Sikeres volt az első EKF hallgatói workshop
A rendezvény keretein belül meghívásra került a UNeECC mintegy 50 tagegyeteme, mely meghívottak közül az alábbi nemzetiségek képviseltették magukat: lengyel, francia, belga, angol, román, litván, portugál, szlovén és magyar.A résztvevők között egyaránt jelen voltak korábbi, jelenlegi és jövőbeli EKF városok hallgatói is. A rendezvényt hivatalosan dr. Farkas Ferenc, a PTE rektor helyettese, Fülöp Péter, az ÁJK HÖK elnöke és dr. Komlódiné Pozsgai Gyöngyi az EKF Egyetemi Szövetség Főtitkára nyitotta meg. A workshop két célt szolgált: egyrészt a résztvevők által előadott egyéni...400 liter gázolajat szívtak le a traktorokból
A Komlói Rendőrkapitányság nyomoz - a tulajdonosnak százezer forintos kárt okozó - ügyben.Elmarad a PTE jótékonysági koncertje és aukciója
Elmarad a Mosolygó Kórház Alapítvány, és PTE Művészeti Kar hallgatói önkormányzatának közös jótékonysági koncertje, valamint az ehhez kapcsolódó képzőművészeti aukció is, amelyet eredetileg kedd este hattól a tartottak volna Dominikánus Házban.Részegen lövöldözött,...
Az elkövetőt nem sokkal később egy közeli vendéglátó egységben elfogták el, ahol nylon szatyorba csomagolva gázpisztolyt, illetve hozzá való 45 darab lőszert és egy boxert találtak a nála...Két gyalogost is elgázoltak...
Az első esetben kora délután az Irgalmasok útja és a Citrom utca kereszteződésénél egy hölgy figyelmetlenségből lelépett egy, a Széchenyi tér felől közlekedő autóbusz elé. Az ütközés...Hosszú jegyesség - dr....
Az „Időgép-Időkép" sorozat keretében látható „Hosszú jegyesség" című film történeti hátterét dr. Hahner Péter történész, a PTE tanszékvezető egyetemi docense mutatja...Traffipax kedden Pécsett és...
07.00 - 07.45 óráig: Kozármisleny08.00 - 08.45 óráig: Keleti elkerülő út09.00 - 09.45 óráig: Pécs Siklósi út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Maléter P. út12.00 - 12.45 óráig: Pécs, Táncsics M....Ötszöri kaszálást ígérnek

Crossover az After Crying...

Büntethetnék az utcán koldulókat

Csarnok, buszállomás: parkolópályán

Virágzik a medvehagyma a Mecsekben

Útlezárások Megyer...

PTE: együttműködés,...
Éppen ezért különös jelentőségű, hogy a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kara és a Dél-Dunántúli Humánerőforrás Kutató és Fejlesztő Nonprofit Kft. a...Vízhiány van a Melinda...
"A Pécsi Vízmű tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy a mai napon, a délutáni órákban meghibásodott egy vízvezeték a Melinda utca 25. szám előtti parkolóban. A Pécsi Vízmű...Helyproblémák lehetnek a...
A probléma abból adódik, hogy a tervezett bemutatók egy részét nem lehet kétszer műsorra tűzni a sűrű és hosszú színpadi le- és felszerelések miatt. Több társulat pedig eleve nem...Két autós ütött egy...
Az esetet többen is jelezték a rendőrség ügyelete felé. A kerékpáros könnyű sérüléseket szenvedett, a két autós ellen büntetőeljárás indult.Traffipax hétfőn Pécsett és...
07.00 - 07.45 óráig: Pécs, Szigeti út08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Rácvárosi út 19.09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Dr. Veress E. út10.00 - 10.45 óráig: Pécs, József A. út12.00 - 12.45 óráig:...Rendhagyó Olvasó/Próba harmadszor

Brüsszelt nem érdekli mikor építünk

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén
7.00 - 07.45 óráig: 66-os út, Mecsextrém park08.00 - 08.45 óráig: Pécs, Komlói út09.00 - 09.45 óráig: Pécs, Hársfa u.10.00 - 10.45 óráig: Pécs, Zsolnay V. út12.00 - 12.45 óráig: Keleti elkerülő út13.00 - 13.45 óráig: Pécs, Nagy I. út14.00 - 14.45 óráig: Nyugati elkerülő út15.00 - 15.30 óráig: 57-es út15.45 - 16.30 óráig: Pécs, Komlói út16.45 - 18.00 óráig: 66-os út, Mecsextrém park
« Előző
48519 | 48546 | 48573 | 48600 | 48627 | 48654 | 48681 | 48708 | 48735 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ritka égi jelenség szemtanúi lehetünk...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Napos, késő nyárias napunk lesz...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Óvópedagógust vádoltak meg óvodások...