Nyoma veszett egy férfinek Pécsváradon, riasztották a rendőröket
Kutyasétáltatás közben tűnt el egy férfi Pécsváradon, a rendőrök három órán belül megtalálták. Eltűnt személyről érkezett bejelentés hétfőn 21 óra 48 perckor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A bejelentő elmondta, hogy 43 éves fia - aki térben és időben nehezen tájékozódik - a pécsváradi telkükről 19 óra körül kutyát sétáltatni indult, azonban nem tért haza, és életjelet sem ad magáról. A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai azonnal megkezdték a férfi keresését, amelyhez civil segítők is csatlakoztak. A rendőrök július...
Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Életének 47. évében, keddre virradó éjszaka meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere. Lapunk érdeklődésére több forrás is megerősítette a szomorú hírt, mely szerint tragikus körülmények között keddre virradó éjjel meghalt Bogdán László. Az országosan is ismert politikus-polgármestere 2006 óta állt a falu élén.Bogdán László 47 évet élt. FRISSÍTVE: Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a...
Másfél hónapra áthelyeznek egy megállót a Kórház téren
A Biokom tájékoztatása szerint július 15-én, szerdán reggel 8.00-tól a Kórház téri buszöbölben (Belváros irányában) burkolatjavítási munkálatokra kerül sor. A munkavégzés előreláthatólag 1,5 hónapot fog igénybe venni. Ezen időtartam alatt a teljes buszöblöt lezárják, a buszmegállót a munkálatok idejére áthelyezik a Rákóczi út 8. sz. elé. A Rákóczi út 8 sz. épülettel szemközti oldalon megszűnik a turistabusz megálló illetve rakodási hely, az új forgalmi rendet táblák és ideiglenes felfestések fogják segíteni.HirdetésA munkálatokhoz kapcsolódóan a Garay utca forgalmi...
Pécs felett is felragyott...
Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a nyár végéig kis távcsővel vagy akár szabad...
Járókelő kezéből kapott ki...
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki kikapta egy járókelő kezéből a pénztárcát Pécsett. ...
KRESZ-napot tartottak a...
A megelőzési szakemberek segítségével a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedhettek meg a gyerekek Komlón...
Átadták a horvátoknak a...
A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Lapáncsa térségében elfogott migránsokat. Amint...
Nem marad el a mohácsi...
A járványügyi helyzet miatt számos várt, jól megszokott rendezvényt töröltek Mohácson is, a Sokac Babfőző Fesztivál azonban nem marad el, csak pár héttel később, szeptember első...Káosz és össznépi...
A játéknak még nincsen hivatalos neve. Egyelőre „buszfogócskaként" lehetne említeni azt a kialakuló új mozgalmat,...
Hárman támadtak egy férfire Pécsett az utcán
Kölcsönös bántalmazással rendezte a vitát négy fiatal Pécsett. A rendőrök szombaton 4 óra körül verekedésen értek tetten négy fiatalt Pécsett, a Rákóczi úton. Egy 18 éves és két 19 éves pécsi férfi az utcán összeszólalkozott egy 26 éves sellyei férfival, majd a vita odáig fajult, hogy össze is verekedtek egymással. Az egyenruhások a négy garázdát előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket gyanúsítottként.Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Strandra mennek a héten a NAV baranyai revizorai
A NAV baranyai munkatársai hétfőn, szerdán és csütörtökön a megyében található strandokon ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését. A hivatal munkatársai továbbra is ellenőrzik a dolgozók foglalkoztatását a megye építkezésein.
Migránsokat fogtak el éjszaka Baranyában
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hét migráns Lapáncsa térségében. A rendőrök hétfőn 0 óra 45 perckor hét illegális migránst tartóztattak fel Lapáncsa térségében. Az elfogott férfiak szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
Ezeken a helyeken adhatunk...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a vért adni szándékozókat a héten Baranyában: Villány, Művelődési Ház...
Deep Purple helyett Wagnert...
Naphosszat nem érdemes a postást lesni, meg várni a vízóra-leolvasót. Ennél azért izgalmasabban telnek dr. Páva Zsolt korábbi...
Villanyoszlopnak ütközött...
A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit riasztották - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság....
A teremtésvédelem mellett...
A Pécsi Egyházmegye a Laudato si' év során törekszik Ferenc pápa „Áldott légy" kezdetű enciklikájának...
Lenyúlta az előlegként...
Sikkasztás miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 41 éves helyi férfi ellen - olvasható a police.hu oldalon. A férfi...
Kombájn kapott lángra az...
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy kombájn Cún határában szombaton - adott tájékoztatást a Baranya Megyei...
Megint baleset, árokba hajtott egy autó Cserkúton
A tűzoltók egy embert felhoztak az árokból - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Letért az úttestről és árokba hajtott egy személyautó Cserkúton, az Árpád közben. A helyszínre riasztott pécsi hivatásos tűzoltók dugólétra segítségével egy embert felhoztak az árokból és áramtalanították az autót. A helyszínre mentők is érkeztek.
Autó csattant az M6-os autópályán Véménd közelében
Balesetet szenvedett egy gépkocsi az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán, Véménd közelében - számolt be a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A helyszínre a véméndi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járművet. A Pécs felé vezető oldalon forgalomkorlátozásra kell számítani. Képünk illusztráció.
Belógtak, majd biciklit loptak Baranyában a migránsok
Két külföldi férfit tartóztattak fel a rendőrök Bóly térségében. Az intézkedés során az is kiderült, hogy a két férfi lopott kerékpárral közlekedett - olvasható a police.hu oldalon. A rendőrök július 11-én, szombaton a délelőtti órákban kettő illegális migránst tartóztattak fel Bóly térségében. A kerékpárral közlekedő két férfi líbiai állampolgárnak vallotta magát. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a két férfi ma hajnalban Lippóról...
A rovat további témái
- Kerítésbe rohant egy autó szombaton Mohácson
- Cuki történet: árván maradt fecskefiókát nevelt fel egy család Baranyában
- Kamu profillal fenyegette meg önmagát egy nő
- Pécsett lopott bringát egy sellyei atyafi
- Afgán, marokkói és tunéziai embercsempészeket ítéltek el Pécsen
- Több hektáron lángol az aljnövényzet Sámod határában
« Előző
9153 | 9180 | 9207 | 9234 | 9261 | 9288 | 9315 | 9342 | 9369 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az ország egyes részein havazás...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- A legendás tréner, Bán László több...
- Hiába a 40-es tábla, sokan eszetlenül...
- A mentőben segítették világra egy...
- Így tartanak nyitva a nemzeti park...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...

