Húszmillióra perlik „gázos" nyilatkozatai miatt a pécsi szocialista képviselőt, dr.Tóth Bertalant
2016. március 04. péntek 14:36

A héten folytatódott a Pécsi Törvényszéken az a per, amelyet egy energiakereskedő cég, a MET Zrt indított az MSZP frakcióvezető helyettese, Tóth Bertalan ellen. Húszmillió forintot követelnek tőle a Zrt. jó hírnevének megsértése miatt.
A politikust több, tavaly tett nyilatkozata miatt perelte be a MET Zrt.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese, többek között azt mondta egy budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a kormány a rezsicsökkentés által havi 3000 forinttal "eltakarta" az emberek szemét, holott ezen felül további 10 százalékkal, azaz évente további 10 ezer forinttal is lehetett volna csökkenteni a gáz és a távhő árát.
A szocialista politikus szerint a Fidesz-KDNP "emberei" havonta több mint 3,5 milliárd forintot kerestek "az olcsón behozott gáz ellopásával".
Hozzátette: számításait az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatok alapján végezte.
A sajtótájékoztatón felidézte, 2011-ben a Fidesz hozott egy jogszabályt, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) gázkereskedője (MVM Partner) a stratégiai tározókból és az Ausztria felől érkező vezetékből olcsón hozzon be gázt. Ezt a gázt a távhőszolgáltatóknak, iskoláknak, óvodáknak akarták eljuttatni, de nem így történt, hanem négy éven keresztül továbbadták a MET Zrt.-nek, amely ezt az olcsó gázt piaci körülmények között értékesíthette - mutatott rá.
"Ez Orbán Viktor makulátlanul tisztességes rendszere, ahol törvénybe írva teremtették meg a lopás lehetőség" - fogalmazott.
Tóth Bertalan közölte, a MET részben offshore hátterű vállalkozások tulajdonában van, és sajtóhírek szerint ezekben a cégekben "fideszes politikusok strómanjai foglalnak helyet, olyanok például, mint Garancsi István, Orbán Viktor bizalmasa, akár nevezhetjük úgy, hogy házi pénztárnoka".
A MET Zrt. jó hírnevének megsértése miatt 20 millió forintra perli Tóth Bertalant.
A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Tízmilliókat keresett egy baranyai...
- Hatvannégy éve kezdték építeni a...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Szexért cserébe adta a drogot egy...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...