Udvardy: az igent mondó ember Isten részese
2015. augusztus 17. hétfő 13:49

A mennybe felvett Boldogasszonyt ünnepelték vasárnap a máriagyűdi templom melletti zarándokhelyen. Az ünnepi szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrálta. Mint hangsúlyozta: a Boldogságos Szűz Mária a mai ember számára is követendő példát adhat, hiszen hitével végül elnyerte Istentől származó dicsőségét.
A katolikus egyház idén e hét végén ünnepelte a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária mennyvételének napját. Augusztus 15-e után egy nappal a máriagyűdi zarándokhelyen is több száz hívő gyűlt össze.
Az ünnepi szentmisén Udvardy György pécsi megyéspüspök elmondta, Szűz Mária mennybevételének napján azt ünnepeljük, hogy nála teljessé vált a hit útja, hiszen egész élete során hitt Istenben. A főpásztor úgy fogalmazott: a hitre igent mondó ember ott van az Isten dicsőségében, az igent mondó ember Isten részese.
Udvardy György pécsi megyéspüspök hozzátette:
- A mai embert is megérinti a Szűzanya mennybevitele, hiszen az ember végső célját tárja elénk. Szeretnénk mindvégig teljes épségben, egészségben élni, és a Boldogságos Szűz Mária test és lélek szerinti mennybe vétele pontosan ezt üzeni: az embernek testestül-lelkestül van végső célja, és ez Istenben van, Istennél van.
Jeruzsálemben már az 5. században megemlékeztek a Boldogságos Szűz mennybéli születésnapjáról. Hazánkban Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának is nevezik. Szent István király ugyanis e napon, augusztus 15-én ajánlotta az országot a Szűzanya oltalmába.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

