Palkovics Pécsett: a vállaltnál is gyorsabban haladunk a klímapolitikai célkitűzések teljesítésében
Magyarország a vállaltnál is lényegesen gyorsabban halad az energia- és klímapolitikai célkitűzések teljesítésében, így a 2030-as célok akár 2024-re, míg a 2050-re vállaltak akár az az évtized végére is elérhetők - mondta a technológiai és ipari miniszter a baranyai megyeszékhelyen pénteken. Palkovics László a Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium (MENL) megalakulása alkalmából a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) rendezett projektnyitó eseményen tartott előadásában kiemelte: Magyarországon folyamatosan nő a megtermelt megújuló energia aránya, jelentős előrelépés...
Járóbottal közlekedő aggastyánt raboltak ki Komlón
A Komlói Járásbíróság a június 13. napján megtartott nyilvános tárgyaláson a vádlottat a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt - mint többszörös visszaesőt - 10 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi élettársával, annak testvérével, és egy kiskorúval együtt jelent meg 2020. december 30. napján 16 óra körüli...
Tehervonat gázolt halálra egy gyalogost Pécsett
Gyalogost gázolt a vonat egy vasúti átjáróban Pécsen pénteken hajnalban, a 41 éves férfi a helyszínen életét vesztette - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hun. A tájékoztatás szerint egy Pécs felől Pécsbánya irányába közlekedő tehervonat eddig tisztázatlan körülmények között elütött egy gyalogost pénteken 3 óra 40 perc körül Pécsett, a Nagyhídi úton lévő vasúti átjárónál.A helyszínelés idejére a rendőrök lezárták a vasúti átjárót, az érintett útszakaszon közlekedők a környező utcákon keresztül tudnak kerülni.
Magára hagyott csecsemő...
Kitartó kutatás eredményeképpen élve találták meg a magára hagyott csecsemőt a márfai szőlőhegyen. Sajnos minden orvosi...
Ököllel rendezte egy autós...
Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy szerdán délelőtt Pécsett egy kereszteződésben egy férfi ököllel orrba...
Nyoma veszett egy 12 éves...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik. A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást folytat az ismeretlen...
Mi lesz veled, Tüke Busz?...
Beismerte a nyilvánvalót a Tüke Busz vezetője a legutóbbi közgyűlésen: őszre teljesen felborulhat a város közösségi...
Heves zivatarok miatt adtak...
Délutántól ismét egyre többfelé számíthatunk zivatarokra, közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Csütörtökön...
Kifosztotta alvó...
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 15 éves helyi lányt, aki a gyanú szerint június 13-án 20 óra és 14-én 7 óra...
Gyakrabban járnak a buszok Pécs és Orfű között, a Balatonra is gyorsjáratok közlekednek
Gyakrabban közlekednek az autóbuszok Pécs és Orfű, illetve Abaliget között a nyári tanszünettől, és javul a Balatonra irányuló autóbuszos közlekedés. A nyári tanszünet kezdetétől, azaz június 16-tól ismét bővebb menetrend szerint közlekednek az autóbuszok a Pécs-Orfű-Abaliget útvonalon.A tavaly bevezetett nyári menetrend alapján a járatok jelentős része ismét az Orfűt, illetve Abaligetet összekötő 6611-es úton közlekedik, így érintve a Pécsi-tó kedvelt szabadstrandjait is.Pécsről továbbra is közlekednek a Pécsi-tavat körbejáró autóbuszjáratok, melyek az...
Mutatjuk, hogy alakult a járványhelyzet az elmúlt egy héten Baranyában
Az elmúlt héten országszerte 1636, Baranyában 58 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 923 122-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 23, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 594-re emelkedett. A gyógyultak száma 1 862 334, az aktív fertőzöttek száma 14 194-re csökkent. Jelenleg 232 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 237-en vannak. Hangsúlyozták: a kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét. A honlap arra is felhívta a figyelmet,...
Összeütközött két autó az 57-es főúton, Pécs határában
Teljes szélességében lezárták szerdán hajnalban az 57-es főutat Pécs határában, ahol két személyautó ütközött össze. A karambolt követően az egyik autó az árokba csapódott.A balesetben ketten sérültek meg, egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a roncsból.
Összevert egy vita során...
A Pécsi Járásbíróság kedden elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására idős koránál,...
A Mecsekről készült...
Háromrészes természettudományos oktató- és ismeretterjesztő kisfilmsorozat készült a Mecsek-hegység földtanáról a Pécsi...
Horror Mohácson:...
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a pécsi férfit, aki különös kegyetlenséggel megölte az anyját...
Bognár Szilvia szerint...
Parázs vitát követően menesztette a közgyűlés keddi ülésén Bleszity Péter, a ZSÖK ügyvezetőjét, s helyére a cég üzemeltetési...
Végre lámpa irányítja majd...
Halálos kimenetelű baleset is történt az elmúlt években a Nyugati Ipari út és a Pécs Plaza felé vezető szakasz...
Milliókkal vert át három...
A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat egy nő ellen, aki...
Baranya megyében is indul az állam által támogatott diákmunka-program
Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti Baranya megyei tanulók július-augusztusban. A 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz maradhat a diákoknál. A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére 2022-ben folytatódik a 2013-ban indított „Nyári diákmunka" program, amely elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban,...
Kinevezés: továbbra is dr. Horváth Zoltán vezeti a Baranya Megyei Kormányhivatalt
A Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára Orbán Viktor miniszterelnök 2022. június 12-től dr. Horváth Zoltánt nevezte ki a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottnak. A 48 esztendős, sombereki illetőségű kormánymegbízott 2014 óta a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője. Azelőtt két évig országgyűlési képviselő, az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság, az Egészségügyi bizottság, valamint a Sport és turizmus bizottság tagja volt, míg korábban, 2006-2011 között a Baranya Megyei Önkormányzat, alelnök, elnöke volt.Ezenfelül elnöke...
Időközi polgármester-választást tartanak Kisjakabfalván
Időközi polgármester-választást tartanak a falu korábbi vezetőjének lemondása miatt a Baranya megyei Kisjakabfalván vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldala szerint a tisztségért öt független jelölt - Evetovicsné Takács Zsuzsanna, Péter Dávid Attila, Protárné Gaál Andrea, Szabó Szabolcs és Werner Renáta - indul, rájuk 109, a névjegyzékben szereplő választópolgár szavazhat a település egyetlen szavazókörében.A Villánytól néhány kilométerre északra fekvő községben azért van szükség az időközi választásra, mert a települést 2014-től irányító független...
A rovat további témái
- Több mint ezerötszáz határsértő ellen intézkedtek hétvégén
- Csőtörés volt a Szabadság utcában, teljes szélességű lezárásra is szükség lehet
- Drótnyakörvvel verte láncra kutyáját egy kisnyárádi férfi
- Varázsvilág: kirúgják a ZSÖK ügyvezetőjét, pénzt kér a kormánytól a városvezetés
- Tizenhárom premierrel, köztük három ősbemutatóval várja közönségét a pécsi színház
- Gyász: elhunyt a pécsi szabadságharcos, dr. Debreczeni László
« Előző
4941 | 4968 | 4995 | 5022 | 5049 | 5076 | 5103 | 5130 | 5157 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még jobban berobban a tavasz:...
- A NAV baranyai ellenőrei is...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Uszadékfával ütközött, léket kapott...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Idén biztosan nem szállnak el a...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Hogy is volt? A választások...

