Végre rendbe tehetik a Puskin téri volt kollégiumot, oda költözhet a családsegítő
Összességében csaknem félmilliárd forintból emelnék a szociális alapszolgáltatások színvonalát Pécsett. A tervek szerint a kertvárosi Anikó utcában működő családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat központját átköltöztetnék az egykor középiskolai kollégiumként működő Puskin téri épületbe, amelynek az északi részét ezt megelőzően felújítanának. E mellett a Sarolta utcai szociális intézményt is fejlesztenék. Az utóbbi években csak állagmegóvási munkákat végeztek a Puskin téri egykori kollégiumon, ám hamarosan végre előrelépés történhet az épület ügyében. A képviselő-testület döntése...
Nyolc év börtönre ítéltek egy pécsi ügyvédet
Két ügyvédet börtön-, társukat pénzbüntetésre ítélte kedden első fokon a Szekszárdi Törvényszék kétmilliárd forint kárt okozó csalás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt. A tényállás szerint az első rendű vádlott, egy 51 éves pécsi ügyvéd 2006 és 2010 között havi 5-7 százalékos kamat ígéretéve vett át pénzt több mint 200 magánszemélytől és gazdasági társaságtól. Az összegek utáni kamatot csak részben fizette meg, így kétmilliárd forint kárt okozott a sértetteknek, amelyből 871 millió forint térült meg. A másod- és harmadrendű vádlott hasonló módon okozott kárt...
Jól halad az orvosképzést segítő laborhálózat létrehozása, Pécsre 800 millió jut
Jól halad az orvosképzést és a szakdolgozók gyakorlati oktatását segítő úgynevezett skill-laborhálózat létrehozása, az eszközparkot a következő egy-másfél hónapban szállítják, az infrastrukturális fejlesztések 2019 közepére készülnek el - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója kedden Pécsett. Gondos Miklós a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a témában rendezett konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a pécsi, a debreceni és a szegedi klinikán, valamint 16 oktatókórházban hozzák létre a laborokat. A nyolcmilliárd forintos fejlesztés...
Díszdiplomás pedagógusokat...
Őri László alpolgármester köszöntötte kedden azt a húsz pécsi pedagógust, aki évtizedekkel ezelőtt szerezte meg diplomáját. A...
Két évre ítélték a pécsi...
A Pécsi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével a vádlottat öt rendbeli foglalkozás körében elkövetett szándékos...
Elítéltek egy paksi férfit,...
Jogerősen két év - négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a paksi férfit,...
Útjavítási munkálatokat...
A Biokom Nonprofit Kft. október 2-án és 3-án (kedden és szerdán) útjavítási munkálatokat végeztet a Szigeti út Tüzér utca és...
Drogtanyára bukkantak a...
Lövések miatt hívták ki a rendőröket vasárnap éjjel Kozármislenyből, ahol aztán egy tanyán tekintélyes mennyiségű drogra...
Villányi cuvée és Tribus...
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bora kitüntető címre idén is mind a négy - pécsi, szekszárdi, tolnai és villányi - borvidékről...
Baranyaiakat is díjaztak az Európai Diáksport Napján
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napját, amely hazánkban idén ezerkétszáz iskolát és négyszázezer gyereket mozgatott meg. Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap Európában összesen harminc országbanzajlott, 2,5 millió iskolás részvételével. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ebben az évben szeptember 28-án rendezte meg az Európai Diáksport Napja magyarországi programjait. Az Európai Diáksport Napja magyar kezdeményezésből nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. 2006-ban, az első évben 68 hazai...
Pécsett koncertezik az Arthur Rubinstein Filharmonikusok
Lengyelország függetlenné válásának centenáriuma alkalmából az Arthur Rubinstein Filharmonikusok együttes lép fel csütörtökön a pécsi Kodály Központban, a koncertterem rezidens együttesének meghívására. A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint Lengyelország egyik legkedveltebb zenekarának pécsi műsora "a lengyel zene szerelmeseinek is tartogat különlegességeket". Az est nyitóműve Alexandre Tansman Négy lengyel tánca, amelyet Chopin e-moll zongoraversenye követ Ingolf Wunder előadásában - írták, felidézve, hogy a...
Sarah-nak nagyon bejött a Pécsi Állatkert, még plusz kilók is felszaladtak rá
Videó! Sarah, az áprilisban érkező nőstény perzsa leopárd egyre jobban érzi magát a Pécsi Állatkertben, amit az utóbbi időben felszedett plusz kilók is jeleznek. A Pécsi Állatkert látogatóinak már biztosan szemet szúrt, hogy nem egy, hanem már két perzsa leopárd látható a nagymacska-kifutóban.Sarah, a nőstény áprilisban érkezett s pár hetes karantén után meg is kezdték a két állat összeszoktatását. A Taian névre hallgató hím eleinte még fújt új lakótársára, ugyanakkor az összeengedés konfliktusmentesen sikerült - olvasható a Pécsi Állatkert honlapján. [#video:3345]A...
Állatokkal és beteg...
Több mint kilencezren ajánlották fel a 2017-es személyi jövedelemadójuk egy százalékát a Szemem-Fénye Alapítványnak. A...
Lakhatatlanná vált egy...
Kigyulladt egy ikerház tetőszerkezete szombat délután a Pécs külvárosában, a Hun utcában. A tűzesethez a pécsi...
Ónt, bádogot lopott egy...
A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki színesfémet lopott egy telephelyről és egy ház faláról...
Ha úgy látják, forgalmat is...
A NAV Baranya megyei munkatársai október 1. és 7. között, Harkányban, Kozármislenyben, Mágocson, Pécsváradon, Sásdon,...
Korlátozzák a járművek...
Keddtől várhatóan november 6-ig korlátozzák a forgalmat a Bálicsi út egyes szakaszain, közölte a Strabag Zrt. A Bálicsi...
Takács Zsoltot választották...
A független Takács Zsoltot választották vasárnap a Baranya megyei Mánfa polgármesterének - tájékoztatta a helyi választási...
Fokozott ellenőrzést rendelt el Baranya megyében is az országos rendőrfőkapitány
Fokozott ellenőrzést rendelt el az ország nyolc megyéjében az országos rendőrfőkapitány október elsejétől 2019. március 6-ig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a rendőrség honlapján vasárnap. Az országos rendőrfőkapitány Zala, Somogy, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területére vonatkozóan fokozott ellenőrzést rendelt el a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzéséért, felderítéséért, illetve megszakításáért - olvasható a police.hu oldalon. Fokozott...
Két autó karambolozott a Lánc és a Rákóczi utca sarkán
A vasárnap délelőtt történt baleset helyszínén a tűzoltók megkezdték a mentést.Két személygépkocsi karambolozott Pécsen, a Rákóczi út és a Lánc utca kereszteződésénél. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik megkezdték a műszaki mentést. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg.
Mohácsi csata: pénteken újabb szenzációs bejelentést tehetnek a régészek
2026-ban lesz a mohácsi csata 500. évfordulója, várhatóan országos megemlékezésekkel és emlékezetpolitikai vitákkal. A közelgő évfordulót megelőzően hat nagy témakörben indultak el új módszereken alapuló kutatások, ennek eredményeképp sikerült megtalálni a csata egyik helyszínén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét. A kutatók pénteken Majson újabb, szenzációs bejelentést tehetnek. Egyelőre hivatalosan csak annyit tettek közzé, hogy jelentős mérföldkőhöz érkezett az évek óta zajló mohácsi...
« Előző
14217 | 14238 | 14259 | 14280 | 14301 | 14322 | 14343 | 14364 | 14385 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...

