Németországban fogták el a baranyai csúcsbűnözőt
2022. július 25. hétfő 09:01

A 23 éves sásdi F. Györgyöt évek óta keresték a hatóságok. Az első körözést 2020 márciusában adták ki ellene, azóta ez a szám 13-ra növekedett. A magyarországin túl, európai és nemzetközi elfogatóparancsok is bővítik a sort, így felkerült a magyar rendőrség TOP 50-es i listájára is. Keresték rendőrkapitányságok és bíróságok is. A bűnlajstromán van jármű önkényes elvétele, garázdaság, lopás, kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem, de még fegyveres rablás is.
Utóbbi bűncselekményt a gyanú szerint idén márciusban követte el: a Magyarországon, több helyen végrehajtott fegyveres trafikrablások lehetséges elkövetőjeként merült fel a neve. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ezt követően adta ki ellene a magyarországi elfogatóparancsot, míg a Kecskeméti Járásbíróság a nemzetközit.
A rendőri szervek ezt követően fogtak össze, hogy az évek óta bujkáló és a hatóságok számára elérhetetlenné vált férfit kézre kerítsék. A Baranya, a Bács-Kiskun és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő szervei együtt dolgoztak azon, hogy F. Györgyöt elfogják. Majd a konspirált módon bujkáló körözött ügyébe bevonták a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztályát is. A felderítés ekkor vett fordulatot.
A célkörözési nyomozók ugyanis az ENFAST-on (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) felvették a kapcsolatot a német társszervekkel, miután több olyan információ felmerült, hogy a keresett férfi Németország észak-nyugati részén tartózkodhat.
Adat merült fel arra is, hogy F. György nagy valószínűséggel éles lőfegyverrel rendelkezik, ezért a német társszerv speciális szakegysége végezte a férfi elfogását Coesfeldben 2022. július 20-án délelőtt. Meglátva a kommandósokat, ugyan megpróbált elmenekülni, de sikertelenül, a rendőrök elfogták. Azóta Németországban letartóztatásban van, kiadatásáról a későbbiekben dönt a német bíróság.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A pécsi modellügynökségek rendben, a...
- Baranyában is célba ért a...
- Orbán Viktor az ünnepen: beszélnünk...
- Kiakadtak a fogyasztók: szerintük...
- A Fradi mai, osztrák ellenfele a...
- Pécsi tűzoltókat is kitüntettek az...
- Dunaszekcsőn oltják a lángokat a...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Hargitai János elárulta, szerinte mi...

