Pécsi Ítélőtábla: pénteken szünetel az ügyfélfogadás
A Pécsi Ítélőtábla büntető, valamint polgári és gazdasági ügyek kezelőirodájában az ügyfélfogadás június 19-én szünetel.Jövő héttől az eredeti ügyfélfogadási rend alapján várják a hozzájuk fordulókat.Ha érdekli biciklije biztonsága, ezt olvassa el!

Gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Pécsre
Gyalogos zarándoklat indul június 19-én, pénteken 17 órakor a mecseknádasdi Árpád-kori kápolnától Pécsre. A zarándokok másnap érkeznek meg a Pécsi Székesegyházba, ahol Udvardy György megyéspüspök a 10 órakor kezdődő szentmisén Battonyai Jánost pappá, Lábár Tamást pedig diakónussá szenteli. A zarándoklat állomásai: Püspökszentlászló (10 km), ahol 20:00 órakor püspöki szentmise keretében imádkoznak a szentelendőkért. Ezután következik a húsz kilométeres útszakasz Pécsig. A zarándokokhoz bármely szakaszon szabadon lehet csatlakozni.Vasárnap délután egy...

A Nemzeti Színház előadását...

Húszéves a Vylyan...

Új helyre költözik a...
A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Földművelésügyi Osztálya a Pécs, Rákóczi út 30. szám alól a Pécs, Lázár Vilmos u. 12....Itt adhat vért június...

Traffipax hétfőn Pécsett és...

Erdőbe költözött Papp Lajos professzor, aki könyvet ír, s boldogabb, mint valaha

Az uránvárosi piacon és a buszállomáson is koncerteznek
Rendhagyó helyszíneken, a legváratlanabb időpontokban lépnek fel együttesek Pécsett a Zene Ünnepén, június 20-án és 21-én (szombaton és vasárnap). A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint az ingyenes rendezvény több helyen zajlik majd, többek közt a Hajnóczy utcai piacon vagy éppen az Ércbányász téren. A teljes program: Szombat10 óra: Hajnóczy utcai Piac - Lenthár Balázs gitárjátéka10.00: Uránvárosi Buszvégállomás - PTE Brass Band örömzene18.00: Szilárd Leó park - Ércbányász Koncert Fúvószenekar térzene19.00: Béke-park - Persona non Grata, majd 20 órától Psycho Mutants...Derűre ború: a nagy hőség mellett heves zivatarra is figyelmeztetnek Baranya megyében

Levendulaszüretet tartanak...

Ezeken a helyeken figyel a...

Vasárnap a családoké lesz a...

Vádat emelhetnek a pécsi...

Papszentelést tartanak a...

Razziáztak a Tüke Busz...

Megkezdődött a Komlói Amatőr Színházi Találkozó
Tizenhárom társulat versenyelőadásaira és számos off-programra várják az érdeklődőket a Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT), amely pénteken vette kezdetét az egykori baranyai bányászvárosban.Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) kísérőrendezvényeként életre hívott háromnapos esemény megnyitóján hangsúlyozta: a kultúra, a közművelődés, a közösségek együttműködése a polgári társadalmak sajátja, segít az embereknek, hogy értékes életet éljenek, erősödjön az identitásuk. Megjegyezte, a komlói...POSzT: last minute jegyek szombatra, 750 forintért
Szombat déltől délután öt óráig last minute jegyek vásárolhatók a POSzT díjkiosztó gálaestjére (Nagyszínház, 20:00) , a középkarzatra 750 forintos áron a Pécsi Nemzeti Színház Belvárosi Jegyirodájában (Színház tér 1.). Egy szombati helyszínváltozásra is felhívja a figyelmet a fesztivál vezetősége:A POSzT díszvendégéről, Udvaros Dorottyáról készült szobor avatása, amelyet Babusa János szobrászművész a fesztivál ideje alatt készített, az eredetileg meghirdetett helyszín (Képcsarnok) helyett a Pécsi Nemzeti Színház előcsarnokában kerül megrendezésre június 13-án, 16.30 órakor.Szentelések a pécsi székesegyházban

« Előző
26187 | 26208 | 26229 | 26250 | 26271 | 26292 | 26313 | 26334 | 26355 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...