Kodály Központ: fenntartható lesz?

Drogtanya Pécs közepén

Autóból egymilliót, elhagyott táskából 400 ezret vittek
Csütörtökön egy áruház parkolójában egy házaspár nyitott ajtók mellett pakolta az árut az autóba. A férj tárcája eközben eltűnt, benne egymillió forinttal és egyéb iratokkal. A tolvaj pillanatok alatt tűnt el a parkoló járművek között. Egy férfi szatyrokat és kézitáskáját hagyta őrizetlenül néhány percre egy lépcsőház bejárata előtt. Amikor később felment a lakásba, észrevette, hogy a kézitáska hiányzik a csomagok közül, de mire visszament, már nem találta meg. A táskában személyes iratok voltak és 400 000 forint készpénz.Kislányt molesztált a...

Alkotó pedagógusok a...

Nyílt nap a PTE...
Dr. Betlehem József egyetemi docens, dékán megnyitóját követően az érdeklődők az alábbi programokon keresztül ismerhetik meg a kar képzési kínálatát:- Az igazi vészhelyzet-programon...Felszámolási eljárás a...

Mégsem lesz "sztrájk" a...

Fajtalankodás, emberölés:...
A Pécsi Városi Bíróság január 12-én 9 órakor folytatja a tárgyalást Fk. Cs. K. ellen szemérem elleni erőszak bűntette vádjában. A vádirat szerint Fk. Cs. K. 2009 nyara és novembere között..."Tartalmas kikapcsolódásra csábító létesítmények"
A 2009-ben kezdődött kivitelezés részeként a XIX. századi magyar iparművészet kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bíró Zsolnay manufaktúrát átköltöztették a negyed keleti részébe. A megüresedett épületeket átépítik, felújítják, emellett megszépül a gyár értékes növényeket rejtő, műemlék szobrokkal, vázákkal díszített parkja is.Az épületegyüttes négy nagy részből áll: a Míves negyed a Zsolnay család és a porcelánmanufaktúra történetével, különböző kézműves mesterségekkel ismerteti meg a látogatókat, az Alkotó negyed kulturális...Emelkedik a hőmérséklet, de hó is várható
Várható időjárás az ország területére péntek estig:Az ország nagy részén többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de lesznek helyek - elsősorban nyugaton, délnyugaton -, ahol délután rövid napos időszakok is előfordulhatnak. Kezdetben északon lehet néhol hószállingózás, kisebb havazás, majd a középső országrészben és a Dél-Alföldön valószínű helyenként ónos eső, a Dunántúlon eső. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon erős széllökések is lesznek.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken a Dunántúlon 6-11, a keleti megyékben 0 és +6 fok között...MAESTRO! Mesteri ötös a Kodály Központban
... a Pannon Filharmonikusok művészei... a zenekar egykori és mai vezető karmesterei... Brahms szimfóniái... Magyarország fiatal, tehetséges szólistái és... Ön!Traffipax pénteken Pécsett...
07.15 - 08.15 óráig: Keleti elkerülőúton a Palahegyi út 21. előtt08.30 - 09.30 óráig: Pécs, Nagykozári úton a Mókus utca kereszteződésben09.45 - 10.30 óráig: Pécs, Komlói úton a Kőrös...Zongoraest Liszt emlékére

Tudásközpont: új diri csak...

90 ezer almérő adatait...

Beköszöntött az új év – és...

Pécsett ül össze az Európai...

Pécsi srácokkal verekedett Erdei Zsolt

Gerincsérülést szenvedett egy motoros Bürüsnél
A tájékoztatás szerint a 32 éves férfi súlyos gerincsérülést szenvedett, amikor elesett a motorjával a baranyai Bürüs határában.Részegen sétált a pirosba - elütötték
Azt is figyelmen kívül hagyta, hogy a kocsisor mögül kilépve a szemközti sávban érkező autósok nem láthatják őt. A férfi már nem ért át a túloldalra, egy arra haladó autó elgázolta. Súlyos sérüléseket szenvedett. Mint kiderült, ittas volt, ezért eljárás indult vele szemben.
« Előző
40986 | 41013 | 41040 | 41067 | 41094 | 41121 | 41148 | 41175 | 41202 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ismét egyre több migráns próbál...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja