Rangos elismerésekben részesültek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai

Rangos elismerésekben részesültek a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Az Agrárminisztérium hétfőn megtartott ünnepségén a Föld Napja alkalmából szakmai díjakat vehettek át azok, akik a természetvédelem területén különösen kiemelkedő tevékenységet folytattak, kimagasló eredményeket értek el.   2020-ban a Pro Natura Díj Bizottság elektronikus szavazása alapján javaslatot terjesztett fel Dr. Nagy István agrárminiszternek. Idén 4 Pro Natura díj, 10 Pro Natura Emlékplakett és 24 Miniszteri Elismerő Oklevél adományozása történt meg. Az átadást a járványügyi helyzet miatt nem a Föld Napján, hanem július 13-án tartották meg a Pesti Vigadóban.Dr....

Elkezdődhet az új pécsi vásárcsarnok építése, több mint hárommilliárdba kerül

Elkezdődhet az új pécsi vásárcsarnok építése, több mint hárommilliárdba kerül Az új pécsi vásárcsarnok megépítéséhez szükséges kiegészítő forrásról is döntött szerdai rendkívüli ülésén a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése, ennek értelmében megindulhat a több mint hárommilliárd forintból, javarészt fejlesztési forrásból finanszírozott létesítmény kivitelezése.     A pécsi belvárosban, a jelenlegi piaccsarnoktól délre eső területen megvalósuló beruházáshoz a területi- és településfejlesztési operatív program (top) pályázatán 2,5 milliárd forintot nyert el a város még 2016 végén, az akkori tervek szerint az összeg teljes...

Milliós károkat okozott a pécsi vasfűrészes

Milliós károkat okozott a pécsi vasfűrészes A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki rézkábeleket lopott egy pécsi építkezésről.  A rendőrök szerdán elfogták azt a 32 éves helyi férfit, aki július 11-e és 13-a között egy pécsi építkezésről 300 méter rézkábelt tulajdonított el úgy, hogy azt a bekötési helyeken elfűrészelte.A férfi a lopással több százezer, míg a rongálással kettő millió forint kárt okozott a sértettnek. Gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy zsákmányát leadta egy helyi színesfémátvevő telepen, a pénzt pedig magára...

Durva baleset: autó kereke...

Durva baleset: autó kereke alá szorult egy ember Pécsett A helyszínre mentők is érkeztek. Egy személyautó kereke alá került egy ember Pécsett, a Katona József utcában - közölte a...

Összeverte majsi ismerősét...

Összeverte majsi ismerősét egy pécsi férfi A rendőrök elfogták, majd őrizetbe vették azt a pécsi férfit, aki ismerősét bántalmazta.    A rendőrségre...

Jön a Bőköz Fesztivál:...

Jön a Bőköz Fesztivál: száznál is több programmal várják az érdeklődőket az Ormánságban Négy ormánsági falu (Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi) 37 helyszínén száznál is több ingyenes zenei, irodalmi, színházi,...

Aknába zuhant kiskutyát...

Aknába zuhant kiskutyát mentettek ki a siklósi tűzoltók Kedden délelőtt érkezett a riasztás egy aknába zuhant kiskutyáról, amelynek a segítségére a siklósi tűzoltók siettek. ...

A Pécsi-víznél, Mohácson is...

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén is kedden....

Elmaradt a bocsánatkérés:...

Elmaradt a bocsánatkérés: Péterffyék nem ismerték el, hogy több milliárdos plusz volt a kasszában A város tavalyi évi gazdálkodásáról szóló zárszámadásról és az idei költségvetés módosításáról is döntöttek a városatyák a...

Tizenegyen sérültek meg a megye útjain egy hét alatt

Tizenegyen sérültek meg a megye útjain egy hét alatt Baranya megye útjain 2020. július 6-a és 12-e között összesen 37 közlekedési baleset történt, ezek közül 26 anyagi káros volt, míg 11 személyi sérüléssel járt.  A sérüléses balesetek három esetben súlyos, nyolc esetben pedig könnyű sérüléssel végződtek. Ezekben a balesetekben összesen 17-en sérültek meg, 14-en könnyebben, három személy pedig súlyosan. Ittasság gyanúja a múlt heti baleseteknél nem merült fel.Az elmúlt héten az elsőbbség meg nem adása volt a legfőbb baleseti ok, de történt baleset gyorshajtás, szabálytalan előzés, követési távolság be nem tartása miatt is.

Brutális szökőkutat robbantott ki a földből egy tűzcsapot döntő autós Pécsett - Videó!

Brutális szökőkutat robbantott ki a földből egy tűzcsapot döntő autós Pécsett - Videó! Méretes, öt-hat méter magas vízoszlop tört fel szerdán 11 óra után Pécsen a Szilva utca sarkán, ahol egy autó letarolt egy tűzcsapot, közölte a Tettye Forrásház.   Mivel kisfeszültségű vezeték is volt a közelben, az áramszolgáltató is a helyszínre érkezett, kollégáik kellő elővigyázatossággal eljárva gyorsan megszüntették az alkalmi szökőkutat.[#video:3553]Idén ez már a negyedik tűzcsap, amelyik figyelmetlenség miatt (például tolatás közben) tört el a Tettye Forrásház területén. A kidöntött szerkezet helyreállításának költsége akár több százezer forint is lehet.

Gyerekek vertek össze egy férfit egy pécsi parkban

Gyerekek vertek össze egy férfit egy pécsi parkban A 14 és 15 éves pécsi fiúkat elfogták a rendőrök.  Egy férfi arról tett bejelentést kedden 22 óra körül, hogy egy pécsi parkban odalépett hozzá több fiatal, megütötték, majd pénzt és cigarettát követeltek tőle. A férfi nem tudott átadni nekik semmit, ezért többször megrúgták, és miután a férfi a földre került, tovább bántalmazták. A sértett a bántalmazás során könnyű sérüléseket szenvedett.A rendőrök három órán belül beazonosították, majd lakhelyükön elfogták az elkövetéssel gyanúsítható fiatalkorúakat. A 14 és a 15 éves pécsi fiúk a gyanúsítotti kihallgatásukon beismerték...

Lángol a tarló...

Frissítve: Az egységek öt vízsugárral előbb körülhatárolták a tüzet, majd eloltották a lángokat. A munkálatokat erőgép is segítette. Ég a tarló Székelyszabar és Lánycsók között, a...

Két csoportban érkezett...

Két csoportban érkezett migránsokat fogtak el éjszaka Magyarbóly térségében Magukat indiai és pakisztáni állampolgárnak mondó határsértőket fogtak el a rendőrök Baranyában. Kedden 20 óra 10 perckor...

Úgy tűnik, a balliberális...

Úgy tűnik, a balliberális városvezetés is elismeri, hogy csaknem négymilliárd maradt a kasszában Egy méltatlan vita érhet véget a szerdai pécsi közgyűlésen Csizmadia Péter, a Fidesz városházi frakcióvezetője szerint ugyanis...

Karácsony: Cserdi...

Karácsony: Cserdi polgármestere mindannyiunk közös terheit cipelte Bogdán László, Cserdi polgármestere mindannyiunk közös terheit cipelte: a szegénységet, a kirekesztést, a jövőtlenséget, a...

Titokzatos telefonhívást...

Titokzatos telefonhívást kapott halála előtt Bogdán László, Cserdi polgármestere A cigány közéletben szereplő és hangadónak számító forrásaink szerint Bogdán László az öngyilkosságát megelőző órákban...

Nyoma veszett egy férfinek...

Nyoma veszett egy férfinek Pécsváradon, riasztották a rendőröket Kutyasétáltatás közben tűnt el egy férfi Pécsváradon, a rendőrök három órán belül megtalálták.    Eltűnt...

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere Életének 47. évében, keddre virradó éjszaka meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere.  Lapunk érdeklődésére több forrás is megerősítette a szomorú hírt, mely szerint tragikus körülmények között keddre virradó éjjel meghalt Bogdán László.  Az országosan is ismert politikus-polgármestere 2006 óta állt a falu élén.Bogdán László 47 évet élt. FRISSÍTVE: Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének munkatársa a Magyar Távirati Irodának nyilatkozva elmondta, kedd reggel értesültek a polgármester haláláról, de további részleteket a...

Másfél hónapra áthelyeznek egy megállót a Kórház téren

Másfél hónapra áthelyeznek egy megállót a Kórház téren A Biokom tájékoztatása szerint július 15-én, szerdán reggel 8.00-tól a Kórház téri buszöbölben (Belváros irányában) burkolatjavítási munkálatokra kerül sor. A munkavégzés előreláthatólag 1,5 hónapot fog igénybe venni.  Ezen időtartam alatt a teljes buszöblöt lezárják, a buszmegállót a munkálatok idejére áthelyezik a Rákóczi út 8. sz. elé. A Rákóczi út 8 sz. épülettel szemközti oldalon megszűnik a turistabusz megálló illetve rakodási hely, az új forgalmi rendet táblák és ideiglenes felfestések fogják segíteni.HirdetésA munkálatokhoz kapcsolódóan a Garay utca forgalmi...

Pécs felett is felragyott az égen az ötezer éve nem látott vándor - Ma éjjel is megfigyelhetjük

Pécs felett is felragyott az égen az ötezer éve nem látott vándor - Ma éjjel is megfigyelhetjük Majdnem ötezer év után ismét a Nap felé közeledik a NEOWISE-üstökös, amely a nyár végéig kis távcsővel vagy akár szabad szemmel is megfigyelhető.   A NEOWISE-üstökös június 28-án tűnt el a napszonda látómezejéből.Az égitest a július 3-i napközelpontja óta hajnalban látható, de a hónap közepétől már egyre inkább az esti égen figyelhető meg, kis távcsővel, vagy akár szabad szemmel is.Ez az MTI fotósának, Sóki Tamásnak sikerült is, a C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst a hajnali égen, Pécs közeléből fényképezte le hétfőn.