Brüsszel megnyitni, nem pedig lezárni akarja a határokat
A Fidesz szerint Brüsszel megnyitni, nem pedig lezárni akarja a határokat a migráció előtt. Hidvéghi Balázs (képünkön), a párt kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten újságíróknak arról beszélt, az Európai Unió azért akarja elvenni a határvédelmet a tagállamoktól, hogy még több bevándorlót engedjen be, és - mint mondta - erre a törekvésre most már egyre több jel utal. Mint mondta, ezt erősíti meg az meg az Európai Bizottság napokban közzétett javaslata is, amiben ismét az állandó áttelepítési programot és a szervezett migrációs útvonalak létrehozását sürgetik....
Kedden zárják le aszfaltozás miatt a Hunyadi utat
Az eső idő miatt hétfő helyett kedden reggel nyolc és délután három óra között zárják le teljes szélességben Pécsett a Hunyadi utca Papnövelde utca - Megye köz közötti szakaszát. Ezzel (egy héttel a tervezett előtt) befejeződnek a munkálatok a Hunyadi utca alsó részén, ahol a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei egy korábbi csőtörés után cserélték a vízvezetéket. A burkolat helyreállítása után megnyitják az útszakaszt, és szeptember 25-én kedd reggel visszatér a 44-es buszjárat is.A szolgáltató köszöni a közlekedők türelmét, megértését!
Díjat nyert a Bóbita a zágrábi bábfesztiválon
A Bóbita Bábszínház társulata az 51. alkalommal megrendezett nemzetközi bábfesztiválon, a PIF-en (Zágráb, Horvátország) játszotta a "Torzonborz 2.- Torzonborz visszatér" című előadását. A zsűri a virtuóz animációért járó díjjal ismerte el a társulat összjátékát.
Összevert egy pécsi férfi...
Összevesztek, majd megrugdosta vitapartnerét egy férfi Szentlőrincen. Egy férfi tett bejelentést a Baranya Megyei...
Nem csak nézelődni lehetett...
Több százan vettek részt a Hauni Hungaria pécsi gépgyárában tartott hétvégi nyílt napon. Az érdeklődők többsége iskolás fiatal...
Itt várhatóak a héten a NAV...
A NAV Baranya megyei munkatársai szeptember 24. és 30. között Dencsházán, Harkányban, Hobolon, Mozsgón, Nagydobszán, Sellyén,...
Nyolc év alatt több mint 16...
Baranya megyében 2010 óta a foglalkoztatottak száma 16,6 ezer fővel nőtt a KSH adatai alapján, 2018 első félévében 159 ezren...
Tavasszal kezdődhet a...
Harminc kilométer/órás sebességkorlátozó táblák mellett haladhat csak a forgalom a pécsi Nagy Imre úton. A szakasz...
Itt adhatunk vért a héten...
Pécsett és Baranyában a következő helyeken és időpontokban várják a véradókat ezen a héten: Pécs Regionális...
Traffipax hétfőn Pécsett és környékén
Hétfőn az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 16.45 - 17.15: Pécs, Nagykozári út17.30 - 19.00: Pécs, Zsolnay Vilmos út20.30 - 22.00: Pécs, Nendtvich A. út22.15 - 23.45: Pécs, Athinay S. út0.00 - 01.00: Pécs, József Attila utca
Magához tért a mentőben egy részeg, fojtogatni kezdte az ápolót, a sofőr fogta le
Megtámadta és fojtogatni kezdte a Pécsre száguldó mentőautóban egy részeg az őt ellátni igyekvő ápolót. Kedden kezdődik a tárgyalása. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vádjával áll a Pécsi Járásbíróság elé kedden az a férfi, aki tavaly december 14-én támadt egy mentősre. A vádirat szerint a férfi lakóhelyén nagy mennyiségű szeszes italt fogyasztott. Rosszul lett, elesett és fejsérülést szenvedett. Állapotára tekintettel kihívták a mentőket.A sérültet annak és rendje módja szerint beültették a mentőbe, majd ajárműben helyet foglaló mentőorvossal és...
Újabb hidegfront érkezik viharos széllel a hét elején, éjszakánként akár már fagyhat is
Viharos széllel újabb hidegfront érkezik a jövő hét elején, eső is várható, de sok lesz a napsütés is. Helyenként 20, míg másutt inkább 15 fok körül alakulnak a maximumok, a leghidegebb órákban viszont néhol fagyra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn a déli órákig a déli és keleti megyékben is megszűnik a csapadék. A kora délutáni órákra a délkeleti megyékben is kisüt a nap. A szél viszont sokfelé viharos lesz, délutántól a légmozgás jelentősen mérséklődik. A legalacsonyabb hőmérséklet 9-15, a...
Pécs és Villány is a...
A turizmusban is nagyon fontos lett a biztonság, mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke az...
Két harkányi szállodában is...
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a férfinak az ügyében, aki fizetés nélkül akart távozni egy szállodából...
Árokba hajtott és meghalt...
Árokba hajtott és meghalt egy motoros vasárnap reggel Alsómocsoládon - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a...
Traffipax vasárnap Pécsett...
Vasárnap az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
Ilyen is van: sírásók...
Nem akármilyen megmérettetésen vettek részt - sikeresen - a Pécsi Köztemető dolgozói. A harmadik alkalommal megrendezett...
Még nem késő ellenőriztetni...
A kéményseprés ingyenes a lakosság részére, csak ott díjköteles, ahova gazdálkodó szervezet van bejelentve. Az...
Két férfit is kizsebelt egy nő Harkányban
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki két pénztárcát is ellopott Harkányban. Lopás gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 20 éves harkányi nő ellen, aki két férfi zsebéből is kilopta a pénztárcáját. A nő 2018. június 11-én délután Harkányban, a Zsigmondy sétányon lévő parkban leült egy padra egy férfi mellé, és amíg beszélgettek, kilopta a férfi zsebéből a pénztárcáját. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd június 28-án elfogták a tolvajt. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény...
Traffipax szombaton Pécsett és környékén
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15: 57-es főút 25 KM szelvény09.30 - 11.00: Kozármisleny, Pécsi út11.15 - 12.15: Pécs, Siklósi út13.45 - 15.15: Pécs, Athinay S. út15.30 - 17.00: Pécs, József Attila utca
Durva: esős, szeles, hűvös lesz a szombat
Az éjszakai óráktól északnyugat felől fokozatosan mindenütt erősen megnövekszik, majd szombaton késő délutántól szakadozik a felhőzet. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint éjszaka nyugaton és északon, szombaton napközben többfelé várható eső, zápor, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. Pénteken a déli szél többfelé megélénkül. Szombat hajnaltól a szél északnyugatira fordul, és átmenetileg sokfelé viharossá fokozódik, estére jelentősen mérséklődik mindenütt a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. A...
« Előző
14280 | 14301 | 14322 | 14343 | 14364 | 14385 | 14406 | 14427 | 14448 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

