Micsoda anya: 11 éves fiát kényszerítette lopásra
A szigetvári rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 35 éves szentegáti nő ellen - olvasható a police.hu oldalon. A megalapozott gyanú szerint a nő 2022. május 3-án reggel egy szigetvári áruházból úgy akart eltulajdonítani egy bizsu nyakláncot, hogy a 11 éves fiát kérte meg arra, hogy azt rejtse el a pulóverének ujjába. A kamerafelvételek azonban lebuktatták, a biztonsági őrök pedig értesítették a rendőrséget. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az anyát, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.A...
Bravúros teljesítményt nyújtottak a baranyai tűzoltók az országos megmérettetésen
Július elsején véget ért a XIII. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedő. Ahogy a budapesti BOK Csarnokban megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen elhangzott, ennek a versenynek nincsen vesztese, hiszen minden résztvevő nyert rajta, mégpedig tapasztalatot, barátságokat, és a jól elvégzett munka örömét. Fáradtan, de elégedetten sorakoztak fel a versenyzők péntek délután, hogy megtudják, három napos küzdelmük milyen eredménnyel zárult. A csapat és az egyéni versenyszámok alaposan megdolgoztatták a tűzoltókat, a szakmai feladatok megoldását a hőség is nehezítette....
Az előleget felvette egy szaki, a munkát nem végezte el
A siklósi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. Csalás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 21 éves újpetrei férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2021. július 1-jén megállapodott egy villányi férfival arról, hogy kültéri lépcsőt készít a sértett lakóingatlanjához. A férfi alapanyag vásárlásra, illetve munkadíj előlegre hivatkozva különböző időpontokban és összegekben csaknem 400 ezer forintot vett át a sértettől, azonban a munkálatokat a vállalt időpontra nem végezte el. A legkülönbözőbb indokokkal hitegette a sértettet, de a kültéri...
Kuruzslás miatt...
A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra, kuruzslás bűntette és jelentős kárt okozó...
Csaknem halálra vert egy...
A Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános előkészítő ülésen a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette...
Orvosi bravúr Pécsett:...
A beteg jobb kezének mutató, középső és gyűrűs ujját, valamint a fél kézfejét vágta le a faaprítógép. A sérült végtagot a...
Öt baranyai faluban...
Baranya megye öt településén rendeznek időközi polgármester-választást vasárnap. A Nemzeti Választási Iroda internetes oldala...
Drogültetvényt számoltak...
Több mint háromszáz tő kannabiszból álló ültetvényt számoltak fel a baranyai rendőrök a Pécsváradhoz közeli Feked...
Péntektől változik a pécsi...
Új parkolási rendelet lép életbe Pécsen péntektől, így az autósoknak fel kell készülniük bizonyos változásokra. Többek között...
Ügyvédnek, nőgyógyásznak, közjegyzőnek adta ki magát egy férfi Pécsett
Volt, hogy nőgyógyásznak, majd máskor ügyvédnek, vagy közjegyzőnek adta ki magát egy 24 éves férfi Pécsett. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. Kihallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették szerdán azt a 24 éves darányi férfit, aki magát orvosnak kiadva orvosi tevékenységeket végzett, ezután ügyvédnek adta ki magát, majd a saját halálát előadva a szükséges eljárások intézéséhez csaknem 12 millió forintot csalt ki Pécsett. A gyanú szerint a férfi nőgyógyásznak adta ki magát, majd 2022 tavaszán a saját, illetve a sértettek lakásán több alkalommal...
Jelentősen emelkedett az elmúlt egy hét során az új fertőzöttek száma
Az elmúlt héten országszerte 3042, Baranya megyében 92 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 928 125-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu. Meghalt 21, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 647-re emelkedett. Az elmúlt héten országszerte , Baranyában hatvan új fertőzöttet igazoltak, ezzel a Az egy héttel korábbiakhoz képest (akkor országszerte 1961, Baranyában 60 új fertőzöttet igazoltak) romlottak az adatok. A gyógyultak száma 1 871 930, az aktív...
Részegen karambolozott a rábízott kocsival egy pécsi szerelő
A Pécsi Járási Ügyészség autószerelőként dolgozó férfival szemben emelt vádat, aki a javítási célból rábízott gépkocsit engedély nélkül használta. A vádlott 2019 novemberében ittasan, járművezetői engedély nélkül, a tulajdonos tudta és engedélye nélkül vezetett egy javítás érdekében rábízott gépkocsit, haladása során egy másik gépkocsival ütközött. Őt ekkor a bíróság ittas járművezetés és jármű önkényes elvétele miatt felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra ítélte.A férfi2022 márciusában javításra vett át egy...
Részegen karambolozott egy...
Ittasan, eltiltás hatálya alatt tolatott neki egy parkoló autónak egy 45 éves gépjárművezető Szigetváron, majd elhajtott a...
Kamionnal ütközött egy...
Bóly külterületén, a vasúti átjáró után, Töttös felé egy üres nyerges vontató és egy kisbusz frontálisan ütköztek kedden....
Leégett, s lakhatatlanná...
Kigyulladt egy régi parasztház hétfőn este Átán. A pécsi hivatásos tűzoltók négy, a Szent Flórián önkéntes tűzoltói egy...
Jöhet a folytatás - Dr....
Dr. Horváth Zoltán a napokban vette át kinevezési okmányát Orbán Viktor miniszterelnöktől, így immár harmadik ciklusát kezdi...
Munkálatok indulnak a...
Várhatóan szerdától péntekig fogja elvégzi a Rákóczi úti csapadékhálózat tisztítását a Bikom reggel 08:00 óra és délután 16:00...
Szerdán kezdődik a már...
Mások mellett Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Hiperkarma fellépésével kezdődik meg szerdán a június 29. és július 2. között...
Három baranyai faluban is választottak vasárnap
Baranya megye három településén tartottak időközi önkormányzati választást vasárnap. Cúnban a Fidesz-KDNP jelöltje, Döme Szilárd, Mekényesen a független László-Legedi Jánosné, míg Siklósnagyfaluban a szintén független Petrovics Tibor lett a polgármester - közölték a helyi választási bizottságok vezetői az MTI-vel vasárnap este. Cúnban a képviselő-testület feloszlása, míg Mekényesen és Siklósnagyfaluban a polgármester lemondása miatt várták a szavazóhelyiségekbe az állampolgárokat.A Kelet-Ormánságban, a horvát hatérszélen fekvő Cúnban a polgármester- és...
Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya megyében
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Szalánta, Polgármesteri Hivatal (Hunyadi J. u. 63.) június 28. 15:00-17:00Harkány, Gyógyfürdőkórház (Zsigmondy sétány 1.) június 29. 12:00-14:00Pécs, Alexandra Kft. (Üszögi-kiserdő 1.) június 30. 12:00-14:00 Állandó véradási lehetőségek: Pécsi Regionális Vérellátó Központ (Pécs, Pacsirta u. 3.)Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, csütörtök: 8:00 -17:00Kedd, szerda, péntek: 8:00 -15:00 Megközelíthető a 30, 30Y, 130, 103, 109E, 55 járatokkal. Véradóknak ingyenes parkolási...
Vendéglátóhelyeket és strandokat is ellenőriz a baranyai NAV
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai június 27. és július 3. között hétfőn Mohácson a vendéglátóhelyeken, szerdán a siklósi strand büféiben, csütörtökön pedig Pécsett, az italboltokban ellenőriznek - közölte az adóhivatal. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb...
A rovat további témái
- A belváros legrégibb húsboltját vezeti Bánfai László, aki amondó, a hagyomány kötelez
- Még lopni is egy lopott autóval ment a tolvaj
- Néhány napon belül durván drágulnak a belépők a pécsi állatkertbe
- Baranya három településén tartanak választást vasárnap
- Ezer kalandot és élményt ígér a látogatóknak a pécsi Múzeumok Éjszakája
- Felgyújtotta élettársa autóját egy baranyai férfi
« Előző
4887 | 4914 | 4941 | 4968 | 4995 | 5022 | 5049 | 5076 | 5103 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még jobban berobban a tavasz:...
- A NAV baranyai ellenőrei is...
- Uszadékfával ütközött, léket kapott...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Hogy is volt? A választások...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...

