Kedvezményesen buszozhatnak a közfoglalkoztatottak Pécsett

Kedvezményesen buszozhatnak a közfoglalkoztatottak Pécsett Június 1-jétől új bérlettípust vezetett be a BIOKOM Nonprofit Kft. Pécsett a busszal közlekedők számára. A Közfoglalkoztatottak bérlete tetszőleges kezdőnappal váltható meg, és érvényes a jelölt kezdőnapon nulla órától (legkorábban a vásárlás napjától) az azt követő 30. nap (hajnali) négy óráig korlátlan számú utazásra a helyi közösségi közlekedés pécsi buszvonalain. Az új bérlet csak érvényes Közfoglalkoztatott igazolvánnyal együtt használható, amelynek sorszámát az első utazás megkezdése előtt tintával, olvashatóan, javítás nélkül be kell írni a bérletszelvény megfelelő...

Ilyen lesz a POSZT: a Zsolnay Negyedben és a Kodályban is lesznek formabontó programok

Ilyen lesz a POSZT: a Zsolnay Negyedben és a Kodályban is lesznek formabontó programok Hamarosan elrajtol a POSZT, és vele együtt a Zsolnay Negyedben a POSZT Fesztivál, illetve a Kodály Központban zajló A POSZT bemutatja sorozat, amelynek keretein belül esténként szuperprodukciókat mutatnak be Európa egyik legjobb akusztikájú hangversenytermében.A Pécsi Országos Színházi Találkozó korábbi OFF programjai POSZT Fesztivál néven új helyszínekre költöztek, jelentősen kibővültek, és a korábbi évekhez hasonlóan számtalan ingyenes és fizetős programmal várják a látogatókat. A Zsolnay Negyedben több mint 150 programot szerveztek, amelyek között régóta futó, legendás...

Elkezdődött a diákmunka-szezon - A Balatonra is keresnek fiatal pécsi munkavállalókat

Elkezdődött a diákmunka-szezon - A Balatonra is keresnek fiatal pécsi munkavállalókat Alig 15 évesen is munkába lehet állni a nyári szünetben a jelenlegi szabályozás szerint, a szeptembertől életbe lépő rendelkezés pedig már fizetett szabadságot is biztosít a diákmunkásoknak. Két pécsi iskolaszövetkezetnél érdeklődtünk, melyek lehetnek idén is a legnépszerűbb nyári munkák Pécsett és a megyében, miért közvetítenek innen is a Balatonra fiatal munkavállalókat, s milyen konfliktusba keveredhetnek a diákok a munkaközvetítőkkel.Két pécsi iskolaszövetkezetet kérdeztünk a jelenlegi diákmunkára vonatkozó előírásokról. Érdeklődésünkre elmondták, hogy 15 év feletti,...

Céges iratokkal teli...

Céges iratokkal teli táskákat lopott egy pécsi férfi Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a pécsi férfit, aki a rendelkezésre álló adatok alapján június 5-én 15 órakor...

Szurkolói klub nyílik a...

Szurkolói klub nyílik a Szent István téren a foci Eb idejére Pécsett, a Szent István tér 17. alatt nyit szurkolói klubot június 10-től az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó Új...

Metronóm Jazz Klub lesz a...

Metronóm Jazz Klub lesz a Negyedben szerdán A duó fél éve alakult, de különböző zenekarokban már több mint húsz éve muzsikálnak együtt. Saját kompozíciókat és kortárs...

Traffipax kedden Pécsett és...

Traffipax kedden Pécsett és környékén Kedden reggel hat és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Pécsiek is szavalnak a...

Pécsiek is szavalnak a Versünnep Fesztivál versmondóján Több mint harminc általános iskolai és középiskolás tanuló lép fel a Versünnep Fesztivál részeként diákok számára meghirdetett...

Nem találják a túronyi...

Nem találják a túronyi rablógyilkost: egymillió jár a nyomravezetőnek Nettó egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.A Baranya Megyei...

Kipróbáltuk, hogy nyomják a melót a pécsi kukások - mit ne mondjunk, jár nekik a kalaplengetés

Kipróbáltuk, hogy nyomják a melót a pécsi kukások - mit ne mondjunk, jár nekik a kalaplengetés Gyermeki álomnak tökéletes egy nagy kukás kocsit vezetni, annak hátulján a szerkezetet kezelni. A valóság azonban ezúttal is más, mint a fantázia: a feladat minden poszton emberes, nehéz, felelősségteljes, túlzás nélkül állíthatjuk, veszélyekkel terhes. Mindezt kipróbálva kijelenthetjük, kalaplengetés jár a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársainak, akik ezt a tevékenységet naponta végzik.  Ahhoz, hogy valaki egy hatalmas teherautóba egyáltalán beszállhasson, előbb részt kell vennie egy balesetvédelmi oktatáson. Csak utána veheti fel a munkaruhát. Mindez azonban csupán a rakódókra...

Kizöldült a Tettye patak, de nem rendkívüli természeti jelenség az oka

Kizöldült a Tettye patak, de nem rendkívüli természeti jelenség az oka Zöldre váltott hétfőn a Vince utcában csordogáló Tettye patak. Nem Szent Patrik napot ünnepeltek a Tettyén, nem is rendkívüli természeti jelenség okozta a „zöldülést" - a szolgáltató TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. végez nyomjelzéses kutatást a karsztvízbázison.Hidrogeológiai kutatással ellenőrzi a napokban a pécsi ivóvíz mintegy 20 százalékát adó Tettye karsztforrás vízgyűjtő területét a szolgáltató. A vízbázisvédelmi felülvizsgálatot a társaság által felkért Mecsekérc Zrt. szakemberei végzik: a hidrogeológusok a vízgyűjtő terület egy pontján (a Tettyétől légvonalban mintegy 4,5...

Egységesek lesznek az eljárások a kormányablakokban

Egységesek lesznek az eljárások a kormányablakokban A Baranya Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztálya szakmai napot tartott a járási hivatalok kormányablak ügyintézőinek a közlekedési igazgatás tárgykörében. A megbeszélésen részt vett dr. Jászberényi Gábor főigazgató és Müllerné dr. Juhos Bernadett, a Kormányhivatal igazgatója is.Az Oktatási és Hatósági Osztály munkatársai a közlekedési hatósági eljárással kapcsolatos kérdésekben nyújtottak szakmai segítséget a rendezvény résztvevőinek. Az értekezlet célja az adott ágazatban alkalmazandó jogszabályok egységes értelmezése, a...

Volt dolguk a tűzoltóknak a...

Volt dolguk a tűzoltóknak a hétvégi esőzések miatt Kidőlt fákhoz és vízszivattyúzási feladatokhoz riasztották a megye tűzoltói az elmúlt hétvégén. A mohácsi és a véméndi...

Pécsi győzelem született a...

Pécsi győzelem született a keszthelyi Helikonon hétvégén Újra fődíjas lett a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara és Kamarakórusa a keszthelyi Helikonon.Ahogy 2002 óta minden második...

Együtt futottak a...

Együtt futottak a gyógyulásért a családok Pécsett Benépesült szombaton a pécsi vásártér. Az árusok és a vásárlók helyett ezúttal a futóké volt a főszerep: párok, családok,...

Nincs kegyelem: keddtől...

Nincs kegyelem: keddtől három napon keresztük irtják a szúnyogokat Pécsett Légi és kémiai szúnyoggyérítésre kerül sor június 7-én, 8-án és 9-én 19 óra és 20:30 között Pécs város teljes területén, több...

Lopott biciklivel akart...

Lopott biciklivel akart tekerni, elkapták a rendőrök Egy szentegáti lakos tett bejelentést június 5-én reggel fél hétkor arról, hogy házának udvaráról ellopták a kerékpárját. A...

Építik az utat, máshol kell...

Építik az utat, máshol kell felszállni a buszra a Petőfi utcában Június 6-án, hétfőn útépítési munkálatok miatt áthelyezték a Petőfi utcai megállóhelyet száz méterrel észak felé, az Alkotmány...

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten

Itt adhatunk vért Pécsett és a megyében a héten A véradókat ezen a héten a következő helyeken és időpontokban várják Pécsett és a megyében: Intézeti véradások:Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7624 Pécs, Pacsirta u. 3.hétfő, csütörtök : 8.00 - 17.00 óráigkedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráigKomlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1.hétfő- péntek: 7.00 - 11.30 óráigMohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4.hétfő, szerda: 8.00 - 12.00 óráigkedd: 13.00 - 16.00 óráigcsütörtök: 8.00-14.00 óráigKülső véradási helyszínek:06. 07. kedd:- Vajszló, Művelődési Ház, 10.00 -13.00 óráig, cím: Vajszló, Széchenyi u. 13.06. 09. csütörtök:-...

A családokat segítené a város: kedvezményes áron juthatnak építési telekhez a pécsiek

A családokat segítené a város: kedvezményes áron juthatnak építési telekhez a pécsiek Úgynevezett „csok-os telkeket" alakít ki a pécsi önkormányzat a közeljövőben. Girán János alpolgármestertől megtudtuk, a város összességében mintegy százmillió forintot költ a területek közművesítésére és útépítésre. A forrást hitelből teremtik elő. A kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keretében új ingatlan építésekor kapható tízmillió forintos támogatás, illetve az e mellé igénybe vehető szintén tízmillió forintos kölcsön mellé újabb segítséget kapnak a pécsiek. Az önkormányzat a tervek szerint kedvező áron kínál majd építkezésre alkalmas...

Így csökkentenék a bürokráciát a Baranya megyei vállalkozások

Így csökkentenék a bürokráciát a Baranya megyei vállalkozások A Baranya megyében lévő vállalkozások vezetői tehettek javaslatokat a bürokráciacsökkentés érdekében az állami vezetőknek június 1-jén, Pécsett. A cégvezetők konzultációval, műhelymunkával egybekötött konferencia keretében ismertethették észrevételeiket, illetve hallgathatták meg, hogy milyen kormányzati intézkedések történtek eddig ezen a területen.„A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentési program kidolgozása" című európai uniós projekt keretében a Miniszterelnökség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium szervezett...