Péniszt rajzoltak hétfőn a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma falára
A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma egyik végzős diákja vasárnap szólalt fel a fővárosi tüntetésen, ahol trágár szavakkal mondott beszédet (slam poetry-be csomagolva), amiben például a f*szomat bele, a f*szát szopja kifejezéséket is használta, valamint a keresztény iskolával kapcsolatos lesújtó véleményét is kifejezte. Iskolája igazgatója elhatárolódott tanulójuk felszólalásától, amire válaszul Böszörményi István szobrász a saját közösségi oldalának a tanúsága szerint a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium falára tette ki egy szöveget, amihez egy péniszt is rajzolt, számolt be...
Elkészült, s csütörtökön átadják az új kertvárosi tűzoltólaktanyát
Csütörtökön adják át a pécsi tűzoltósági és katasztrófavédelmi központ új, 1600 négyzetméteres központját, amely a legmodernebb feltételek biztosítása mellett a város déli régiójának gyorsabb megközelíthetőségét is lehetővé teszi, számolt be róla a magyarepitok.hu. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy jelentős projekt keretén belül, egyaránt új épületekkel és korszerűsítési munkálatokkal fejleszti a Pécsi Katasztrófavédelmi Kirendeltséget, illetve a Pécsi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságot. A két külön projektet tartalmazó teljes...
Áttörte egy részeg sofőr egy ház kapuját, majd a téglafal állította meg
A Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki ittasan, gyógyszer hatása alatt vezette gépkocsiját. A férfi vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett, ennek ellenére többször vezetettszemélygépkocsit.2022 márciusában baráti társaságával Komlón szórakozott, ahonnan hajnalban jöttek haza gépkocsijával. A gépkocsit Pécsre a férfi egy ismerőse vezette. A városba érve a sofőr az autóból kiszállt, majd miután elment, az ittas, gyógyszer hatása alatt álló férfi a gépkocsiba ült, majd az autóval...
Őri László az ünnepen: a mi...
Történelmi mérföldköveinkről beszélt Őri László a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke az 1956-os Forradalom és Szabadságharc...
A pécsi vonatokat is...
Meghibásodott a biztosítóberendezés vasárnap a kelenföldi vasútállomáson, emiatt több vonalon késnek a vonatok - közölte a...
Náci karlendítéssel...
A nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a két férfinak az ügyében, akik származásuk miatt szidalmazták egy pécsi étterem...
Egy berkesdi férfi tombolt...
A pécsi rendőrök pár percen belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 37 éves férfit - olvasható a police.hu oldalon....
Árokba hajtott egy autó...
A 66-os főúton történt a baleset - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Árokba hajtott egy gépkocsi a...
Összevert egy ügyfél egy...
A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a pécsi férfinak az ügyében, aki előzetes szóváltást követően bántalmazott egy másik...
Késsel a kezében rontott be egy rabló egy pécsi társasházba
Elfogták, majd előállították a rendőrök azt a 37 éves berkesdi férfit, aki megpróbált kirabolni egy másik férfit Pécsett. A férfi október szombaton 2 óra 15 perc körül az egyik belvárosi társasház bejárati ajtaját berúgta, majd az épületben a sértettet megfenyegette, hogy ha nem ad neki pénzt, megöli. A sértettől nem kapott pénzt, azonban követni kezdte, az utcán is folyamatosan kiabált utána, mindvégig erőszakosan viselkedett, két hirdetőtáblába, és egy másik lépcsőház bejárati ajtajába is belerúgott.A nyomozók a férfit kihallgatták gyanúsítottként, majd őrizetbe...
Mohácson is tartóztattak fel migránsokat pénteken
A szolgálatot teljesítő rendőrök pénteken összesen 895 határsértőt tartóztattak fel és 573 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Bács-Kiskun megyében a rendőrök 13 esetben összesen 82 határsértőt tartóztattak fel Kelebia, Tompa, Petőfiszállás, Hercegszántó, Bácsbokod, Kecskemét, Baja, Balotaszállás, Érsekcsanád, Hóduna és Bácsszentgyörgy közigazgatási területén.Csongrád-Csanád megyében a járőrök 33 esetben összesen 655 határsértőt tartóztattak fel Ásotthalom, Röszke, Mórahalom, Kistelek, Kübekháza, Szatymaz, Ruzsa és...
Átadták a Sátorhelyen átvezető, felújított utat
Átadták csütörtökön a Sátorhelyen átvezető, teljes egészében felújított útszakaszt. A mintegy másfél kilométer hosszú útszakaszt Őri László, a megyei önkormányzat elnöke, valamint Hargitai János országgyűlési képviselő jelenlétében adták át. A fejlesztés keretében egyes részeken a pályaszerkezetet teljes egészében elbontották, majd újraépítették a szakemberek, új aszfalt kötőréteget és új kopórétegeket terítettek. Felújították a buszöblöket is, melyeknél a buszperonokat akadálymentes kapcsolattal építették meg. A befejező munkaként tartós útburkolati jeleket festettek...
Az ittas vezetőkre...
Baranya megye közútjain az idei évben már 27 személyi sérüléssel járó balesetben volt közreható tényező az alkoholfogyasztás....
A spórolás jegyében...
Pécs intézményeit és cégeit érintő energiatakarékossági intézkedéscsomagot fogadott el és módosította szociális ellátásokról...
Rendőrt zaklatott egy...
A nyomozók őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását annak az okorvölgyi férfinak, aki szidalmazott és...
Mohácson rendeztek színházi...
Több mint 250 középiskolás diák vett részt a mohácsi bűnmegelőzési színházi előadáson. A Baranya Megyei...
Pécsett fogták el egy...
Elfogták az úgynevezett kötözős rablóbanda további három tagját - tudatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a...
Megint jöttek: Újmohácson...
Több mint 850 illegális migráns próbált bejutni az országba csütörtökön, számolt be róla a police.hu. ...
Ittasan vezető buszsofőrt kapcsoltak le Baranyában
Tehergépkocsikat és autóbuszokat ellenőriztek az elmúlt héten Baranyában is a rendőrök, összesen 640 tehergépkocsit és 125 autóbuszt állítottak meg. A tehergépkocsiknál 189 jogsértéssel érintett járművezetőnél volt intézkedés. Ebből 25 sebességtúllépés, 47 biztonsági öv használatának elmulasztása, 44 nem megfelelő jármű- és rakomány biztonság miatt, 2 esetben okmányokkal kapcsolatos szabályszegés, 71 esetben egyéb közlekedésrendészeti jogsértés miatt.Az autóbuszoknál 2 jogsértéssel érintett járművezetőnél történt intézkedés járművezetés ittas állapotban bűncselekmény gyanúja...
Pécsett is igényelhető a majomhimlő elleni védőoltás
A majomhimlő elleni védőoltás az ország több pontján is igényelhető - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-t. Figyelembe véve a majomhimlő hazai járványügyi helyzetét, a rendelkezésre álló vakcina mennyiségét és a nemzetközi ajánlásokat, az NNK egyeztetett a szakmai kollégium infektológia tagozatával, valamint az országos STD-centrummal, és kidolgozta a majomhimlő elleni oltás felhasználására vonatkozó oltási ajánlását - közölték. Hozzátették: a majomhimlő olyan vírus, amely mérsékelten képes emberről emberre terjedni. Az...
A zebrán ütöttek el két fiatal lányt Pécsett
Elsodort két, a kijelölt gyalogosátkelőn átkelő fiatal lányt egy autós Pécsett, a Komlói úton csütörtökön. Az elsődleges információk szerint a két lány könnyebben megsérült. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
A rovat további témái
- Aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy hajnalban és késő este is induljanak pécsi InterCity vonatok
- Ausztriába indultak, Vajszlóig jutottak az embercsempészek
- Baranyai iskolákban tartottak előadásokat a drogokról
- Elképesztő: máris megrongálták a most felújított Hunyadi-szobor talapzatát
- Ismét csaknem tizenkétezer új fertőzöttet azonosítottak az elmúlt egy hét során
- Homorúdon is fogtak el migránsokat kedden
« Előző
4374 | 4401 | 4428 | 4455 | 4482 | 4509 | 4536 | 4563 | 4590 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Átmenetileg változik a M6-osra való...
- Hogy is volt? A választások...
- Orbán Viktor: megemeltük a...
- Szobákat díszítettek fel a...
- Idén először érkezik pótlás az éltető...
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...

