Aknaveszély! Zászlókkal hívták fel a figyelmet a mindent elborító kutyagumira Kertvárosban
Nem kevesebb, mint 161 darab piros zászlót helyeztek el pécsi civilek az egyik kertvárosi füves területen. A kis papírlobogók mindegyike egy-egy kutyagumit jelöl. Az akcióval a felelőtlen állattartók figyelmét szeretnék felhívni a nemtörődömségből eredő problémára. A Mosolymanó Egyesület (a Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesülettel kiegészülve) szerdán piros zászlókkal borította be a kertvárosi Nagy Imre út közelében lévő füves területet. Tették mindezt azért, hogy megjelöljék a fűben lapuló kisebb-nagyobb kutyagumikat. - Önmagában a zászlózástól nem lesz jobb a...
Visszavett a FŐGÁZ: van lehetőség a horribilis összegekről szóló gázszámlák korrekciójára
Amint arról hírt adtunk, fogyasztók sokasága döbbent meg az új gázszolgáltató, a FŐGÁZ ezekben a napokban érkezett számláin szereplő összegek miatt. A cég több mint egy nap után válaszolt az ügyben feltett kérdéseinkre: azt írták, rugalmasan kezelik a kérdést, és lehetőséget biztosítanak a számlák korrigálására. Csütörtökön is sokan dühösen érkeztek a FŐGÁZ pécsi ügyfélszolgálatára, kezükben a napokban megkapott számlát lobogtatva. Amint azt megírtuk (az erről szóló cikkünket lásd a kapcsolódó anyagok között jobbra fent), a szóban forgó számlák a fogyasztók elmondása...
Szerelők csúcstalálkozója Pécsett: értekeztek a „vizesek"
Az ország majdnem minden szegletéből, összesen kilenc víziközmű-szolgáltatótól érkeztek szakemberek szerdán Pécsre, a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. rendhagyó műszaki szakmai napjára. A Zalától Viharsarokig terjedő régiók szennyvíztisztító-telepeit és vízhálózatait működtető résztvevők három témában, a szennyvízkezelés, a tűzcsapok és nyomáscsökkentők működése, valamint az ivóvíz fertőtlenítése és a kapcsolódó munkavédelem területén bővítették szakmai felkészültségüket. Az elméleti képzés mellett így például közös, interaktív szerelői gyakorlaton szedtek darabokra és javítottak...
Hatvanezer forintot...
A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte annak a fiatalembernek a letartóztatását, aki február 15-én kirabolt egy pécsi...
Dr. Hübner Mátyás...
A műszaki, építőművészeti, településmérnöki és városfejlesztési tudományok terén végzett kimagasló szakmai tevékenységéért és...
Indul az 1956-os emlékév...
Októberben lesz hatvan esztendeje annak, hogy a magyar nép fellázadt az elnyomó diktatúra ellen, s kirobbant az 1956-os...
Csalás miatt keresték, a...
Szerdán késő este igazoltattak a járóőrök Pécsett egy férfit, akiről kiderült, hogy körözték. A hatóság tájékoztatása...
Ingyenes időutazásra...
Az idegenvezetők világnapja alkalmából szombaton ingyenes időutazásra hív minden érdeklődőt az Irány Pécs Nonprofit Kft. A...
Levizsgáztak a baranyai...
A megyei tűzoltósági főfelügyelő és a Humán Szolgálat közösen több fajta kisgépkezelői vizsgát is szervezett a megyében...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtökön reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Üszögi út07.45-08.45: Bogád, Kossuth utca09.00-10.00: Romonya, Béke utca10.15-11.15: Pécs, Nagykozári út12.15-13.15: Pécs, Mohácsi út13.30-14.30: Pécs, Tüskésréti út14.45-15.45: Szalánta, 58-as főút 12 km szelvény16.00-17.00: Pogány, Pécsi út 17.15-18.15: Pécs, II. János Pál út18.30-19.30: Pécs, Nagyárpádi út19.45-21.00: Pécs, Siklósi út
Ilyen lesz Pécs időjárása a pogányi meteorológusok szerint
A pogányi meteorológusok által készített előrejelzés szerint a hétvégéig még mindig borult, esős időre van kilátás. A hét második felében a nappali hőmérséklet már nem kúszik 8 fok fölé. Az Országos Meteorológiai Szolgálat pécsi állomásán készített előrejelzése alapján csütörtökön túlnyomóan borult lesz az ég. Eső előfordulhat, de nem jelentős mennyiségben. A déli szél helyenként megélénkül. Napközben a hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. A Pécsre vonatkozó számítások szerint pénteken átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet, majd beborul az ég. Esőre még mindig számítanunk...
Ez vár ránk Dávid Mihály magánmeteorológus szerint: hűvös tavasz, nagyon rövid nyár
Az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékleti értékek lesznek jellemzők az előttünk álló hónapokra, olyannyira, hogy nyáron csak egy-egy hétig lesz kánikula az ország legismertebb magánmeteorológusa, Dávid Mihály szerint.A számításaihoz „unortodox", módszert, az égitestek tömegvonzását alapul vevő nyíregyházi vízépítő mérnök, Dávid Mihály úgy véli, a 2016-os esztendő középhőmérséklete elmarad majd a sokéves átlagtól. Azaz többször fázhatunk még az egyébként máskor kellemes időjárással kecsegtető hónapokban is.A nyíregyházi magánmeteorológus szerint az enyhe januárnak és...
Családregény: már költenek...
A Duna-Dráva Nemzeti Park webkameráján keresztül bárki bármikor megtekintheti, mi zajlik éppen a rétisasok fészkében....
Természeti katasztrófáké...
A Tudósklub - ismeretterjesztő előadássorozat természettudományon innen és túl következő előadásán földrengésekről,...
Iráni turisták irányába...
Az Iránból Magyarországra irányuló gyógyturizmus fellendítését célzó megállapodást írt alá a Zsigmondy Vilmos Harkányi...
Siklósi kislány lett a 3....
A siklósi Rittlinger Dóra végzett az előkelő harmadik helyen egy műholdas szolgáltató nemzetközi pályázatán. Az Astra...
Szigetváron értekeztek a...
A napokban Szigetváron került sor a járási- és települési mentőcsoportok értekezletére.A megbeszélésen Gál Zsolt tűzoltó ezredes, kirendeltség-vezető köszöntötte a megjelenteket....Kérdőívvel méri fel az...
A Baranya Megyei Vállalkozói Központ régóta elkötelezett a vidéken működő kisvállalkozások, termelők részére nyújtott szolgáltatásokban. A meglévők mellett mindig keresik, hogy miként...Dohányzás miatt éghetett le egy hétvégi ház
Szerda reggel hét óra után riasztották a pécsi és a véméndi hivatásos, valamint a mecseknádasdi önkéntes tűzoltókat Pécsváradra, ahol egy Kálvin utcai hétvégi házban keletkezett tűz. A hetven négyzetméteres ingatlanban életvitelszerűen lakott egy ember, aki dohányzott az épületben, mielőtt a tűz keletkezett. A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a lángokat, és az áramtalanítás miatt az energiaszolgáltató szakembereit is a helyszínre kérték.A tűz eloltását követően a tetőszerkezet megbontásával gondoskodtak a beavatkozók a szellőztetésről. Az ingatlanban élő férfi...
Kiakadtak a fogyasztók: szerintük gázosak az új szolgáltató, a FŐGÁZ becsült számlái
FRISSÍTVE: válaszolt a FŐGÁZ! Azt írták, nemsokára válaszolnak... Sokaknak melege (és elege...) lett, amikor meglátták az E. ON örökébe lépett új gázszolgáltató, a FŐGÁZ első, februárban érkezett számláját: azon ugyanis a korábban megszokott összeg kettő, kettő és félszerese szerepel, mivel azt nem a tényleges, hanem a becsült adatok alapján állították ki. ÚJABB FRISSÍTÉS: A LEGFRISSEBB FEJLEMÉNYRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT. Ezekben a napokban érkeznek meg a FŐGÁZ első számlái: akik már megkapták, bizony elkerekedett a szemük a számok láttán. Volt olyan pécsi, aki egyszerűen...
Hamis rokkantkártyával parkolt egy pécsi férfi
A Köztársaság téren szúrták ki kedden a rendőrök a hamis okmányt. A hatóság közlése szerint B. Ferenc 51 éves pécsi lakossal szemben indult büntetőeljárás, aki kedden személygépkocsijával Pécsett, a Köztársaság téren parkolt, ám ehhez hamisított mozgáskorlátozott- igazolványt használt fel.A rendőrök a lakásán elfogták a jármű tulajdonosát. A férfit előállítását követően a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a nevére szóló mozgáskorlátozott igazolványt annak lejárta után saját maga hamisította meg és helyezte el a szélvédő mögé.A gyanúsítottal szemben...
« Előző
24150 | 24171 | 24192 | 24213 | 24234 | 24255 | 24276 | 24297 | 24318 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lesz végre wifi a pécsi IC-n, de...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Orbán Viktor: Brüsszelben azon...
- Maradnak a felhők, de picit...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Tovább csökkent az influenzával...
- Több mint tizennyolcezren...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Megérkezett az olimpiai láng Pekingbe

