Három meccsre a kizárástól?!
2011. február 23. szerda 15:25

A 2009-ben Pécsre igazolt, jelenleg a Ferencvárosban kosárlabdázó Somogyi Andrea még 2010-ben fordult az MKOSZ-hez és a bírósághoz, mert a Pécs 2010 nem fizette ki számára az úgynevezett játékjog-használat díját. A bíróság helyt adott Somogyi követelésének, és kötelezte a Pécs 2010-et, hogy a többmilliós tartozást fizesse ki.
Mivel ez mindeddig nem történt meg, az MKOSZ döntött.
- Kedden megszületett a határozat. Ennek értelmében a Pécs öt nap haladékot kap arra, hogy a fennálló hátralékot kifizesse. Ha ez nem történik meg, mérkőzésenként egy pontot levonunk a csapattól - tájékoztatta a Pécsi Újság.hu-t Földházi György, az MKOSZ versenybizottságának elnöke.
A klubnak még nem szóltak
Cikkünk megjelenése után Rózsa Gábort telefonon értük utol. Az ügyvezetőtől megtudtuk: a klubot a döntésről az MKOSZ nem tájékoztatta, így arról a - Graziane-ügyhöz hasonlóan-, a sajtóból kellett tájékoztatást kapniuk. Rózsa Gábor hozzátette: amíg nem ismerhetik meg a határozat írásos anyagát, nem tudnak véleményt alkotni a döntésről.
A Pécs 2010 előtt tehát két út áll: vagy gyakorlatilag a semmiből előteremt több millió forintot, vagy egyezségre jut Somogyi Andreával.
Ha egyik opció sem valósul meg, a harmadik pontlevonás után a szövetség kizárja a tizenegyszeres magyar bajnok Pécs 2010-et az első osztályú bajnokságból.
Természetesen kíváncsiak voltunk Rózsa Gábor, a klub ügyvezetőjének véleményére is, ő azonban - a folyamatosan zajló tárgyalásokra hivatkozva - arra kérte munkatársunkat, hogy e-mailben tegye fel kérdéseit, azonban cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz az elektronikus levélre.
Az MKOSZ mindenesetre hajthatatlannak tűnik, a törvény betűi a legnépszerűbb magyar kosárlabda klubra is vonatkoznak, és - mint Földházi György fogalmazott - a Pécs 2010 nem csak Somogyi Andreának tartozik.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...

