Sokáig várt az elsőre, de már tíz kölyökkutya sem akadály Fertály Katalin operaénekesnőnek
Fertály Katalin operaénekesnőt a Pécsi Nemzeti Színházba járók már jól ismerhetik, azt azonban minden bizonnyal kevesebben tudják róla, hogy elszánt állatvédő, olyannyira, hogy megesett az is, hogy egyszerre tíz kölyökkutya is volt a lakásában. - Igazából én állatvédőnek születtem - vágott a közepébe a Pécsi Nemzeti Színház művésze, Fertály Katalin. - Amint megtanultam beszélni, rögtön mondtam, hogy kutyát akarok. Szüleim az elején nem engedték, így tízéves koromig vártam az elsőre, de azóta mindig volt kutyám. Mikor Pécsre kerültem, akkor szembesültem azzal, hogy vannak a...
Átverte a naiv vevőt a mobiltelefonos seftelő
Egy értéktelenebb mobiltelefont kapott a pénzéért az a vevő, akit egy 28 éves helybeli férfi vert át Komlón - olvasható a police.hu-n. Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Komlói Rendőrkapitányság annak a férfinak az ügyében, aki március 9-én Komlón, az egyik hipermarket előtti parkolóban egy mobiltelefont és egy hozzá tartozó okosórát ajánlott megvételre egy ismerősének. Az adás-vételt követően a sértett a lakásán vette észre, hogy az átvett dobozban nem a megvételre kínált mobiltelefon, hanem egy másik, értéktelenebb készülék van. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták...
Traffipax vasárnap Pécsen és környékén
Vasárnap reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 07.30-08.30: 6-os főút 188 KM szelvény08.45-09.45: 6-os főút, Hird belterülete10.00-11.00: Pécs, Üszögi út11.15-12.15: Pécs, Komlói út13.15-14.15: Pécs, Hársfa út14.30-15.30: Pécs, Engel János utca15.45-16.45: Pécs, Zsolnay Vilmos utca17.00-18.00: Pécs, Mohácsi út18.15-19.15: Pécs, Tüskésréti út19.30-20.30: Pécs, Verseny utca
Bántalmazás miatt halhatott...
Holtan találtak otthonában egy 44 éves pécsi férfit szombaton - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon. A rendőrség a jelenleg is tartó helyszíni és...Itt van az ősz, itt van...
Vasárnapra virradó éjjel ugyan csökken a felhőzet, de aztán napközben a Dunántúlon újra beborul, és záporok, zivatarok is...
Középiskolásoknak hirdetnek...
Fedezd fel EUrópát! címmel versenyt hirdetnek középiskolás osztályoknak, melnek keretében látogatást nyerhetnek Budapestre, az...
Sikerült az állítólag...
Kutya, macska, aranyhörcsög, megszokott, ismert házi kedvencek. A vadászgörény azért már ritkább, de nem feltétlenül számít...
Pécsi Napok: hétfőn Arad...
Rendhagyó színházi előadással, mazsorett-bemutatóval és dzsesszkoncerttel színesített fesztiválnapot szentelnek a baranyai...
Vívni és nyilazni is lehet...
Ez a hétvége a sporté és a szórakozásé lesz a mecsekoldali vadasparkban. Rendkívül színes programokkal várja az...
Lopás miatt vannak felelősségre két suhancot
Vádemelési javaslattal zárták le a mohácsi rendőrök annak a három gyanúsítottnak az ügyét, akik ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak. Egy 15 éves kölkedi és egy azonos korú nagynyárádi fiú március 18-a és 24-e között bement egy kölkedi gyümölcsös területére, ahol kiszerelték az ott leállított traktor akkumulátorát, majd a járműből mintegy 35 liter gázolajat, két kardántengelyt, valamint egy szerszámkészletet loptak el. Ezután a két fiatalkorú harmadik társuk gépkocsijával visszament a helyszínre, ahol az eltulajdonított tárgyakat közösen...
Tűz volt a Krisztina téren egy panelház negyedik emeletén
Egy embert füstmérgezés gyanúja miatt láttak el. Tűz ütött ki pénteken este egy pécsi ötemeletes panelház egyik negyedik emeleti lakásában, a Krisztina téren. A tűzhöz nagy erőkkel érkeztek a város hivatásos tűzoltói, akik egy vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat, majd megkezdték a tűzzel érintett lakás átszellőztetését és az épület átvizsgálását. Elsődleges információik szerint az eset során a lakásban lakó egy ember megsérült, őt füstmérgezés gyanújával vizsgálták a mentők.Képünk illusztráció.
Esősebb és egyre hűvösebb idő várható a hétvégén
A hétvégén a napsütés mellett már többször, többfelé várható zápor, akár zivatar is. Fokozatosan lehűl a levegő is, a hétvégén néhol már csak 20 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez. Pénteken a nap nagy részében gomolyfelhős, napos idő lesz. Főként északkeleten viszont már ekkor is lehet néhol zápor, majd délután nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, késő estétől a Nyugat-Dunántúlon is lehet helyenként zápor, zivatar. Emellett többfelé...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél nyolc és este fél kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Állambácsi besegít: úgy...
Százmillió forintos állami pluszforrást biztosít a kormány a Pécsi Horvát Színház 2014-ben indult felújításának befejezésére -...
Néptáncosok és népzenészek...
Szombaton rendezik meg a Határon Túli Magyar Összművészeti Fesztivál néptánc és népzenei gálaestjét a Zsolnay Negyedben.A...
Koncertek, gasztronómiai...
Pécs rendhagyó módon bemutatkozó múzeumainak, szakrális tereinek és ipari műemlékeinek környezetében változatos...
Most jó lenni...
Az országban elsőként néhány nappal ezelőtt Pécsett nyílt toborzóiroda a megyei rendőr-főkapitányságon, ahova a...
Korlátozzák a forgalmat...
Felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szeptember 17-én 12 óra és 19 óra 30 perc között.Pécsett, a járműforgalom...
Múlt és jelen találkozik hétvégén a Hamerli-házban
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából újból megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a pécsi Király utca 9. szám alatt található Hamerli-ház. A Csorba Győző Könyvtár munkatársai és lelkes pécsi civilek közreműködésével az épületkomplexum helytörténeti és művészeti programokkal várja két napon át a betérőket.A pécsi belváros közkedvelt sétálóutcájában álló épület egykor a Hamerli család vaskereskedésének, raktárának és lakásának adott otthont, melyet a tüke pécsiek ma is egyszerűen „A Hamerli"-ként ismernek. Udvarán egy több emelet magas, titokzatos téglaépület áll, amely...
Bár még tart a vénasszonyok nyara, a PÉTÁV már készül a fűtési szezonra
Szeptember 15-én kezdetét vette a fűtési időszak, ami a következő év május 15-ig tart. A lakóépületekben - a kedvező időjárásra való tekintettel - szeptember 15-én nem vált szükségessé a hőközponti fűtőberendezések üzembe helyezése.A távfűtött lakóépületek 97 százalékának olyan megállapodása van a PÉTÁV-val, amely leegyszerűsíti a fűtésindítási, leállítási eljárást a fűtési időszak elején és végén. A lakóközösségek felhatalmazása alapján PÉTÁV Kft. az időjárási viszonyoktól függően helyezi üzembe, illetve üzemen kívül a fűtőberendezések központi elemeit. Így a fogyasztók a...
Más nevére szólt az igazolványa, kiszúrta az ellenőr
Közokirat-hamisítás miatt nyomoznak a pécsi rendőrök egy 42 éves alsószentmártoni férfi ellen.Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök azt a 42 éves férfit, aki szeptember 15-én 11 óra körül Pécsett, az egyik helyi járatú autóbuszon a menetjegy-ellenőrnek más nevére szóló igazolványt mutatott fel.Az alsószentmártoni férfit a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene a Pécsi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.
« Előző
21840 | 21861 | 21882 | 21903 | 21924 | 21945 | 21966 | 21987 | 22008 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...

