kihallgatás során kizuhant a városháza ablakán - halálának körülményei máig tisztázatlanok. Temetése tüntetés is volt egyben. Az első világháborút követően Pécs 1921 augusztusáig szerb megszállás alá került, a zűrzavaros időszakban a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság fővárosa is volt pár...

Ismét felhőszakadásra, jégesőre figyelmeztetnek Baranyában

Ismét felhőszakadásra, jégesőre figyelmeztetnek Baranyában Szinte az egész országban alkalmasak a feltételek zivatarok kialakulásához, az ország bármely pontján megjelenhetnek, szombaton, szórványos jelleggel számíthatunk rájuk.    Az erősebb zivatargócokat főként felhőszakadás (~25-35 mm, egy adott pont fölött egymást követő zivatarcellákból akár 45-50 mm-t meghaladó mennyiség is összegyűlhet) kísérheti, azonban kisebb eséllyel átmeneti viharos széllökés (~60-80 km/h), esetleg jégeső (1-2 cm-nél nem nagyobb átmérő) is társulhat hozzájuk (elsősorban a nappali órákban). Estétől, késő estétől határozottabb lecsengés kezdődhet...

Marócsán segítettek a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai

Marócsán segítettek a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai Az ormánsági Marócsán csaknem egy hónappal a jégkár után is bőven akad még olyan ház, melynek tetőszerkezete javításra vár. A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász az elsők között csatlakozott a Katasztrófavédelem szakembereinek kárenyhítő munkálataihoz, és indított adománygyűjtést a károsultak javára. Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársai önkéntes munkával vették ki részüket a segítségnyújtásból.    Emlékezetes dátum marad 2023. július 21. az Ormánságban élők számára. Ököl nagyságú jégdarabok hullottak Endrőcre,...

Kecsegéket és menyhalakat...

Kecsegéket és menyhalakat telepítettek a Dunába Dunaszekcsőnél A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége a napokban a dunaszekcsői kompnál 158 kg kecsegét telepített a...

Lovagkereszttel tüntették...

Lovagkereszttel tüntették ki Polics Józsefet, Komló polgármesterét A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehetett át az államalapítás ünnepe alkalmából Polics József, Komló...

Püspöki áldással nyitották...

Püspöki áldással nyitották meg az idei szüreti szezont a Dél-Dunántúlon Ünnepélyes keretek között nyitotta meg a szüreti szezont augusztus17-én - a Dél-Dunántúlon elsőként - a Pécsi Tudományegyetem...

A mohácsi ezüstérmeleletet...

A mohácsi ezüstérmeleletet is bemutatják a Múzeumutca+ fesztiválon Koncertek, irodalmi események, kiállítások, tematikus foglalkozások és családi programok is várják a közönséget az augusztus...

Hamis mosószereket szúrtak...

Hamis mosószereket szúrtak ki a NAV baranyai munkatársai A közösségi piactéren hirdetett hamis mosószereket foglaltak le a baranyai pénzügyőrök.    A NAV baranyai...

Nagyboldogasszony-búcsút...

Nagyboldogasszony-búcsút ünnepeltek Máriakéménden Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepnapja alkalmából a máriakéméndi kegyhelyen is ünnepi szentmisére gyűltek a...

Akár még egy hónapig is tarthat a dinnyeszezon Baranyában

Akár még egy hónapig is tarthat a dinnyeszezon Baranyában Kedvezően alakul az idei dinnyeszezon, a kínálat bőséges, a minőség az ország minden termesztőkörzetében kiváló - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).     A NAK, a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és a Magyar Dinnyetermelők Egyesületének piaci körképe szerint július végén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elkezdődik a betakarítás, előtte a déli országrészből, majd Hevesből érkezett a dinnye. A fóliás termelésnek köszönhetően Tolna volt az első, már június közepén szedték a termést, amely szeptemberig is kitarthat. Baranyában akár...

Több mint háromszáz művész lép fel a pécsi Zeneszüret fesztiválon szeptemberben

Több mint háromszáz művész lép fel a pécsi Zeneszüret fesztiválon szeptemberben Egy hét alatt csaknem húsz helyszínen kínál programokat a Zeneszüret fesztivál, amelyet több mint háromszáz művész, közöttük José Cura világhírű operaénekes fellépésével rendeznek meg szeptember 4. és 10. között Pécsen.   A tizenharmadik alkalommal jelentkező klasszikus zenei fesztivál keddi sajtótájékoztatóján Szamosi Szabolcs orgonaművész, a szervező Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. (Filharmónia) ügyvezetője közölte: az esemény legfontosabb célja továbbra is az, hogy kimozdítsák a koncerttermek falai közül a komolyzenét, s azt a lehető legközelebb hozzák az...

Eszméletlen férfit mentettek ki egy patakból a baranyai zsaruk

Eszméletlen férfit mentettek ki egy patakból a baranyai zsaruk A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére szombaton 14 óra 10 perckor arról érkezett bejelentés, hogy Hidas és Bonyhád között a Völgységi-patak betonhídja alatt egy férfi fekszik. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a férfi a meder szélén vélhetően megcsúszott, majd a patakba esett, beütötte a fejét, amelytől eszméletét vesztette. A férfit a rendőrök kihúzták a patakból, az Országos Mentőszolgálat mentőegységének helyszínre érkezéséig a mentésirányító útmutatásai alapján elsősegélyben részesítették, majd a tűzoltók segítségével a patakmederből...